Túlterhelt

Tegnap korrepetálni voltam az egyik kislányt. Eleve rossz kedve volt, próbáltam valahogy kicsit felviditani,de nagyon nem ment. Komolyan szenvedés volt az a 40 perc,ameddig gyakoroltunk(es muszáj volt).
A végén mindig játszom velük. Most amőbáztunk, és akárhogy igyekeztem,nyertem, pedig több alkalmat is hagytam neki,hogy nyerhessen. Na ekkor eltörött a mécses és csak nehezen sikerült megvigasztalnom.

A nagymamájával beszélgettünk,hogy a kiscsaj nem tud veszíteni, mostanában egyébként is rossz kedvű és hogy ez vajon miért lehet.

És akkor hazafele gondolkodtam a saját 22 gyerekemen,meg a többieken,akikkel dolgoztam.

Azt mondjuk,a gyerekek túlterheltek. Valóban,több a tananyag,de azt hiszem nem ez a fő gond. A fő inkább az,hogy olyan problémákkal is meg kell küzdeniük,amik nem nekik valóak. A szüleik olyan érzelmi terheket tudnak akaratlanul is a gyerekeikre rakni,ami nem egészséges. Emellé ott vannak a kortársak is,nomeg a többi felnőtt.
Az én szüleim sem éltek boldog házasságban,mégsem kellett sosem aggódnom azon,hogy engem szeretnek-e,én biztonságban vagyok-e. Anyukám,ha lettek is volna,biztosan nem velem beszéli.meg a pasiügyeit,ahogy az apámmal való konfliktusaikhoz sem volt semmi közöm. Gyerekként,gyerek gondokkal kellett megharcolnom. Szerencsés vagyok,mert ezekhez mindenféle stratégiákat is kaptam.

A mostani gyerekek többsége nem kap. Nem tanul meg veszteni, nem tanulja meg feldolgozni a veszteséget, nem tudja mi van olyankor,ha a dolgok hirtelen megváltoznak és itt olyan apróságra gondolok,hogy túlmennek a busszal a megállón. Nincs a hátuk mögött a biztonság,mert anya-apa már nincs együtt és rosszabb esetben még gyűlölködés is megy közöttük. Ott vannak ezek a szerencsétlen kis porontyok totál egyedül, és nem tudják mihez kezdjenek. Ja és sokszor még egykék is,nehogy már legyen egy testvérük,akivel összefoghatnak a világ ellen.

Amikor kislány voltam,nekem azt mondták a szüleim,az a dolgom,hogy tanuljak,játszak, gyerek legyek. Ennyi. És valóban nem volt más feladatom. Csak olyan gondokkal terheltek,amivel meg tudtam küzdeni.

Nagyon nem lennék gyerek most, amikor a felnőttek sem találják a helyüket a világban.

Anyukamnal

Hétvégén végre hazajutottam anyuekhoz. Szeretnék többet menni,de olyan nagyon messze tud lenni télen a hidegben... Mert ha mar bringazhatok,akkor juhu, nincs messze.
Szóval hazamentem es egy csomo dologrol beszélgettünk, többek között az apás szülésről.
Anyu engem és a húgomat apa nélkül,az öcsémet apuval szülte.

Én sokat gondolkodom ezen a témán, főleg így,hogy lassan minden barátom szülő.
És nem tudom. Azt tudom,hogy szeretném ha bent lenne valaki, de nem biztos,hogy Bokit szeretném bent tudni.
Ez az egész szülés téma nekem annyira női dolog,hogy a dokin kívűl úgy érzem, nincs helye bent más férfinak(máskor meg tökre szeretném,ha lenne). Inkább úgy képzelem el,hogy anyukám meg a kishúgom,esetleg anyósom váltásban vannak velem, a férfiak meg kint a kispadon törögetik a kezeiket.

Olvastam egy cikket, amiben egy anyuka kifejti,hogy ő elsősorban felnőtt ember és nő és másodsorban anya, hiszen az első kettő kellett ahhoz,hogy a harmadik megvalósuljon.

Azt gondolom,hogy nagyon kevés olyan férfi van a világon,aki nőnek tudja tekinteni az asszonyt, miután látja a világ egyik legkiszolgáltatobb helyzetében. Vannak ilyen férfiak, de előre sose lehet tudni,hogy pszichésen ez hogy hat rájuk. Szerintem épp elég sokk,hogy felelőssé váltak egy életért. És én azt szeretném,hogyha lehet, hogy gyerekszülés után is elsősorban nőnek lásson Boki.
Azok a férfi ismerőseim, akik bent voltak a gyerekük születésénél, és meséltek róla,mind csodaként élték meg. Akik nem, azok meg másfajta csodaként.

Anyuval tanakodtunk azon is,hogy nem lehet-e ennek a sok-sok válásnak az egyik oka az,hogy a férfiak nem látják a nőt a gyerekük anyjában. Csak az anyát. Biztosan köze van hozzá,még ha nem is tudatosan.

Beszélgettünk még az mttről is,hogy voltam a következő évi csapvezek egyik csapattaliján, hogy kicsit segítsek nekik a jövőre nézve.
Nagyon kíváncsi lennék,hogy hasznos volt-e és hogy a gyakorlatban tudják-e majd hasznosítani,amiket mondtam. Rettentő érdekes élmény volt rangidős mttsnek lenni egy mtts társaságon belül és nagyon vicces volt Zsolti reakcioja arra,hogy én nem csak hogy jártam,de együtt is éltem Alyrral.

Történelem

A héten történelem tételeket dolgoztam ki.
Azt gondoltam, a legnehezebb az első világháború lesz,hiszen akkor nagyon sok minden történt.

De nem.

A legtöbbet a Trianon tétellel tököltem,mert alig lehet olyan forrást találni,ami úgy használható,hogy csak a száraz tényeket veszi alapul és nincs benne semmi egyéb. Sőt ehhez volt a legnehezebb térképet találni,ami elég nagy és szerepel rajta a nagymagyarországban a kismagyarország és nincsen tele mindenféle "nem nem.soha" felirattal.
Elképszető dolgokat olvastam, néhánynál csak fogtam a fejem,hogy ennyi hülyeséget egy helyen, más meg el is tért a témától.
De azért sikerült összehozni egy használható verziót.

Most egy ismerősöm posztja alatt előjött a téma a határon túli magyarok szavazati joga miatt.

Az van,hogy ez a dolog majnem 100 éve volt. Még az én nagymamám sem élt akkor, tehát tulajdonképpen nincs is élő ember,akit igazán érintene. Azt gondolom,ha az ott élő magyarok akarnának,most már,lazán átjöhetnének a határon ide, ha itt annyival szívesebben élnének. De nem jönnek. Azt gondolom,hogyha megkérdeznénk őket, szeretnék-e hogy a városuk Magyarország része legyen,nemmel szavaznának. Mert eltelt száz év.

Igen,borzasztó és igazságtalan volt,ami akkor történt, de annyira régen történt már,hogy többet ártana,mint használna, ha visszakapnánk azokat a területeket.

Viszont még mindig lehet ezzel embereket mozgósítani, ami szomorú,mert nem gondolkodnak.

Mai mókás ügyintézés.

Jött egy kedves e-mail, hogy le fog járni a személyim, kegyeskedjek már újat csináltatni.
Most itthon vagyok, mert szünet van, el is mentünk Bokival az ügyintéző helyre a XXII.kerületibe, mert az közelebb van és személyit akárhol lehet csináltatni.

Azzal kezdte az információs pultos nő, hogy de ha még érvényes tíz napig, akkor mit akarok én itt. Mondtam neki, hogy jött a behívó, és nem akarom azt, mint anno, hogy nem volt személyim hónapokig. Erre adott sorszámot.
A személyimet hamar lezavartuk, lesz benne ujjlenyomat, telefonszám, taj szám meg adószám is. Nagyon helyes kis cucc. Gyorsan végeztem. 8-10 nap és lesz személyim.

Ezután jött az, hogy akkor mostmár bejelentjük ide Bokit is, mert mégiscsak lassan egy éve együtt lakunk.
Igen ám, de a rendszer szerint a helyrajzi számon mind a két ház rajta található, és hát így nem tudják ide bejelenteni őt. Ja és állítólag apám haszonélvező, ami vicces, mert erről egyikünk se tud és a tulajdoni lapon se szerepel... És kellene az ő hozzájárulása is.

Namost az a móka az egészben, hogy eddig, egész sok ember volt ide be-ki jelentve, és soha senkinél nem kezdtek el ezen hisztériázni, minimum akkor elő kellett volna jönnie ennek a hibának, amikor én állandó lakcímre változtattam az ideiglenesemet ide... De nem...

Szeretek ügyeket intézni, mondtam már?

Méhszájseb,mint olyan...

Na,akit nem érdekelnek mindenféle nődokis témák,az most lapozzon..

Szóvaloki közölte,hogy akkor ezt a mehszajsebet,amivel a többi doki nem akart foglalkozni, fagyasszuk le,mert ez minden gond okozoja. Ki is valasztottuk a napot, en szepen mindent elolvastam a neten, hogy mit kell tudni,mire kell keszulni stb. Mindenhol irtak,hogy jaj hat kis fájdalom meg vizzszeru folyas meg ilyenek. Hat en mar azalatt meg akartam halni,hogy vegezte a doki a muveletet. Aki nem tudja mirol van szo, annak roviden: egy kis eszkozzel a doki lefagyasztja a kis piros foltokat,amik ott vannak de nem kene nekik,mert az igazából mar a mehszaj masik oldalarol jott ki es emiatt allando gyulladast tart fent.(csak olyan 3-4 eve kuzdok ezzel ha nem tobb.. a sebrol ket eve tudok). Faj. Annyira faj mint egy az erosebb menstruacio. Es nem csak kis vizszeru cucc jon,hanem sok. olyan mintha rendszeresen bepisilnek es folyamatosan enyhen faj minden,mint amikor meg szokott jonni.  Es tilos az ulofurdo es a szex,ameddig meg nem jon. Kontroll meg a beavatkozastol szamitott 2 honap mulva. ja es kupocskat is kaptam,amitol foleg olyan,mint amikor az ember bepisil.

Nagyon utalom ezt,de ha vegre rendben leszek, ettol,akkor jo. Mert akkor az azt jelenti,hogy tényleg csak ennyi volt a baj, semmi komolyabb.

Házikó

Szóval képzeld el,hogy elkezdesz építeni egy házat. Mondjuk az alapozást más csinálta de mindegy is. Épülget a házad, örülsz neki,büszke vagy rá, szereted építgetni. Látod,hogy mások,máshol hogyan építik a saját házukat,van aki előrébb tart,mint te. Vannak sérült és nehezen illeszkedő tégláid, de nem adod fel.
Tudod,hogy mivel sosem építettél még, ezért hibázol. Tanácsot kérsz más építészektől is. Aztán egy napon a téglakészítő mesterek elkezdenek az építésvezetődnél reklamálni,hogy ferde a fal,hogy a csorba téglák...hogy hogy..nem neked. A vezetőnek. A vezetőd megnézi a falat és megállapítja,hogy ez valóban ferde. Le kell bontani és újra kezdeni. De nem neked, valaki másnak,aki jobban ért hozzá.
Te meg csak állsz ott,mint egy rakás szerencsétlenség,hogy de hàt nem is annyira ferde... Csak egy támfal kell.

És közben látod,hogy más faluban más házak már majdnem a tetőnél tartanak...

Mieert

Megyek en bele rendszeresen olyan vitakba,amiket fanatikusokkal vivok...

Tema most,isme Gereb Agnes meg az otthonszülés. Juhu. Bar meg messze vagyunk attol,hogy nalunk téma legyen ez, de en biztosan nem szulnek otthon.
Vegiggondolva a felmenoimet,nem lenne jo otlet.
Es amikor leirom,hogy miert meg miert nem tartom jo otletnek azt,hogy valaki otthon szuljon,akkor en vagyok a hude szemet meg a hude nem ertem meg oket.
De megertem,csak nem ertek egyet. Mert azt gondolom,hogy ma kishazank egyszerűen nem all erre keszen. Nincs annyi korhaz,azok is csak a nagyobb varosokban vannak kozel, nincs ra felkeszitve az infrastruktura sem. Akkor mar inkabb a szuleteshazak.
Akkor jonnek azzal,hogy regen a nok. Regen a nok mondjuk belehaltak a szulesbe,meg a gyerek is belehalt a szulesbe egy olyan probléma miatt,ami ma a korhazban kezelheto es mindketten tulelik. A terhessegi toxemiarol nem is beszelve. Vagy arrol,hogy valaki elverzik,mert elpattan valami.
Ezeket otthon nem tudjak kezelni...

De persze belemegyek a vitakba,mert hulye vagyok(es epp raerek) es mindiiig elfelejtem,hogy fanokkal nem szabad vitatkozni...

Mindenki jó valamiben?

Irtam mar korabban errol,hogy én kiemelkedően semmiben sem érzem jonak magam.
Egy valamit kiveve es ez a tanitas. Szeretem csinalni, élvezettel végzem. Ugy erzem,hogy ebben jo vagyok. Igen hibázom, foleg az utobbi idoben. De azert alapjaraton ha valamihez tehetseget erzek magamban az ez.
De most megingattak ebben is. Konkretumot nem akarok irni, elmeselem szivesen,ha valakit erdekel. Mindenesetre most nekem nem jo.
(Nem,nem rugtak ki,nyugi).
De most megint gyereknek erzem magamat, aki a felnottek joindulatatol fugg es nem aruljak el neki a mierteket,hiszen gyerek. Majdnem 32 evesen nem szeretem ezt az erzest. Mert ha odaalnanak elem, azok akiknek gondja velem,hogy "helo ez es ez a gond" akkor vagy elmondanam,hogy mit miért ugy csinalok ahogy,vagy ahogy mar nem egyszer tortent,belatnam,hogy hibaztam es bocsanatot kernek es igyekeznek kijavitani a hibat. De amikor a hatam mogott tortennek a dolgok,akkor nehez.
Es ilyenkor elgondolkodom azon,hogy tenyleg ezt kell-e nekem csinalni? Alkalmas vagyok en erre?

2017

Nos. A szokásos évi összegzés következik.
Már tavaly sem mentem végig hónapok szerint, most sem fogok. Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem a 2017-es évet akkor az a "fáradtság" szó lenne. Nagyon sokszor írtam le, hogy mennyire fáradt vagyok, és az is voltam.  Stresszes, és valóban nehéz év volt ez, sok sok változással.
Kezdve a fürdőszoba felújításával, amit ugye megelőzött néhány költözés is, hogy egyáltalán el tudjuk kezdeni.  Aztán áprilisban összeköltöztünk, májusban minősítettek. A tél meg hideg volt és hosszú. Sok új kihívásom volt 2017-ben. Kapásból a LEP gyerekprogikkal indult az év és a farsanggal folytatódott.  Megszervezni egy nyaralás anyukámmal, ami életünk egyik legszebb élménye lett (pedig ajj mennyit idegeskedtem akkor is). Főzni az emberekre a táborban (óriási teljesítménynek érzem) és újra felvenni a fonalat a suliban. Ez utóbbi megy most a legnehezebben. De erről sokat írtam már, hogy mennyire úgy érzem, hogy nem felelek meg az elvárásoknak. A szünetben tanulni, utána nézni akartam a dolgoknak és hát nem igazán jutott rá idő, mert az éves fáradtságot pihentem ki.
Idén derült ki a hiperinzulin is és sok olyan dolog, ami nem jó.
De azért összességében vidám év volt, sokat nevettem, sok mindent el tudtam engedni, sok-sok jó dolog ért és a minősítésen előadott rémálmon meg a mamaetei idegeskedésen kívül kevés dolog van, amit másképp csinálnék.

Az idei tervek közül a következők sikerültek:

- Megtartani a munkahelyem. - pipa, egyelőre még megvan. 
- Elmenni anyuval San Mametebe es esetleg masokkal. - pipa!:) 
- Elkezdeni es be is fejezni a lakasfelujitast. - elkezdtük! Már új ablakaink is vannak.
- Boldogga tenni masokat. - Erről mások tudnak vallani. 
- Lemenni a tatai fesztivalra mogyival. - Ez elmaradt, de azért mert nem volt olyan a program, ami érdekelt volna minket. 
- Valami uj dologba kezdeni,amit meg sosem csinaltam. - Tulajdonképpen a személyi edzőhöz járás azt hiszem ez a kategória. 

Amit 2018-ban szeretnék:

- Többet utazni. Akár külföldre is (Stavenger a célállomás idén).
- Képezni magam a nyűves matematikából.
- Megtartani az állásom.
- Az edzéshez írt terveket megvalósítani. Jobb állóképesség, úszógumi eltüntetése, hasizmok megerősítése, jobb erőnlét.
- A fentihez, hogy heti kétszer elmenjek edzeni.
- Többet találkozni élőben a barátaimmal.
- Kevesebbet nyomkodni a telefonom.
- Több relax időt adni magamnak.
- Befejezni az elkezdett könyveket.
- Játszani a gépen.
- Mosolyt csalni Boki és a családja arcára.
- Mosolyt csalni mások arcára.
- Elkezdeni normálisabban tartani az IR részét az étkezésemnek (ugyebár a GMmel szinte lehetetlen együtt).
- Még többet nevetni.

2018-ra is sok ötletem és vágyam van. A többsége, amit fent írtam, rajtam múlik.

Most pedig megyek és elkezdem a lencsesalátát..:)

Ilyenkor irigylem,azt,aki hisz.

Nem irom le az előzményt,meg hogy honnan jutott ez most eszembe. Tegnap este, miközben főztem a gyönyörű vacsorát, jött az információ,hogy egy ismerősöm elvesztette a gyerekét. Hülye kifejezés ez az "elvesztette"hiszen nem veszett el,pontosan tudjuk hol van, angyalka lett belőle,ahogy mondani szokták.

És akkor több dolog is eszembe jutott. Az egyik,hogy néha annyira pofáncsapnám azokat,akiknek egészséges, élő gyereke van,mégis állandóan nyígnak,hogy jaj de szar nekik,jaj de nehéz. Igen tudom,hogy az anyaság nehéz,de ha nekem egyszer gyerekem lesz, és egészséges lesz,minden áldott nap hálát adok majd azért,hogy mennyire szerencsés vagyok.
Aztán eszembe jutott az is,hogy vekenghetek en itt azon,hogy pénteken,jogosan,lecseszett a főnököm, de tulajdonképpen ez kutyafüle ahhoz képest, amin ez az ismerősöm most keresztül mehet.
Aztán az is, hogy ilyenkor mit lehet mondani,hogy lehet viselkedni?
Aztán meg, hogy ha van isten, akkor hogy engedhet ilyesmit,hogy gyerekek meghaljanak? Persze tudom az útjai,meg minden tanít valamire,meg ami nem öl meg az megerősít meg egy csomó blabla, de ha velem ilyesmi történne, én biztosan kitérnék a hitemből(pedig van, egész erősnek tartom de akkor is).

Nem kicsit ütött meg a dolog, mert a gyerekek halála értelmetlen halál. Ők még semmi rosszat nem tettek a világnak. De így esélyük sincs rá,hogy jót tegyenek.

Aztán amúgy eszeme jutott a Kék madár c.film (jó régi) jelenete,amikor a gyerekek az idő apónál vannak, és találkoznak a még meg nem született testvérük lelkével,aki elmondja,hogy mikor jön,hoz két betegséget,aztán elmegy. És a gyerekek nem értik,hogy akkor minek jön, és miért kell elmennie..