Ma, amikor a játszótéren a törpét megbántotta egy másik kisgyerek elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon mi emberek hányszor gondolunk bele a tettünk következményeibe. Hogy hányszor gondoljuk végig, hogy egy mondatunk, egy cselekvésünk fájdalmat okoz-e másoknak?
Én általában, azért igyekszem erre figyelni. Nem megy mindig, de igyekszem. Nagyon utálok másokat bántani, főleg, akiket szeretek és közel állnak hozzám, és mégis sikerül úgy, hogy nem szándékos. Ez általában akkor van, amikor nem gondolkodom, amikor túl önző leszek. Nem szeretek túl önző lenni, mert az valakinek általában fáj. Általában nekem is.
Sosem értettem, és azt hiszem soha nem is fogom megérteni azt, hogy miért bánt valaki egy olyan embert, akit elvileg szeret. Mármint ennyire nem figyel oda rá, hogy milyen a másik? Ennyire nem érdekli a másik személyisége? A másik igényei?
Amikor Alyrral együtt voltunk én nagyon igyekeztem figyelni rá, hogy ne bántsam őt. Bántották őt mások eleget, és én nem akartam. Persze néha így is sikerült, és neki is sikerült megbántani engem, de azért hat év alatt ez elég ritkán fordult elő azt hiszem.
Ha egyszer újra megszeretek valakit minden erőmmel azon leszek, hogy boldoggá tegyem.
Ahogy eddig is azon voltam azoknál, akiket megszerettem. Mert azt hiszem az a legfontosabb egy kapcsolatban, hogy a másik boldog legyen, mert ha ő boldog én is boldog tudok lenni mellette.
Főleg, ha ez az igény kölcsönös.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése