Köszönöm az anyukámnak, hogy megszülettem, hogy felnevelt. Köszönöm, hogy felkelt hozzám éjjelente, ápolt, amikor beteg voltam, velem nevetett, amikor nevettem és velem sírt ha bánatom volt. Testvéreket adott nekem játszani, akik a legerősebb szövetségeseim lettek a világgal szemben. Mellettem volt, amikor az első szerelmem nemet mondott, amikor összetörtem és a padlóra kerültem, támogatott minden ötletemben, de megmondta ha szerinte ostobaság. Megtanított élni, önállónak lenni. Tőle tanultam vásárolni, főzni, mosni, takarítani, tőle tudom, hogy a pirosat nem tesszük be a fehér mosásba.Ő volt ott minden lépésemnél, hogy elkapjon ha elesem, ő adta meg nekem a lehetőséget arra, hogy saját magam döntsek róla, hogy merre menjek, kit válasszak. Ő adta nekem a könyvek szeretetét, Középföldéét is. Neki köszönhetem, hogy a saját lábamon állok, hogy nem szorulok már rá, arra, hogy reggelit készítsen nekem (noha biztosan szívesen megtenné), vagy elkísérjen az iskolába.
Köszönöm anyukám (és apukám) hogy önálló, felnőtt embert neveltetek belőlem. Ez a legtöbb, amit adhattatok, és tőlem telhetően igyekszem majd meghálálni nektek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése