Kommunikációs kényszerem van. De komolyan. Lehet, hogy a külföldi hallgatós időszak miatt, vagy mindig is ilyen voltam csak ez most intezívebb, nem tudom. Egyszerűen szükségem van rá, hogy beszélgessek másokkal, felhívjam őket, rájuk írjak, megosszam velük, ami eszembe jut, vagy történik vagy akármi. Egyszerűen kell és kész.
Tudom, hogy sokakat zavar(t) hogy sokat posztolok facebookra, de nekik üzenném, hogyha kint vagy egy tökidegen országban tökegyedül, és ha megfeszülsz sem találsz igazán társaságot (esküszöm, hogy próbáltam) akkor hihetetlen magányossá tudsz válni és minden kicsi visszajelzésre úgy szomjazol, mint éhes csecsemő az anyatejre. Azt hiszem ez tart nálam még most is. Egyszerűen szükségem van rá, hogy érezzem, hogy élek, és ezért megteszek mindent, hogy mások is tudjanak róla, hogy élek. Előbb-utóbb le fog ez csengeni, azt hiszem, főleg ha már teljesen hazataláltam, mert azért még nem értem teljesen haza, mármint, még úton vagyok. De azért előbb-utóbb megérkezem, remélem. Szeretnék teljesen egyben lenni, megnyugodni, találni egy biztos pontot, mert ez most még nagyon hiányzik nekem. Talán ezért is kezdtem el gőzerővel átalakítani a szobát, amiben a nyáron lakni fogok, hogy legalább ez az enyém legyen, legalább ez legyen egy biztos dolog.
Igaza van annak, aki azt mondja, hogyha kint éltél egy ideig külföldön, utána már nem vagy ugyanaz az ember. Valahogy fura, mert sok mindenben magabiztosabb lettem, meg erősebb, meg lazább, és tudom, hogy hova tartok, mit akarok az élettől (legalábbis most azt hiszem, hogy tudom), meg mindenféle ilyesmi, de valami mégis hiányzik egy kicsit. Most abszolúte nincsen jövőképem, terveim vannak, de mind képlékeny és most úgy vagyok vele, hogy élvezem, amim van, és próbálok nem azon izgulni, hogy mi lesz ha nem jön össze semmi. Élvezem, hogy van családom, vannak barátaim, van kiskutyám, van hol laknom, mit ennem, van kerékpárom,amivel akármikor elindulhatok a világba, hogy bármikor felhívhatok valakit, nem kell várnom rá, hogy feljöjjön a netre, ha beszélni akarok vele, hogy ott tudok lenni, ha szükség van rám, hogy van miért, kiért itthon lenni.
Lassan kezdem megérteni az öregeket, akik a villamoson beszélgetésbe kezdenek idegenekkel. Mindegy kivel beszélsz, csak egy pár kedves szót szóljon hozzád. Vagy még azt se, csak legalább tegyen úgy, mint, aki meghallgat.
Borzasztóan rossz érzés egyedül lenni. Soha többet nem akarom átélni. Soha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése