Fajdalom..

Tegnap uberfaszaistencsaszar nap volt. Rendornapra mentunk a gyerekekkel, amit mind nagyon elveztunk, es en felmasztam veluk egy teherautora is. Azt hiszem azt nem kellett  volna. Valamit nem jol csinalhattam mert iszonyatos fajdalom nyillalt a terdembe es fajt, de aztan elmult. Utana ruhacsere volt Dodienal ahol nagyon jol ereztem magam es hazafele bicajozni az esoben is nagyon nagyon nagyon jo volt. Ma reggel ugy ebredtem hogy rettentoen fajt a terdem. Amikor fel akartam allni a metroban, konkretan konny szokott a szemembe a duhtol es a fajdalomtol egyszerre. Aztan talan meg be is fasliztam (nagyon ritkan faslizom) es egesz nap valamire felrakva ultem vagy nyujtva volt. Es meg most ia faj de nem annyira csak zavaroan. Mintha valami beakadt volna benne es ugymaradt volna. Remelem hamar elmulik, mert szuksegem van a labamra...

Találkozások

Mogyival beszélgettünk arról (meg máshol is feljött a téma), hogy mennyire szar már, hogy a kisgyerekes anyukákkal nem találkoznak az emberek. Mondtam mogyinak, hogy ez nem gyerek függő. Egyszerűen egy csomószor nem érünk rá egymással találkozni, mert nekem pl olyan a munkaidő beosztásom, hogy nem tudok csak este találkozni, egy kisgyerekesnél viszont az nem jó, mert már vacsoráztat, altat ilyesmi.
Aztán mondtam mogyinak, hogy nem is egy olyan ismerősöm van, aki sorozatban mondta le a találkozásainkat, függetlenül attól, hogy szülő vagy nem szülő, és ha 3-4 ilyen van akkor egy idő után az ember már nem próbálkozik, mert valószínűleg nem kíváncsiak rá. Van nem egy barátom, akit talán egy éve, hogy nem láttam, de egyszerűen akárhányszor jeleztem, hogy jönnék hozzájuk, SOSE volt jó, pedig volt, hogy hetekkel korábban szóltam, hogy jönnék, mert én ekkor érek rá. Aztán persze megy a vinnyogás, hogy mert senki se találkozik velük, csak a szűkebb barátok.


De itt és most jelezném, hogyha valaki találkozni akar velem, az legyen már olyan kedves és írjon rám, hogy "helo mikor futunk össze?"
Eskü találni fogok egy időpontot.

Vecchio

A szombat esti suttyodiszkoban megtudhattam, hogy tulajdonkeppen mar oregnek szamitok..mert bezzeg a ferfiak negyven korul sem azok, sot, de a nok, hat veluk kibaszott a termeszet, mert harminc korul mar elkezdenek oregedni es ez latszik is rajtuk. Tulajdonkeppen csak azert nem kevertem le egy pofont annak, aki mondta, mert egy cider es egy vodkanarancs utan nekem mar nincs rendes tererzekelesem(foleg szemuveg nelkul) es mert a baratnom pasijarol van szo. Mondjuk ilyenkor felmerul bennem, hogy az ilyen pasik vajon megis milyen elbaszott ertekrenddel rendelkeznek? A masik ami eszembe jutott, hogy hat ha valakirol, rolam meg nem mondja senki, hogy 29 eves leszek, mert mindig fiatalabbat tippelnek, de ismerek olyan 23 ev korulit akit lazan harminc fole tippelnek.  Es akkor csodalkozik a tarsadalom hogy az emberek bepanikolnak amikor harminc evesek lesznek. Agyam eldobom.

Il mio anello

Egyszer mar irtam a gyururol a nyakamban, de ma sikerult pontosan megfogalmaznom magamnak, miert is fontos nekem ugy, ahogy az hogy tengwakkal vagy runakkal dekoraljam a cuccaimat. Arrol mar irtam korabban, hogy miota meghatarozo Tolkien az en kis eletemben, igy erre most nem terek ki. A gyuru a nyakban es a tengwak is egyetemesen ugyanazt fejezik ki, en is olvastam, nekem is fontos, en is a Tolkien rajongok nagy nagy csaladjahoz tartozom. Az identitasomma valt, barhol, barmikor tudok rola beszelgetni magyarul es olaszul is. Elmosolyodom ha latom, hogy Tolkien konyvet olvas valaki a buszon, ramosolygok arra, aki gondori fat visel a polojan, roviditve meselem el a gyerekeknek barmelyik szamomra kedves Tolkien reget. Talan cpzni is ezert kezdtem el, bar pont egy tolkien idegen karakter borebe bujva csinalom ezt.  Ha tetovalasom lenne az biztos valami tengwarral irt szoveg lenne a bal vallamra. Vagy csak egy betu.

A sebesult sarkany

Motoszkal a fejemben egy novella, ami egy almon alapul, de nem tudom igazan jol leirni. Arrol szol, hogy a gonyoszok elfognak egy sarkanyt, aki kepes emberi alakot is olteni, es egy olyan toronyba zarjak, ahol nem alakulhat at. A sarkany uzenetet kuld a madarakkal, hogy bajban van, es egy baratja, egy elf lany elmegy kiszabaditani ot, de menekules kozben mind a ketten megserulnek es egy erdo kozepen lezuhannak. A csaj tudja, hogy minel messzebb kell jutniuk, mert tul kozel vannak a gonyoszok es ha megtalaljak oket , akkor vege az eletuknek. A sarkany kozben visszaalakul emberre es nagy nehezen sikerul elrejtozniuk. A lany addig apolja a sarkanyt, ameddig az teljesen fel nem epul de kozben a sajat serulesit elhanyagolja es persze beteg lesz es meghal. A sarkany pedig bosszut eskuszik a gonyoszok ellen. Lehet tippelni mennyi resze volt az alom es mennyit koltottem hozza en. A durva az hogy en latom magam elott az egeszet es hallom a hangokat, erzem az illatokat(legalabb olyan inteziv alom volt mint a vampirzombis tegnap ejjel) es nem tudom atadni masoknak.

Izékék

Tegnap talalkoztam Minccel, ami nagyon jo volt. Mindig rajovok, hogy en birom Mincet. Egy csomo dologrol beszegettunk a seggfejektol kezdve az mttn at az utazasig. Mincrol aztan eszembe jutott egy bejegyzese alatti kommentfolyam, amiben az egyik kommentelonel nem tudtam eldonteni hogy ez most ironia vagy tenyleg ilyen hulye es megkeseredett szegeny, aztan felvilagositottak masok, hogy az utobbi. Ilyenkor mindig megijedek, hogy ugye en nem vagyok es nem leszek ilyen? Nem akarok ilyen lenni sosem. En szeretek elni es szeretem a dolgokat korulottem es masok boldogsagat es amikor valaki ennyire negativ akkor legszivesebben pofonutnem, hogy EMBER ertekeld amid van!!!

CSÓÓÓÓÓKOLOOOOOOM!!!

Most már be merem vallani, hogy rettentően féltem ettől a hétvégétől, hogy nem fogok tudni mihez kezdeni magammal és csak ücsörögni fogom és nézni, ahogy a többiek jól érzik magukat. Több mint egy éve nem voltam MTTsekkel több napos rendezvényen. Tényleg tartottam tőle, hogy milyen lesz.
De jó volt. Sőt nagyon jól éreztem magam. Rég nevettem ennyire sokat egyszerre, szinte folyamatosan mosolyogtam valamin, meg nagyon nagyon sokat nevettünk, olyanokkal is, akikkel előtte még sosem beszéltem. Persze ehhez azt hiszem az is hozzájárult, hogy igazán ismeretlen ember számomra nem volt, a nevét mindenkinek tudtam, és olyan se, akivel valami el nem rendezett konfliktusom lenne, és hát a többséggel együtt szerveztem már ezt vagy azt. Jó volt ülni a kályha körül és röhögni azon, ahogy Csaszi üvölt, jó volt együtt aludni másokkal egy szobában, hahát játszani, közösen vacsorázni és reggelizni, és mosolyogni sokat.

Olyan volt, mintha egy nagyon nagyon hosszú út után hazaértem volna.

Izékék

Tegnap talalkoztam Minccel, ami nagyon jo volt. Mindig rajovok, hogy en birom Mincet. Egy csomo dologrol beszegettunk a seggfejektol kezdve az mttn at az utazasig. Mincrol aztan eszembe jutott egy bejegyzese alatti kommentfolyam, amiben az egyik kommentelonel nem tudtam eldonteni hogy ez most ironia vagy tenyleg ilyen hulye es megkeseredett szegeny, aztan felvilagositottak masok, hogy az utobbi. Ilyenkor mindig megijedek, hogy ugye en nem vagyok es nem leszek ilyen? Nem akarok ilyen lenni sosem. En szeretek elni es szeretem a dolgokat korulottem es masok boldogsagat es amikor valaki ennyire negativ akkor legszivesebben pofonutnem, hogy EMBER ertekeld amid van!!!

Sventolarsi

A sztaki szerint ez azt jelenti,  hogy hullámzik a szélben.
Mint a hangulatom. Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy "hogy vagy?" akkor csak azt tudom rá válaszolni, hogy hullámzóan. Hol iszonyat jó kedvem van, és bármire képes lennék, hol pedig másra se vágyom csak bent ülni a szobámban a takaróm alatt. A szobám azt hiszem nagyon szépen tükrözi egyébként a hangulatom. Oltári nagy kupi van, széjjeldobálva a ruháim az  "ottisjóleszbazdmeg" elven könyvek is hevernek itt-ott, szóval valami katasztrófa, de egyszerűen nincsen kedvem rendbe rakni. Meg minek. Én át tudok mászni a káoszomon, más meg úgyse jön ide. Hullámzik az is, hogy nevetni vagy sírni lenne-e kedvem. Hogy szeretném, hogy átöleljen valaki, vagy inkább senki se érjen hozzám. A leszarom a világot és a minden és mindenki érdekel és megérint. Utoljára azt hiszem kb. 16 évesen éreztem így magam.
Most éppen a rosszabbik kedvem van elől. Baromira készültem lelkiekben egy koncertre, amire el akartam menni, de nem tudtam, mert teljesen leszívott az elmúlt egy hét, főleg a tegnapi nap, és annyira fáradt vagyok és álmos és nyűgös, hogy inkább ki se mozdulok itthonról.
Nem, mondhatom, hogy jól vagyok, de azt se, hogy rosszul. Egyszerűen csak Szarul de büszkén?

Keveset

irok a munkamrol, pedig kb.ez az egyetlen dolog, ami miatt reggel kepes vagyok kikelni az agyambol. Nagyon szeretek ott lenni, bejarni, a gyerekekkel jatszani, enekelni, egyutt pruntyogni. Jofejek a kolleganok is, en ugy latom, hogy ha problema van, azt meg tudjuk beszelni. Jo ott dolgozni. Feltolt. Nem tudom mennyire lenne a kis lelkem romokban nelkule. Ha jellemeznem kellene egyetlen szoval azt ahogy vagyok akkor a Duh lenne a megfelelo szo. Borzasztoan duhosnek erzem magam. Ra, azert mert ugy erzem hogy elarult, a kozos baratainkra, mert nem szoltak, holott tudtak,hogy mi van. Nem az faj most hogy a kapcsolatunk nem mukodott, hanem a baratsagunk elvesztese, ami megint csak nem rajtam mulik.