É finito

Szóval ùgy jó 15 éve kezdett el fájni a térdem. Mondták, hogy lùdtalp, meg járashiba, aztan eljutottam a budai gyerekkórházba dr.Körmendihez, aki megműtött és azt mondta, hogy hát kb.10 évet jósol neki, akkor, ha a helyzet nem változik, el fog szakadni a szalag. Bringáztam sokat, ahogy mondta, és reménykedtem. Talán az a három évvel ezelőtti bringás baleset, talán a túra a CinqueTerran indította be a folyamatot, nem tudom. Azt tudom, hogy tavaly májusban azt hittem eplusztulok, úgy fájt.
Nem tudom, hogyha Boki nincs, belevágok-e a műtétbe. Biztosan, csak nem így. Rengeteg erőt adott nekem az, hogy ő mellettem volt végig. Hogy a családom, a barátaim mellettem voltak. Erőt adtak a diákjaim és a tudat, hogy jobb lesz. Jobbnak KELL lennie ezután.
Amikor megbeszéltük az orvossal a mùlthèt csütörtököt, nagyon féltem. A fájdalomtól, attól, hogy mi lesz, hogy fogom bírni megint. Eljött velem az öcsém és ez sokat segìtett. Tényleg hip-hop kint volt a csavar. Az utolsó nagy feladat a mai varratszedés volt.
És ezzel vége.
Most könnyűnek érzem a lábam és a térdem és nem fáj, nem feszít, nem nyom, nem mozdul nehezen. Rá tudom helyezni a teljes testsúlyom, tudok futni es tudok szabadon mozogni.

Nagyon is megérte ez a bő fél év.
Nagyon is.