Gondolatok egy konyvrol

Szandi ajanlasara olvastam el a Csernus A No cimu muvet. Erdekes volt. De nem ertek egyet minden gondolataval. Facebookra nem irtam annyit a dologrol, mint amit ide szanok most. Szoval ha a sajat, es a korulottem elo nok eletet figyelem meg, a most-ban, akkor az igencsak erdekes. Az hogy en hogyan jutottam el oda, ahol most vagyok azt csak en tudom megmondani. Sokaktol kaptam meg, miutan Genovabol hazajottem, hogy felnottem kint. A lanybol, aki kiment, egy no jott vissza. Csernus szerint a valtozashoz meg kell jarni a poklot. Jelentem, en megjartam. Senkinek, soha nem kivanom azt a 4 honapot, amit en ateltem kint. Brutalisan maganyos volt, amirol persze en is tehettem, hiszen nem akartam kozelebbi baratsagokat kotni, de nem is igazan talaltam olyanokat, akikrol azt ereztem, hogy a heloszian kivul erdekelnem oket. Valahol sajnalom egy kicsit, de nem banom. Ha a korulottem elo noket nezem, minden kategoriara tudok peldat mondani, amit az iro felhoz. Nem fogom itt most felsorolni, de erdekes felismeres. Erdekes latni, hogyan futnak bele a hibabakba az emberek. Amivel nagyon nem ertek egyet, az a korulmenyek figyelmenkivulhagyasa. Mert igenis nagyon szamit. Nem mindegy ki hova szuletik, milyen emberek, felnottek, gyerekek veszik korul, hogy kik tanitjak, miket olvas, miket nez. Nem mindegyek a tapasztalatok. Csernus azt irja, hogy mindig vannak figyelmezteto jelek, de ha valakinek nincs tapasztalata, honnan ismerne fel oket? Ha sosem talalkozott elotte ilyen szituacioval, emberrel? Azt is irja, hogy ha egy kapcsolat nem mukodik jol, akkor donteni kell es nala a dontes a kapcsolat megszakitasa. Nem am megprobalni, egyutt, megjavitani. Nem. Arrol valahogy szinte nem is ir, csak arrol, hogy a nok tobbsege egy gorcs, akit elnyomnak es megalaznak es birkak. Mintha csak azt a not lehetne tisztelni, aki abszolut egocentrikus. Pedig szerintem ez sem igaz. Persze az szerintem is borzaszto, amikor egy no a gyereke megszuletesevel megszunik no lenni es csak anya lesz. Nagyon sokszor beszeltem mar errol es mindig le vagyok hurrogva, hogy nincs igazam, mert nincs gyerekem, nem tudhatom. De tudhatom, mert latok ellenpeldat. Latom hogyan lehet nem elveszteni sajat magunkat a kulonbozo szerepek kozott, mint az anya a dolgozo, a testver, a gyerek, az onallo no. Persze ehhez tisztaban kell lenni a szerepekkel es az arcokkal, amiket ilyenkor viselunk es, ez a masik, amit allandoan hangsulyoz Csernus, hitelesnek kell lenni. Ebben egyetertek vele. A legjobb pelda erre a dohanyzo tanar, aki arrol papol, hogy de te ne csinald! Vagy a fiu/lany aki a husegrol es az igaz szerelemrol beszel, mikozben megcsalja azt akivel epp egyutt van. Vagy aki eliteli a hazugsagot de nem tud igaza mondni es sajat maganak is hazudik. Abban is egyetertek vele, hogy sok ember nem hisz onmagaban es ettol frusztralt es hiteltelen. Nem tudom masnak mi kell, hogy onmagaban higgyen, azt tudom, hogy nekem mi adja meg az alapot hozza es a csaladom. Az anyukam es az apukam, akik sosem hazudtak nekem es arra tanitottak, en se tegyem. Akik mertek elottem veszekedni, mertek felvallani a hibaikat, a gyengesegeiket, es mindig valaszoltak minden kerdesemre, azokra is amiket sose mondtam ki. A tesoim, akikkel megvivtuk a harcainkat es igy megtanultunk kuzdeni es osszetartani. A barataim, akiket az ejszaka kozepen is felhivhatok. Kell egy hatter szerintem mindenkinek, hogy amikor osszeomlik legyen hova menekulni, ne maradjon egyedul. Akinek ez a hatter nincs meg, annak sokkal nehezebb. Talan erre gondol Csernus amikor a tamaszkodasrol beszel, de szerintem nincs igaza. Mert attol meg, hogy a hatter megvan, az eletemet en elem, en dontok, egyedul, esetleg kikerem masok velemenyet, de a dontes az enyem. Az en felelossegem. A kovetkezmenyeit is en vallalom. Most majd elolvasom mit ir a ferfiakrol, mert baromira erdekel hogyan latja o a sajat nemet. Mit gondol roluk.