Kotelesseg vagy lelkesedes

Par napja gondolkodom azon, hogy egy fonoknek mi a jobb, ha a beosztottjai csupan kotelessegbol de lelkesedes nelkul vegzik a munkat, amit rajuk osztott, vagy ha lelkesedesbol dolgoznak. En azt hiszem inkabb dolgozzon velem lelkes ember, akin latszik, hogy elvezi is, amit csinal, mint valaki aki kotelessegenek erzi, de nem lelkesedik erte. Azt hiszem a szakmam egyik legnagyobb rakfeneje is ez, hogy egy rosszul osszerakott tanitoi paros siman ki tudja olni a lelkesedest, amit utana nehez visszahozni,nem lehetetlen de nehez.
Hat meg akkor ha valaki ingyen, a sajat szabad idejebol dolgozik. Ha ott elveszik a lelkesedest es csak a kotelesseg tudat marad, akkor pont a dolog hajtoereje szunik meg letezni.

Mesélnék

Annyira szeretnék mesélni, de nem tudom miről. Csak úgy mondanám, hogy mi van velem, hogy nekem most jó, bár az elmúlt hét az eléggé nyögve-nyelős volt, de ettől még voltak JÓ pontok benne és hogy valahogy minden kicsit JÓ lett így a végére.
Jó volt, hogy találkoztam, beszéltem emberekkel, hogy Thereonnal tudtam lenni, hogy a Skyrimbe tett nekem magyarosítást, mert különben nem tudok vele játszani, pedig szeretnék, hogy egész jól csináltam ahhoz képest, hogy elsőre játszom vele egyedül, hogy sokat beszélgettünk és nevettünk, hogy sokat nevetünk a munkahelyemen, hogy van kávéfőző gépünk ott, hogy a Thor2 egy vicces film és azon is sokat nevettünk, hogy úgy néz ki mégis lesz decemberben szerepjáték party, hogy itthon lenni is jó, hogy van csokim, hogy az életet szépnek látom, hogy nem sírtam lassan egy hónapja, ami azért nálam egész szép teljesítmény, főleg ha figyelembe veszem az elmúlt majdnem egy évemet, amikor is igen sokat potyogtattam a könnyeimet, hogy nem vagyok beteg, csak náthás, de azt féllábon is kihordom (igazából már jól vagyok csak a fáradtsággal kell valami kezdeni), hogy egész ügyesen kezdek visszazökkenni a mindennapokba, de mégis megmarad egy kis szelete a káosznak, hogy emberek, ha rájuk írok, hogy helo-hogyvagy? nem küldenek el a búsba.

Jó nekem most, nem tudom megmondani miért, de jó. Lehetne okom panaszra is, de minek, amikor naponta kapok kis szeretet csomagokat a gyerekektől, amikor látom, hogy van miért dolgoznom, amikor a barátaim többségének is tudok segíteni, ha mással nem, csak meghallgatni, és mesélnek nekem, mert amikor én voltam rossz hangulatban, ők hallgattak meg engem, és most amikor nekik van szükségük egy vállra, felajánlhatom az enyémet, mert én most jól vagyok.

Pozsony

Az ugy volt, hogy tantestuletileg volt lehetoseg menni Pozsonyba es en rogton feliratkoztam, hogy megyek/megyunk! A heten dolt el, hogy Thereon is johet es en ettol nagyon boldog kis buborekka valtam, egesz heten erre keszultem. Szombaton hajnali otkor, az ora elott eberedtem, keltettem Thereont utana csinaltam reggelit. Elindultunk es vartuk a kolleganomet, aki kocsival jott es kesett es en total panikban voltam, hogy hol van. De odaert es a buszt is elertuk. Mindenki nagyon kedves volt, bemutatkoztak Thereonnak(meg en is bemutattam ot) es beszelgettunk es nevetgeltunk. Odafele esemenytelen volt az ut. Pozsonyban, amint leszalltunk a buszrol szakadni kezdett az eso es el sem allt vegig, igy en a nap felet bokaig vizes csizmaban nyomtam le. Volt idegenvezeto nenink, aki nagyon bunko volt es nem mosolygott es ereztem rajta h a fenebe kivan minket es ezt az egeszet, raadasul felkeszult se volt igazan. Miutan szabadda valtunk megneztuk ketten a varat aztan a koronazo templomot, amibe egy koncert miatt ingyen be lehetett menni(ja az idegenvezetovel lattunk valami hiperertekes gobelineket 3 euroert) es setaltunk az esoben a varosban. Fotozkodtunk szobrokkal is. Aztan mekis forrocsoki utan visszaszaltunk a buszra es melegedtunk. A kollegaim kozul nehanyan dalolni kezdtek elol, nana hogy odamasztam en is. Elmeny volt. Utana volt vacsi es az igazgato kulon mondta h en szedjek eloszor hogy tuti legyen mint ennem.Baromi jol esett hogy ennyire figyelt ram. Miutan este hazaertunk kb.rogton elaludtunk. Ami nagyon fura volt nekem Pozsonyban hogy meg a turistaknak mutogatnivalo helyeken sincs semmi kiirva idegen nyelven csak szlovakul es hogy mennyire utalnak minket magyarokat. Ha meghallottak hogy magyarul beszelunk rank se neztek, nem fogadtak a koszonesunket se. Nagyon jol ereztem azert magam. Most egy nathas taknyos boldog kis buborek vagyok.

Boldog kis buborék:)

Pénteken este átjött Thereon, és megnéztük a Mission Impossible 3-at. Azt kell mondanom, hogy elég ratyli rész lett, hiányzott belőle a megszokott humor és a mellékszereplők sem voltak eléggé hangsúlyosak, ellentétben az első és a második résszel. Aztán beszélgettünk a sötétben fekve, mindenféléről, és hamar el is aludtunk.
Szombaton elmentünk az idegenvezető csoporttal az Operába, és sok érdekes dolgot tudtam meg. Például hogy alig 3 kg. aranyat használtak fel a díszítéshez, hogy Sissinek saját páholya volt, hogy a királyi páholyt ma már csak és kizárólag a protokoll vendégeknek nyitják ki, nekik is csak különleges esetben, hogy több terme is van az Operának és igazi társasági élet folyt, hogy a legfelső szint a szegényeknek volt fenntartva, és külön bejárat van hozzá, hogy a mi Operaházunk ugyan kisebb, mint a bécsi, de sokkal szebb, és ezért Ferenc József meg is volt sértve, hogy, ha jól emlékszem Sissi saját szobájában még mindig az eredeti képek és drapéria vannak a falon, mert miután a királyné meghalt lezárták a szobát és senki se léphetett be, és a 4 évszak esszenciáját próbálta megfesteni egy festő, hogy a színpad kb. 48 méter mély de ezt csak ritkán lehet látni (én láttam!), hogy a zenekari árok mozgatható, hogy egy 16 tonnás vas függöny van a színpadon tűzvédelmi okokból, hogy van egy dohányzó folyosó (ma már nem erre használják) és régen ott bújtak el a szerelmesek, hogy Munkácsy kiállítás van az egyik teremben (és baromi büszke voltam magamra, hoyg felismertem a képeket!) és hogy aznap este épp a Madame Butterfly állt színpadra, és ezen én vagy 10 percig nevettem.
Jó volt, hogy ugyanazokat vettük észre fotótémának (nem lehetett fotózni), hogy kézen fogva nevetgélve mentünk, hogy mind a ketten figyeltünk arra, amit az idegenvezető mond, hogy mind a kettőnknek tetszett.
Aztán átmentünk a Bazilikába, amiről szintén sok érdekes dolgot mondott a néni, például, hogy azért Bazilika, mert ezt a rangot adományozta neki valamelyik pápa, (Bazilika minor, mert Bazilika majorok csak Rómában vannak, rögtön négy is), hogy ott van a Szent Jobb (egy összeaszott jobb kéz, amit István királynak tulajdonítanak) és hogy a nagyharang alapanyagát a németek dobták össze, mert az előző harangból ágyút öntöttek.
Utána sétáltunk a Duna partján, egészen a Fővám térig és vettünk húst a hentesnél, és a séta közben beszélgettünk, meg fotóztunk, meg nevettünk, és szép volt minden. Csak azért nem sétáltunk tovább, mert már elfáradt a lábunk, és éhesek is voltunk.
Itthon egy kicsit pihentünk, Thereon el is aludt, én meg főztem rizottót, és parmiganoval ettük és közben megnéztük a Mission Impossible utolsó részét, és megállapítottuk, hogy ez jobb, mint a kettes-hármas mert legalább nevetni lehet rajta, nomeg a mellékszereplők is jobbak, de Tom Cruisenak kb. az első 20 perc után halottnak kéne lennie, arról nem is beszélve, hogy hótziher, hogy a százharminc valahány emelet magasban, nem tudna így mászni a tükörsima üvegfalon. De azért jó volt.
Este átmentünk Thereonhoz és beszélgettünk és hülyeségeket álmodtunk mind a ketten, és meleg is volt, de jó volt.

Most minden jó volt, és minden szép volt és most én kicsi boldog buborék vagyok:)

Gyertyák

Két évvel ezelőttig nem értettem, hogy az alábbi számon, miért bőgi el magát sok-sok ember, ha meghallja. Emlékszem gyerekkoromban volt halottak-napi megemlékezés az iskolában és gyújtottak gyertyát a tanárok, és könnyeztek és én nem értettem miért. Miért kell sírni ilyenkor?
Aztán két évvel ezelőtt-óta valamiért nekem is kicsit fontosabbá vált ez a nap. Igaz, mi nem járunk temetőbe, mert nincsen kihez kimenni (ahogy Alyr fogalmazott: A te nagyszüleid elszálltak a szélbe), még csak egy táblácska se maradt utánuk. A másik nagyapámra alig emlékszem, pedig neki sírja is van, de sosem voltam ott. Nekem valahogy sosem feküdt, hogy egy hideg márványkőhöz kelljen beszélni.
Év közben is sokat gondolok  a nagyszüleimre, főleg a nagymamámra, mert az összes unokája közül én álltam hozzá a legközelebb. Főleg a végén.
Tavaly ilyentájt meséltem Thereonnak skypon, hogy hogy csináltam végig azt az időszakot. Tudtam mit, hogyan kell tennem, és más nem volt, aki megtette volna helyettem.
Azt sosem fogom elfelejteni azt hiszem, amikor már a szívosztályon volt a nagymamám, és egy este bementem hozzá (minden este bementem) és épp eszénél volt, és mosolygott és megköszönt mindent és kért, hogy vigyázzak magamra, meg a családomra, és legyek majd nagyon boldog és csak mosolygott.
Tőlem el tudott köszönni, senki mástól nem. Tőlem kért bocsánatot azért, amit anyuval csinált, és engem kért meg, hogy vigyázzak apára.
Azt hittem, én ott, akkor nőttem fel.

Néha hiányoznak a nagymamám tanácsai, az, hogy felmenjek hozzá az idősek otthonába és elmeséljem neki, hogy alakult az életem.

Tavaly ilyenkor lementem a Bazilikába Genovában és gyújtottam két pici gyertyát, és csak néztem ahogy égnek.

Tavaly ilyenkor sírtam el magam először ezen a zenén, és valamiért most sem bírom ki könnyek nélkül.

Pedig a felnőttek nem sírnak, nem igaz?

Őszi szünet:))

Én nem azért vártam az őszi szünetet, mert végre pihenni fogok. Neeem.... Én azért,mert végre van időm elintézni az elintézni valókat. Rettentő jó élmény ám ez, és nagyon hiányzott már.
Hétfőn elkísértem Qka barátnőmet terhesgondozásra, mert egyedül az ilyesmi roppant unalmas, én meg ráértem épp. Nagyon jót beszélgettünk szerintem közben. Még sétáltunk is.
Aztán mentem az önkormányzatba elintézni, hogy a suttyók ki legyenek végre jelentve a lakásból (ideiglenesen be voltak, mert én baromi jófej vagyok...).
Ezt követően hazavánszorogtam és nem csináltam SEMMIT csak takarítgattam.
Tegnap voltam olaszon, ami már kellett, érzem ám, hogy csehül állok a dologgal és muszáj és muszáj, utána meg lepteamtali megbeszélés volt, szerintem sikeresen. Mivel most végre van időm, írtam Ryanának, hogy nem ér rá a héten, és,de ráért. Közben vízszerelőt kajtattam, mert most már nagyon uncsi, hogy a fürdőben mosogatunk, s közben a wc tekerője is leesett, így most fogóval lehet lehúzni a wc-t.
Ma reggel szépen felkeltem, elmentem a házidokihoz, írattam receptet, megtudtam, hogy érvényes a tb-m tehát egy körrel kevesebb aznapra. A Fővám térnél megtudtam, hogy megjött a bérlet visszatérítés, úgyhogy irány fűszereket venni az Ázsia bt-be. Istenem, ott egy vagyont el tudnék költeni.
A NAV-ban borzasztó segítőkészek voltak, és ez nagyon jó ám. Kijavítottuk az adó-bevallásomat és kiderült, hogy kapok még pénzt. Ennek annyira megörültem, hogy nagyon.
Délután meg találkoztam Imivel, kaptam parmiganot meg pestot.:)) Utána vettem fülhallgatót és egy szép új sálat. Egyre jobban szeretem azt a sálat. Szép is, puha is.:) Igaz nem bordó vagy piros, hanem kék és lila, de szép.
Utána meg Ryanával találkoztam és beszélgettem sokat-sokat.
Kellett már ez. Kellett az, hogy csak sétáljak és kirakatokat nézzek és tudjam azt, hogyha nagyon tetszik meg tudom venni. Hogy a hentesnél vegyem a húst, hogy a zöldségesnél a zöldséget, hogy nézelődjek a piacon a kofáknál.
Jó kis nap volt.:)

Un'Anello

Január nyolcadika óta lóg a nyakamban Egy Gyűrű. Azért kaptam, hogy vigyázzon rám, hogy ne essen semmi bajom. Alig veszem le. El-el játszik vele a kezem, anélkül, hogy észrevenném, és hiányzik, ha nincsen a nyakamban. Azokon a napokon, amikor nem hordom, nem érzem magam biztonságban.
Fontos nekem ez a Gyűrű. Érdekes, hogy amióta olvastam a Gyűrűk Urát, mindig szerettem volna egy Egyet a nyakamban hordani, de valahogy sosem volt rá lehetőségem, bár nyaklánc 18 éves korom-óra mindig van a nyakamban. Először egy kerámia angyalt hordtam, amit a 18. születésnapomra kaptam Drizzttől, aztán azt leváltotta a medál, amit ugyanekkor kaptam mogyitól (az most elszakadva várja, hogy elvigyem ékszerészhez, hogy tovább hordhassam karkötőként), és most a Gyűrű.
Kevés ékszerem van, de mind kötődik hozzám. A fülbevalóim (az összes, bár a legtöbbet az Arwen medált hordom) a gyűrűk az ujjaimon, és a Gyűrű.
Egy ideje a Gyűrű felirattal pingálom tele a cuccaimat, vagy csak elképzelem milyen baromi jól nézne ki rajtuk.

Nem tudom miért ennyire fontos ez nekem. Talán mert 2 éves koromtól fogva meghatározza az életem? Talán mert hamarabb kerültem kapcsolatban Középföldével, minthogy olvasni, sőt igazából beszélni tudtam volna?

Nem tudom...
De ha kellene mondanom egy tárgyat, amit mindenképpen magammal vinnék, bárhova is megyek, ez a Gyűrű lenne az.

Egy darab egy regényből

"A Krónikás hosszan nézett utánuk.
- Bár járnának szerencsével!
- Csak akkor kívánj, ha őszinte. – szólt rá a Király.
- Felség, én…
- A boszorkány bűvölete még nem foszlott le rólad teljesen.
- A boszorkány? – kérdezte Géza, de közben egyre a távolodó Kingát figyelte.
- Mit gondolsz, honnan tudta, merre találja Zengőt a Végtelen Rengetegben? – kérdezte a Király.
A Krónikás lesütötte a szemét.
- Dalolt nekem, szebben, mint bárki bármikor. Úgy éreztem, új szerelemre éledt a szívem, olyanra,
amilyenre csak egyszer régen… De csak eszköz voltam, elhagyott, elment Zengővel. Gyűlölöm
magam, amiért ezt tettem. Bár meghaltam volna!
- Így viszont megírhatod a Krónikád következő fejezetét. – zárta le a panaszokat a Király.
- Ha ugyan megérem… - mondta, aztán elhallgatott. Lassan elkezdtek halványodni. A király páncélja,
ami az imént még fényesen verte vissza a tűz vörös fényét, most fakó lett, és áttetsző. A fiú egyedül
maradt. "

A legjobb epizód

Sokat gondolkodom az idei táboron, mit csinálhattam volna másként, mi volt benne jó és mi a rossz.
Azt hiszem, és ezzel sokan vagyunk így, a legjobb események egyike az az este volt, amikor a tanácsot tartottuk. Amikor kiálltunk körbe és mindenki mondta a magáét. Tudom, vannak, akik szerint ez egy elcseszett rész volt, mert nem az előre megkoreografált menetrend szerint ment.
Én arra emlékszem belőle, hogy ültem a földön, a tündék éppen valamit nagyon mondtak egymásnak, és tudtam, hogy a népem, ha most éppen mi tényleg Középföldén lennénk egy mukkot se értene belőle. Nem tudom már mikor álltam fel, és nem sok szóra emlékszem, amit ott elmondtam. Mert akkor én ott nem Rabyn voltam, hanem Nía, a karakter, akit elvileg alakítottam a táborban. A törzsfő, aki a népéért van, akinek az a fontos, hogy a népe mit ért meg abból, ami itt folyik, akinek vezetnie kell a népét, aki nem rég szerzett tudomást arról, hogy egyedül maradt, mindenkije meghalt. Ha mi akkor ott, tényleg Középföldén vagyunk, minden gátlás nélkül nekimentem volna azoknak, akik lenéztek, bántottak minket (de azt hiszem ezzel a többi nép is így lehetett). Ahogy láttam a csapatom is átvette ezt és ezért mertek beleszólni mindenbe, és ez az én lelkecskémnek jólesett.
Ritkán lépek át karakterbe, ritka, hogy annyira magaménak érezzem, hogy ilyen előforduljon.


Tegnap éjjel a táborral is álmodtam, nem emlékszem sokra, csak képekre.
Tegnap éjjel a nyomasztó álmok éjszakája volt. Azt almodtam, hogy egy kutatoallomason dolgozom, ahol gyereket is vizsgalunk es egy nagyon meno jeges csuszdan kell csuszdazni de az allomas a fold alatt indul es keves a kojarata. Valami kolyolallatok.is voltak ott akiket csaszarral szulesztettunk meg szinten kutatasra. Aztan nekem az ocseeim is reszt vettek ebben de valahogy kiderult hogy gaz van atvagjak oket ezert elmenekiltk a csuszdan de mivel baromi magas iqjuk volt ezert berobbantottak a csuszdat es minden kiutat minket a fold alatt hagyva. sok kollegam meghalt mire szo szerint kiastuk magunkat aztan a felszinen megjelent az ocsem aki az a pasi volt aki a smaug hangja es atkarolt h felreertes volt ne haragudjak menjek veluk vissza a fold ala en meg kozoltem h nincs az az istem ez csapda en le ne megyek ujra. Na ok elindultak le. Megint sok baratom ment hiaba kertem sirva h ne mert tudom hogy csapda. mikor lent voltak volt egy robbanas es mindenhonnan citromle szeru dolog kezdett folyni es tudtam h halalra fogja marni oket es hlottam a sikolyokat es az allatok nyusziteset es elkezdtem rohanni hogy ne is halljam es tudtam h az is becsapas volt hogy az a fazon a testverem merr nem is igy nez ki es o is biztos meghalt mar es csak szaladtam amikor szembejottek fegyveresek h lelojek a tobbieket h ne szemvedjenek. Eleg messze jutottam amikor szembejott egy puskaval rendelkezo figura es eloszor csak a puskat lattam es mondtam neki hogyha le kell loni akkor gyorsa. tegye h ne fajjom ugyis mindegy mar mimden. Ehelyett o letette a puskat, hozott valahonnan egy pokrocot es leult velem a foldre es atolelt en meg a vallara hajtottam a fejemet es csak sirtam es sirtam o meg simogatta a hajam es hagyta hogy sirjak, hiszen szinte mindent elvesztettem, a munkam a testvereimet, a kutatasom, a barataimat, a munkatarsaimat es talan mindjart jon a parancs hogy lojon agyon es egesz addig nem is neztem az arcaba csak ultumk a foldom egy takaroba burkolozva, aztan meglattam egy zold koves gyurutt a mutatoujjan es baromi ismeros volt es akkor tudtam hogyha meg is kell halnom nem fog fajni.

Nem szeretek rosszat álmodni, főleg akkor nem, ha egyedül vagyok... Egyedül lenni sem szeretek. 

Szerelem