Penteken kezdtem itt, azzal, hogy pakoltunk egy csomot, aztan a heten betanultam. Az egesz nagyon kinai nekem, nagyon tavol all tolem ez a fajta munka. En ahhoz szoktam, hogy kicsi emberekkel foglalkozom, nem ahhoz, hogy leveleket irok, ugyintezek, szabikat irok ki-be, oktatokkal, professzorokkal, felnott emberekkel egyeztetgetek, hogy leveleket iktatok es a neptunban hirdetek meg dolgokat. Rettentoen idegen ez nekem. Nagyon remelem, hogy ha mar beleszoktam, akkor elvezni fogom es szeretni. De a tanitas, az iskola legkore mar most nagyon hianyzik. Hianyzik hogy, amikor beerek mosolygos gyerekarcok fogadjanak, hogy hallgassak a meseimet es a nagy beszelgetesek veluk. Az iskola, akkor is ha nem ismertem a helyet magat, mindig ismeros terep volt a szamomra. Mindig tudtam, vagy sejtettem mit hogyan kell csinalni. Itt minden idegen. A rendszer a legkor, minden. Ez azert kicsit ijeszto is. Persze ha meg tudtam birkozni egy osztallyal meg a szuleikkel es a kollegakkal, akkor itt is menni fog. Es azert az jo, hogy itt van sajat gepem, hogy a belvarosban vagyok(20perc alatt ertem ma be) hogy elsore neheznek, de nem lekuzdhetetlennek tunik, ami itt van es hogy amikor kilepek az ajton nem kell a masnapra keszulni. Csak becsukom az ajtot es helo. Meg az a szerencse, hogy ket csaladhoz is jarok szitterkedni es ha megvan a nyelvvizsga akkor magantanitast is fogok vallalni es akkor nem fog annyira hianyozni a szakmam(viszont milyen kiralyul fog mutatni az oneletrajzomban). De most meg el vagyok anyatlanodva. A cim masodik fele pedig arra utal, hogy vasarnap ota kis boldog buborek vagyok megint.:) Es mar nem faj annyira, hogy nem vagyok taborban, mert rengeteg minden mast csinalunk helyette, es a kis lelkemnek ez jo.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése