Egy darab egy regényből

"A Krónikás hosszan nézett utánuk.
- Bár járnának szerencsével!
- Csak akkor kívánj, ha őszinte. – szólt rá a Király.
- Felség, én…
- A boszorkány bűvölete még nem foszlott le rólad teljesen.
- A boszorkány? – kérdezte Géza, de közben egyre a távolodó Kingát figyelte.
- Mit gondolsz, honnan tudta, merre találja Zengőt a Végtelen Rengetegben? – kérdezte a Király.
A Krónikás lesütötte a szemét.
- Dalolt nekem, szebben, mint bárki bármikor. Úgy éreztem, új szerelemre éledt a szívem, olyanra,
amilyenre csak egyszer régen… De csak eszköz voltam, elhagyott, elment Zengővel. Gyűlölöm
magam, amiért ezt tettem. Bár meghaltam volna!
- Így viszont megírhatod a Krónikád következő fejezetét. – zárta le a panaszokat a Király.
- Ha ugyan megérem… - mondta, aztán elhallgatott. Lassan elkezdtek halványodni. A király páncélja,
ami az imént még fényesen verte vissza a tűz vörös fényét, most fakó lett, és áttetsző. A fiú egyedül
maradt. "

A legjobb epizód

Sokat gondolkodom az idei táboron, mit csinálhattam volna másként, mi volt benne jó és mi a rossz.
Azt hiszem, és ezzel sokan vagyunk így, a legjobb események egyike az az este volt, amikor a tanácsot tartottuk. Amikor kiálltunk körbe és mindenki mondta a magáét. Tudom, vannak, akik szerint ez egy elcseszett rész volt, mert nem az előre megkoreografált menetrend szerint ment.
Én arra emlékszem belőle, hogy ültem a földön, a tündék éppen valamit nagyon mondtak egymásnak, és tudtam, hogy a népem, ha most éppen mi tényleg Középföldén lennénk egy mukkot se értene belőle. Nem tudom már mikor álltam fel, és nem sok szóra emlékszem, amit ott elmondtam. Mert akkor én ott nem Rabyn voltam, hanem Nía, a karakter, akit elvileg alakítottam a táborban. A törzsfő, aki a népéért van, akinek az a fontos, hogy a népe mit ért meg abból, ami itt folyik, akinek vezetnie kell a népét, aki nem rég szerzett tudomást arról, hogy egyedül maradt, mindenkije meghalt. Ha mi akkor ott, tényleg Középföldén vagyunk, minden gátlás nélkül nekimentem volna azoknak, akik lenéztek, bántottak minket (de azt hiszem ezzel a többi nép is így lehetett). Ahogy láttam a csapatom is átvette ezt és ezért mertek beleszólni mindenbe, és ez az én lelkecskémnek jólesett.
Ritkán lépek át karakterbe, ritka, hogy annyira magaménak érezzem, hogy ilyen előforduljon.


Tegnap éjjel a táborral is álmodtam, nem emlékszem sokra, csak képekre.
Tegnap éjjel a nyomasztó álmok éjszakája volt. Azt almodtam, hogy egy kutatoallomason dolgozom, ahol gyereket is vizsgalunk es egy nagyon meno jeges csuszdan kell csuszdazni de az allomas a fold alatt indul es keves a kojarata. Valami kolyolallatok.is voltak ott akiket csaszarral szulesztettunk meg szinten kutatasra. Aztan nekem az ocseeim is reszt vettek ebben de valahogy kiderult hogy gaz van atvagjak oket ezert elmenekiltk a csuszdan de mivel baromi magas iqjuk volt ezert berobbantottak a csuszdat es minden kiutat minket a fold alatt hagyva. sok kollegam meghalt mire szo szerint kiastuk magunkat aztan a felszinen megjelent az ocsem aki az a pasi volt aki a smaug hangja es atkarolt h felreertes volt ne haragudjak menjek veluk vissza a fold ala en meg kozoltem h nincs az az istem ez csapda en le ne megyek ujra. Na ok elindultak le. Megint sok baratom ment hiaba kertem sirva h ne mert tudom hogy csapda. mikor lent voltak volt egy robbanas es mindenhonnan citromle szeru dolog kezdett folyni es tudtam h halalra fogja marni oket es hlottam a sikolyokat es az allatok nyusziteset es elkezdtem rohanni hogy ne is halljam es tudtam h az is becsapas volt hogy az a fazon a testverem merr nem is igy nez ki es o is biztos meghalt mar es csak szaladtam amikor szembejottek fegyveresek h lelojek a tobbieket h ne szemvedjenek. Eleg messze jutottam amikor szembejott egy puskaval rendelkezo figura es eloszor csak a puskat lattam es mondtam neki hogyha le kell loni akkor gyorsa. tegye h ne fajjom ugyis mindegy mar mimden. Ehelyett o letette a puskat, hozott valahonnan egy pokrocot es leult velem a foldre es atolelt en meg a vallara hajtottam a fejemet es csak sirtam es sirtam o meg simogatta a hajam es hagyta hogy sirjak, hiszen szinte mindent elvesztettem, a munkam a testvereimet, a kutatasom, a barataimat, a munkatarsaimat es talan mindjart jon a parancs hogy lojon agyon es egesz addig nem is neztem az arcaba csak ultumk a foldom egy takaroba burkolozva, aztan meglattam egy zold koves gyurutt a mutatoujjan es baromi ismeros volt es akkor tudtam hogyha meg is kell halnom nem fog fajni.

Nem szeretek rosszat álmodni, főleg akkor nem, ha egyedül vagyok... Egyedül lenni sem szeretek. 

Szerelem

"Felelős vagy a rózsádért!"

A Kis herceg agyonidézett részlete a Róka és a Kis herceg találkozása. Valamit tudhatott az öreg, amikor azt a részt megírta, mert annyira jól van megírva, annyira benne van a lényeg.

Mert, akkor felelősek leszünk egymásért, nem úgy, hogy azért, amit a másik mond vagy tesz. Úgy leszünk felelősek, hogyha én megütöm magam, te bekötöd a sebet, hogyha elesem, segítesz felállni, hogy ha az éjszaka közepén felhívlak, hogy gyere, akkor jössz, hogyha rosszat álmodom és felébresztelek, akkor átölelsz és megvédesz a rossz álmoktól, hogyha csúfolnak, akkor mellém állsz, ha örömöm van megoszthatom veled, ha történik valami jó, akkor elmesélhetem. Hogy nem kell egymás előtt semmit sem titkolni, soha...És ennek fordítva is így kell lennie.

Néha én vagyok a Kis herceg, és te a rózsa, máskor én vagyok a rózsa és te a Kis herceg.

Éjfél előtt egy kicsivel

Azon gondolkodom, hogy miért van az, hogy amikor megismerkedünk valakivel és megszeretjük, utána megpróbáljuk őt teljesen megváltoztatni. Példa:
A nő megismeri a férfit, aki mindig színes ruhákat hord, gesztikulálva beszél, és fűzős cipőt hord. A nő elvileg ebbe szeret bele és aztán mégis elkezdi mondani a másiknak, hogy vegyen inkább tépőzárast mert azt nem kell kötni, vegyen inkább fekete vagy fehér inget, és kevesebbet hadonásszon a kezével. És a férfi, mert szereti a nőt, megteszi ezt.
Ugyanez fordítva: A nő ékszereket hord, nadrágban jár, és barna a haja.  A férfi meg azt mondja, hogy igazából ki nem állhatja ha egy nőn ékszer van, és tulajdonképpen a szoknya az, amit egy nőnek szerinte hordania kell, és a barna az olyan átlagos szín, nem akar inkább vörös lenni?
És a nő szépen lassan megváltoztatja ezeket a dolgait.

Aztán egy reggel arra ébredünk, hogy már nem is azok vagyunk, akik igazából vagyunk, hanem valakik, akivé a másik tett minket, és ez nem mindig jó.

Csak azt nem értem, miért csináljuk ezt. Mert persze minden embernek vannak olyan szokásai, amit nem szeretünk benne, de alapjáraton abba az emberbe szerettünk bele, aki azt a ruhát hordta, úgy beszélt... S egy reggel úgy ébredünk, hogy tulajdonképpen azt a nőt/férfit keressük a másikban, akit megszerettünk és nem értjük hova tűnt el mellőlünk, mikor változott meg.

Azt hiszem, senkinek sem lenne szabad hagynia, hogy megváltoztassák (mármint alapjaiban) és senkinek sem lenne szabad direkt változtatni a másikon (mert az más, ha ez észrevétlen, például, amikor azt veszem észre, hogy az a felsőm, ami fehér és virágos, tetszik neki, akkor többet hordom, ha vele vagyok).

Persze lehet, hogy tévedek, csak valahogy így érzem.

Elveszett lelkek városa

Elolvastam a legújabb Cassandra Clare (most megy a moziban a Csontváros, na ez annak a könyvsorozatnak az 5. kötete) könyvet és nagyon hullámzó volt. Az előzőt úgy tettem le, hogy na ezt a sztorit én tuti nem írtam volna tovább, mert minek. A mostani elejét egészen gyorsan olvastam el, szinte le sem tudtam tenni. Aztán a főszereplő, Clary megint megy a saját feje után, amivel persze több bajt okoz, mint jót. Eleve nem bírtam a kiscsajt már a negyedik kötetben sem, de itt többször vágnám nyakon egy péklapáttal, mint a többi kötetben. Olyan mértékű önzés van benne, ami szerintem már nem egészséges. Persze gondolkodni azt mindig utólag gondolkodik (vagy akkor sem). A másik főhős, Jace a könyv végére ilyen félisten lesz. Az jutott róla eszembe, amikor Angwen mesélt a vérpistike karakterről, aki aquir ősökkel is bír és beszél aquirul és minden fegyverhez ért és minden varázslathoz és....
Szóval Jace lassan ilyenné kezd válni. Kicsit az elpusztíthatatlan überfaszaistencsászár karakter (mint a South Park wow-os részében a főellenség). Ellene persze ott van a másik istencsászár, Sebastian, akit persze úgyse tudna más legyőzni csak ő, mert a félisten ellen csak félistent lehet küldeni.
A többi karakter sokkal emberibb, sokkal szerethetőbb, sokkal elfogadhatóbb, mint a főszereplő hármas. Ott van Simon, aki saját hibáján kívül lett az, ami, és fogalma sincsen mit kezdjen vele, de baromira zavarja az egész. Aztán Alec és Magnus, akik szerintem baromi jól vannak kitalálva, és igazából sajnálom, hogy úgy van vége az ő száluknak, ahogy.
Végül pedig, ott van Isabelle. A legértelmesebb, legnormálisabb az egész csapatban. Van egy pár sor, amikor leírja, hogy ő gyűlöl segítséget kérni, gyűlöli ha másra kell támaszkodnia, ha másoktól függ, viszont azt szereti ha úgy érzi, hogy szükség van rá. Akkor van elemében, ha úgy érzi, hogy kell a segítsége, a munkája, hogy ő kell, ahhoz, hogy a feladatot meg tudják oldani. Valahol azt hiszem én is ilyen vagyok. (S közben mindig iszonyatosan vágyunk arra, hogy csak egy kicsit, csak néha legyen valaki, aki az ölébe vesz és arra a pár percre megszűnik minden rossz a világban).
Jordan és Maia pedig csak úgy vannak, az ő száluk igazából annyira nem fontos, ahogy Luke és Jocelyn sem.
Kicsit olyan ez az ötödik kötet, mint a HP ötödik kötete, megpróbál összekötni két részt a történetben.
Rettentően kíváncsi vagyok milyen a hatodik és a hetedik (milyen meglepő, hogy ebből is hetet tervez az írónő, úgy látszik mostanában a 7 kötetesre tervezett regényfolyamok a menők)

Olvasásra ajánlom annak, akinek tetszett az első három kötet.

Lappangás

Valami kórság lappang bennem, amit utálok.Amikor még annyira nem vagy szarul, de már gyengének érzed magad, de nem tudsz igazán pihenni sem, és pörögnél, mint a búgócsiga. Ez nemszeretem érzés.

Volt a hétvégén TK, amin meglepően jól éreztem magam. Azt hittem, hogy nem fogom, mert nem szoktam, de most nagyon jó volt. Mindig volt kihez szólni, senki se bántott, senki se kérdezett hülyeségeket, igaz a kerekasztal elmaradt, de helyette nagyon jókat beszélgettünk a többiekkel. Tényleg kikapcsolódtam, tényleg jó volt.
Utána Dodieval meg Mirivel még elmentünk a Szerájba, aztán én Thereonhoz aludni.

Sok ilyen szép, tartalmas szombatot szeretnék, mint a mostani.

Most már hárman lakunk ám!:)

Estel, Miki, meg én:)) (aztán néha négyen, öten vagy hatan leszünk, ki tudja).

Igazából aludni kéne...

Tudom, hogy aludnom kellene,  mégsem vagyok annyira álmos. Sok dolog történt velem mostanában, jó is, rossz is. Jó, hogy a munkahelyem még mindig jó és úgy érzem helyt tudok állni. Jó, hogy van kire gondolnom napközben, de lefoglal annyira a munkám, hogy ne járjon rajta állandóan az eszem. Jó, hogy van valaki, aki átölel. Jó, hogy vannak barátaim, akikkel találkozom, ha ők is, én is ráérek. Jó a babaeső a baráti körben. Jó hogy végre itthon vagyok. Jó, hogy lesz új konyhabútor nemsokára. Jó, hogy még mindig nincsen túl hideg, de már tudom hordani a szép kabátom. Jó, hogy szeretnek a diákjaim. Jó, hogy azt érzem, hogy élek.

De rossz, amikor bántják, akik fontosak nekem, rossz, hogy sok a tartozásom, hogy múlthéten megfáztam, (bár már kijöttem belőle, híró vagyok), hogy álmomban verekszem, és utána engem csesznek le, hogy miért viselkedem így az adott illetővel, hogy vannak barátaim, akikkel hetek óta nem tudunk leülni egy kávéra, hogy fehér a szobám fala és nem sárga, hogy vasárnap annyira elfáradtam a folytonos mosolygásban, hogy a Myshától bekönnyezett a szemem, és délután még sírtam is egy kicsit.

Nem szeretek sírni, mégis valahogy kb. havonta eljutok arra a szintre, hogy muszáj. Valahogy egy hónap alatt gyűlik fel annyi sírni való, hogy elpityeredem (és nem, nincsen köze a női ciklushoz, volt már olyan, hogy két hónapig egy könnyet se ejtettem).



Viszont az még mindig rohadtul nem esik jól, hogy vannak olyan emberek, akik a barátaimnak vallják magukat és mégsem képesek elfogadni a döntéseimet. Nem esik jól, hogy szánnak, és nem esik jól, hogy ahelyett, hogy azért szorítanának, hogy boldog legyek, azt nézik mikor, hol lehet csámcsogni rajtam és a hozzám tartozókon. Én már leszoktam róla, hogy mások magánéletét fikázzam, főleg a háta mögött,  mert szerintem mindenki magánéletében vannak mélypontok és senki sem örül neki, amikor bántják azt, aki szeret. Azt gondoltam felnőttünk már annyira, hogy túllépjünk ezen, de úgy látszik nem. Mert meghallok elejtett beszélgetéseket (igen, jó fülem van), mert látom a szemekben a szánalmat, ha rám néznek (mivel mostanában, nem véletlenül, egyedül járok mttzni), mert érzem a légkörben, ha ott vagyok, a "te nem vagy normális, minek csinálod ezt" hangulatot.
Csak valahogy engem nem kérdez meg róla soha, senki, hogy mégis miért, mi a háttér stb. Azt hiszem ez az egyik oka annak (a munka mellett), hogy kevesebbet megyek mttzni.
Már akkor is rosszul esett, hogy nem tőlem, az érintettől kérdeznek, amikor Alyrral szakítottam. Elmondtam akkor is mindenkinek, aki rákérdezett, hogy mi történt, miért történt. Nem rejtegettem, nem hazudtam, nem kerteltem, mert nem szokásom. Elmondom én most is, mi a helyzet, ha valaki megkérdez, és van aki kérdez és amikor megtudja a másik oldalt is akkor nagy szemeket mereszt. De azt hiszem kényelmesebb az, hogy fél-negyed vagy még annyi se, információkon csámcsognak emberek, amik akár több hónapos infók is lehetnek, mint az érintettet kérdezni. Valamiért én mindig inkább rányitok/felhívom/írok neki a másikra és tőle kérdezem meg, hogy na hogy is volt ez? És akkor mindig kiderül, hogy jah, hát igen, van igazság a pletykában, de azért az úgy volt hogy.

Valahogy fáj egy kicsit, hogy az emberek még mindig a másik szemébe mosolyognak, a szájukkal, van akinek a szeme sosem mosolyog,  de amint hátat fordítasz, rögtön elindul a susmus, a "hallottad, hogy..." stb. Alapvetően nem a pletykával, csak a rosszindulatú pletykával van bajom. Mert a híreket másokról én is szeretem meghallgatni, ha olyan hír, aminek például örülni lehet, és engedélyt kapok rá, tovább is adom.

Pedig a kérdésre, hogy miért, borzalmasan egyszerű a válasz. Csak fel kell tenni a kérdést...

2002, 2006, 2010, 1014

2002 telét írjuk. Adva van egy alapjáraton jó osztályközösség, a gyerekek nem gyilkolják egymást, elvannak, készülnek arra, hogy végre a hátuk mögött hagyják azt az istenverte általános iskolát.
Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy háromfelé szakadt az osztály. A jobb felére ülnek azok, akiknek a szülei a jobb oldalra szavaznak, balra azok, akiknek balra, középen pedig a maradék, akit hidegen hagy ez az egész. A három rész nem igazán állt szóba egymással. Velünk, középen ülőkkel azért nem, mert miazhogyminketeznemérdekel, a két szélső sor pedig azért nem, mert fúj-fúj. A tanárokon is meglátszott ki, hova szavaz, mert úgy viselkedtek velünk is. Volt olyan tanárom, akinél azért kapott az osztálytársam egy jeggyel rosszabbat, mert a középső padsorban ült, és kikelt magából, hogy a fidesznek köszönhető az, hogy lukas cipőben kell járnia, mert elvettek tőlük minden támogatást pedig vagy 6-an vannak testvérek, úgyhogy ő köszöni de nem kér a politikából.
Aztán lezajlottak a választások és nyár elejére, év végére helyreállt a rend. Igaz ekkor már ballagtunk, szóval szinte mindegy volt.
Abban az évben beszélgettünk a Balázzsal erről az egészről, a buszon és a sofőr letorkollt minket, hogy kussoljunk, csak kölykök vagyunk, nem értünk mi ehhez. Pedig szerintem értettük mi már akkor is, hogy mekkora őrültség politikai hovatartozás miatt fújni a másikra.

Tartok tőle, hogy most is hasonló lesz. Hiszen már szítják a gyűlöletet, ha nem is politikai oldalak szerint, hanem egyéb módon. Ellenség a dohányos, a pedagógus, az orvos, az ápoló, a rendőr, mindenki ellenség. Aztán majd jönnek a csodálatos kampány beszédek, plakátok, videók, a telefon hívások minden oldal vezetőitől, géphangon,facebookon a mindenféle kampány szövegek, és megint azt fogom látni, ahogy az egyébként értelmes ismerőseim egymásnak esnek. Láttam már ilyet és nem volt jó érzés.

Néha tartok tőle, hogy majd eljutunk oda, hogy félelem nélkül nem léphetek ki az utcára, hogy majd az határoz meg, hogy hova tenném az X-et (s ilyenkor mindig eszembe jut, régi jó magyar tanárom mondata, amikor 5.-ben megkérdeztük tőle, hogy kire szavazott, hogy a két rossz közül a kevésbé rosszra), hogy egyáltalán el akarok-e menni szavazni, és nem az, hogy milyen ember vagyok, hogyan végzem a munkám.
Nem akarom félteni a barátaim, a szeretteim életét azért, mert van néhány dilettáns barom, aki abban leli örömét, hogy egymásnak ugrasztja az embereket, a gyerekeket is. Persze tudom, oszd meg és uralkodj... Régi jó elv ez, már a rómaiak is tudták. Kár, hogy az emberiség azóta is mindig újra és újra bedől neki...

Filozofia a konyhaban

Egy lakasban mindig a konyha a legforgalmasabb, legnepszerubb helyiseg. Nalam sincs ez maskent. Arrol nem is beszelve, hogy ott van a legmelegebb a tuzhely miatt. Szoval a konyhaban vannak a nagy beszelgetesek az eletrol, vilagrol es egyeb dolgokrol. Hihetetlen milyen sok mindent mashogy latok most, mint akar csak egy eve. A masik fura dolog, amit magamon eszrevettem, hogy elmosogatok, elpakolok fozes utan, legkesobb masnap, illetve beagyazok... Soha nem lehetett ravenni engem az agyazasra es most magamtol megcsinalom, ha epp nem sietek el otthonrol. Persze boven van meg miben valtozni rendfenntartas teren, de azert ezek fura dolgok. Visszaterve a konyhara, kezd egeszen otthonossa valni. Mar csak a konyhabutort varom. Tavasszal az egesz lakast ujra festjuk, a kek es a barack szoban kivul. Az en szobam visszakapja a szep sarga szinet, az eloszoba valami halvany meleg szint kap(sargat) a konyha pedig narancssarga lesz, de olyan mediterran alapon. Burkoltatni is szeretnek, evek ota kineztem magamnak a  terrakotta kovet/pvct ezen meg gondolkodom, mert a lakas hideg, de azt hiszem ko lesz. A wcben kek, mint a furdoben. Uj bejarati ajtot is szeretnek. A szobamba laminalt padlo kerul majd, arra puha szonyeg az agy ele. Piros,mert a piros szint szeretem. Uj tanyerkeszletet is szeretnek, olyat, ami termeszetesnek nez ki. Szeretnem a lakast szep dolgokkal megtolteni. Szeretnek egy szep konyvespolcot is. Igen, megint tervezgetek, vannak terveim, pedig a telen azt hittem soha nem lesznek tobbet.