Ez a nap életem egyik legmeghatározóbb napja volt. Minden évben írok róla, talán pont ezért.
Esett. Mit esett? Szakadt az a hülye eső. A Keletihez közeli mekibe mentünk, ahol először csak egy ismerős arcot láttam, Zsófiét. Mint kiderült egy környéken laktunk korábban, és egy iskolába is járhattunk egy ideig, azért volt ismerős. A többség az anyukájával vagy az apukájával érkezett, akik aztán vagy otthagytak minket, vagy nem. Nem láttuk egymást előtte, akkor még nem kerültek fel a netre mindenféle képek, nem volt ennyire intenzív a virtuális élet, mint most. Még vonalas telefonon hívtuk egymást.
Jó nap volt. Kanga tájékoztatott minket róla, hogy mikor, hogyan lesz a tábor, mennyibe kerül, ilyesmik. Aztán beszélgettünk játszottunk és mindenki ment haza.
A következő héten mogyi már nálunk ebédelt. Május elsején már együtt mentünk a ligetbe majálisozni, és mindenki nagyon várta azt a bizonyos tábort.
Azt hiszem a 2001-es volt életem egyik legszebb nyara. Életemben először tényleg barátokat szereztem, függetlenül attól, hogy merre laktak az országban, nem volt fontos, hiszen van net, van telefon, és fel lehet ülni a vonatra is, hogy meglátogassuk a másikat. Akkor kezdtem el az országot járni, hiszen Bábolna, Győr, messze van. A többségünk még általános iskolába járt (nem is tudom volt-e olyan, aki gimis volt akkor, mármint azokon kívül, akik 6-8 vagy 12 évfolyamos suliba jártak), vagy abban az évben kezdte meg a gimit.
Akkor lettem 15 éves, és emlékszem, hogy másnap már nem lett volna netünk, ezért a barátaim előrébb hozták egy órával a köszöntésem, én pedig ott ültem a gép előtt (akkor még csak egy nagy családi gép volt) és potyogtak a könnyeim.
Azt soha nem gondoltuk volna, hogy ennyire messze sodor minket egymástól az élet, hogy csak hellyel-közzel fogunk tudni a másikról, hogy lesznek, akik külföldön élnek majd (Balázs, Ping, Rumli), hogy 12 év múlva hányan lesznek házasok, vagy eljegyezve, hogy kiknek lesznek gyerekei, hogy kiből mi lesz. 12 éve még gyerekek voltunk. De boldog és szabad gyerekek, legalábbis azt hiszem. Mert persze megvoltak a saját problémáink, mint minden kamasznak, de ott voltunk egymásnak, és azt hiszem ez a fontos. Ott voltunk, és sokan még most is ott vagyunk.
Soha nem fogom letagadni, hogy jártam Harry Potter táborban, hogy ültem seprűn, hogy kvddicsizetem, hogy "varázslásról" tanultam, egy héten át. 44-en voltunk abban a táborban, és csak maroknyi emberről tudom, mi lett vele.
Azt nagyon sajnálom, hogy Kanga nem látja, (nem hiszem, hogy érdekli) hogy mi történt azzal a kupacnyi gyerekkel, akiket ő hozott össze, ő gyúrt egy csapattá azon a nyáron. Azt hiszem valahol büszke lenne ránk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése