Lázár Ervin - A Négyszögletű kerekerdő
DÖMDÖ-DÖMDÖ-DÖMDÖDÖM
Mikkamakka nagy rikoltozásra ébredt. Majd beszakadt a
dobhártyája. Nem csoda, mert éppen az ő fülébe rikoltoztak. Hárman is.
Nevezetesen Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült oroszlán, Aromo, a fékezhetetlen
agyvelejű nyúl és Vacskamati.
- Te meg Maminti lesztek a döntőbírók! - üvöltötte éppen
Bruckner Szigfrid.
Mikkamakka először is befogta a fülét.
- Miféle döntőbíró? - kérdezte akkor.
De nem vette le a kezét a füléről, mert amazok hárman
egyszerre kezdtek kiabálni. Sőt odajött Nagy Zoárd is, a lépkedő fenyőfa, s nem
sokkal később Ló Szerafin, a kék paripa.
Most már öten üvöltöztek.
- Éntőlem megszakadhattok az ordibálásban - mondta
Mikkamakka -, addig úgysem veszem el a kezem a fülemről, amíg nem kezdtek
csendesen és egyenként beszélni.
Aromót választották szószólónak, Mikkamakka levette a
füléről a kezét.
- Arról van szó, kérlek szépen, hogy Bruckner Szigfrid azt
állítja, ő itt a legnagyobb költő - kezdte Aromo -, és bármelyikünknél szebb
verset tud kitalálni. Egyszóval henceg...
- Még hogy én hencegek! Igenis... - Mikkamakka újra befogta
a fülét.
Mindenki Bruckner Szigfridnek támadt.
- Hadd mondja végig Aromo.
Az oroszlán elhallgatott.
- Elhatároztuk hát - folytatta Aromo -, hogy költői versenyt
rendezünk. Mindenki költ egy verset, és a végén te meg Maminti, a kicsi zöld
tündér eldöntitek, hogy melyik kapja az első díjat.
- Természetesen az én versem - mondta magabiztosan Bruckner
Szigfrid, de megint lehurrogták.
- Jól van - mondta Mikkamakka -, ezen ne múljon.
Fölült a tisztás szélén egy emelvényre Maminti mellé.
- Ki akar versenyezni? - kérdezte.
Mindenki fölemelte a kezét, még Szörnyeteg Lajos, a legjobb
szívű behemót és Dömdödöm is. Valamennyien papírt és ceruzát ragadtak, és vadul
nekiláttak. Csak úgy sistergett a sok ceruza. Legelsőnek Szörnyeteg Lajos
készült el a verssel. Föl is állt, hogy elszavalja.
A múltkor Mikkamakkával
Fát vágni mentünk az erdőre,
De olyan szerencsétlenül dőlt
A fa, hogy Dömdödöm alászorult.
Fát vágni mentünk az erdőre,
De olyan szerencsétlenül dőlt
A fa, hogy Dömdödöm alászorult.
Huhú, fiúfütty, lengettek, rengettek, fütyörésztek,
fityirésztek a többiek.
- Ez nem vers, kikérem magamnak! - dühöngött Bruckner
Szigfrid.
- Hallod, Mikkamakka, azt mondja, nem vers?! -
méltatlankodott Szörnyeteg Lajos.
Mikkamakka ráncolta a homlokát.
- Hát bizony - mondta aztán -, kedves Lajos, ez tényleg nem
vers.
- Miért - lobogtatta a papírját Szörnyeteg Lajos -, amikor a
sorok szépen egymás alá vannak írva, és minden sor nagybetűvel kezdődik? Akkor
miért nem vers?
Mikkamakka elgondolkozott, vakarta a feje búbját. Valami
okosat akart kisütni. Ki is sütött, mert amikor Szörnyeteg Lajos harmadszor
kérdezte, hogy miért nem vers, rávágta:
- Csak!
És lássuk be, igaza volt.
Rögtön színre is lépett a második versenyző. Maga Bruckner
Szigfrid. Pózba vágta magát, az égre emelte tekintetét, és nekikezdett:
Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend
a szobában lakik itt bent?
a szobában lakik itt bent?
- Állj - mondta Mikkamakka -, ezt nem te írtad!
- Hát kicsoda? - háborgott Bruckner Szigfrid. - Ki az ördög
írta volna, itt van, nézd meg a papírt, nem az én írásom ez?!
- Jó, jó - vágott közbe Mikkamakka -, de ezt már régen
megírta Petőfi Sándor. Mi meg abban állapodtunk meg, ha jól emlékszem, hogy
mindenki a saját versét adja elő.
- Úgy van! - helyeseltek a többiek.
- Ki az a Petőfi Sándor?! - kiabált Bruckner Szigfrid. -
Sohase hallottam a nevét.
- Elég szégyen - mondta Maminti -, de a verset akkor is ő
írta. Légy szíves, saját költeményt előadni.
- Na jó - mondta Bruckner Szigfrid. - Tudok én mást is. Ide
süssetek!
Póz, arc az ég felé. Nekikezdett:
Ej, kend, tyúkanyó, mi a kő,
itt bent lakik a szobában?
itt bent lakik a szobában?
- Hohó - hadonászott Aromo -, ugyanazt mondod kitekerve! És
ráadásul rím sincs benne.
- Rímnek kell benne lenni? - kérdezte Bruckner Szigfrid
Mikkamakkát.
- Hát nem árt - mondta az -, de ne az Anyám tyúkját mondjad. Akárhogy forgatod, úgyis ráismerünk.
- Na jó - mondta újra Bruckner Szigfrid -, akkor nem az Anyám tyúkját mondom.
Elkezdte:
- Apám tyúkja,
írta Bruckner Szigfrid.
Ej, tyúkapó, mi a kő, itt bent
lakik a szobában kend?
lakik a szobában kend?
- Megölni, lelőni, szétvágni, elzavarni, kirúgni,
szétfűrészelni! - dühöngtek a többiek.
- Így nem lehet szavalni! - háborgott Bruckner Szigfrid.
- Bizony nem - mondta Mikkamakka. - Jobb is, ha abbahagyod.
Itt csalással nem élsz meg. Halljuk a következőt!
Bruckner Szigfrid elsompolygott onnan, s Nagy Zoárd, a
lépkedő fenyőfa ugrott a helyére. Szavalt, csak úgy zengett.
Legszebb állat az anakonda,
de nem tudja ezt ama konda,
ha ráterelnék ama kondát,
széttiporná az anakondát.
de nem tudja ezt ama konda,
ha ráterelnék ama kondát,
széttiporná az anakondát.
- Ugyan, miféle vers ez!
- mondta szemrehányóan Aromo. - Ilyen erővel azt is mondhattad volna:
Legszebb állat az anaménes,
de nem tudja ezt ama ménes,
ha ráterelnék ama ménest,
széttiporná az anaménest.
de nem tudja ezt ama ménes,
ha ráterelnék ama ménest,
széttiporná az anaménest.
A többiek tapsoltak, tetszett nekik Aromo gúnyolódása. Sőt,
hogy köszörüljön a költőtudományán esett csorbán, Bruckner Szigfrid is
megszólalt:
- Vagy azt is mondhattad volna:
Legszebb állat az anacsorda,
de nem tudja ezt ama csorda,
ha ráterelnék ama csordát,
széttiporná az anacsordát.
de nem tudja ezt ama csorda,
ha ráterelnék ama csordát,
széttiporná az anacsordát.
Nagy Zoárd tobozai vöröslöttek a
méregtől.
- És azt nem mondanád meg, mi a
csudát jelent az az anacsorda meg anaménes?
- Ugyanazt, amit az anakonda -
kiabált közbe Vacskamati -, azaz semmit!
- Az anakonda igenis egy állat -
bizonygatta Nagy Zoárd.
- Ki ismeri? - tette föl a
kérdést Mikkamakka.
- Senki - zúgták a többiek.
- Nem ér! - hadonászott Nagy
Zoárd. - Tessék megnézni a Természettudományi
kislexikonban. Ha nincs benne, vágjanak föl tűzifának.
- Kinek van Természettudományi kislexikonja? - kérdezte Mikkamakka.
- Senkinek - felelték kórusban.
- Ezen ne múljon - szólt ekkor
Maminti, és elővette zöld varázspálcáját. - Csiribi, legyen itt egy, csiribá,
természettudományi, prics, kislexikon, prucs!
És már ott is volt a lába előtt.
Nosza, nekiestek, lapozták, csak
úgy sistergett.
- Hányadik betű az ábécében az
a? - kérdezte Vacskamati.
- Hátulról vagy elölről
számítva? - érdeklődött Aromo, de akkor már Nagy Zoárd diadallal felkiáltott:
- Itt van, az ötvenkilencedik
oldalon! - És olvasta:
- „Anakonda (Eunectes murinus):
állat, tíz métert is elérő, dél-amerikai óriáskígyó. Áldozatát körülgyűrűzi és
összeroppantja.”
- Hát legyen neked ez a legszebb állat - mormogta Aromo, de
mit volt mit tenni, el kellett fogadni Nagy Zoárd versét, íme kiderült, van
anakonda nevű állat.
- Jöhet a következő - intett Mikkamakka. Ló Szerafin
méltóságteljesen fölállt, középre ballagott, meghajtotta magát:
Ha elpusztul a tulok,
szarvából lesz a tülök,
de ha én elpüsztülök,
belőlem nem lesz tulok.
szarvából lesz a tülök,
de ha én elpüsztülök,
belőlem nem lesz tulok.
- Hát az biztos - kiabálták a többiek -, mert már most egy
nagy tulok vagy!
- Még hogy elpüsztülök - vihogott Bruckner Szigfrid. -
Elpüsztülök a rühügéstől.
- Csend legyen! - kiáltott Mikkamakka. - Ki következik?
- Én - mondta Vacskamati. - Egy egészen rövid verset írtam.
- Halljuk!
Szerda ablakában
csütörtök ül,
és ordít
csütörtökül.
csütörtök ül,
és ordít
csütörtökül.
Egy darabig csend volt, aztán Szörnyeteg Lajos megkérdezte:
- Miért csütörtökül ordít?
- Mert csütörtök - mondta Vacskamati -, ha péntek, péntekül
ordítana.
- Idegen nyelveket nem tud? - akadékoskodott Bruckner
Szigfrid.
- Nem - mondta Vacskamati -, ez egy műveletlen csütörtök.
Mikkamakka megrázta az elnöki csengőt.
- Elég - mondta. - Halljuk Aromót!
Aromo fölényes mosollyal sétált a tisztás közepére.
Rázendített:
bálomböki bag u fan
bálombökö big a fún
bálombökö big a fún
- Nem ér - ordított közbe Bruckner Szigfrid -, egy hangot se
értek belőle! Arról nem volt szó, hogy hottentottául is lehet verset írni.
- Eszed tokját hottentotta - háborgott Aromo -, ez igenis
magyarul van!
- Akkor én megeszem a fülem - mondta Bruckner Szigfrid.
- Már meg is sózhatod - felelte Aromo.
- Hadd mondja végig - próbált rendet teremteni Mikkamakka.
Aromo újra belefogott:
bálömböki bag u fan
bálombökö big a fún
búlámbákö bög i fan
balúmbaká bög ö fin
bilambúka bág ö fön
bölimbakú bag á fön
bölömbika búg a fán
bálombökö big a fún
búlámbákö bög i fan
balúmbaká bög ö fin
bilambúka bág ö fön
bölimbakú bag á fön
bölömbika búg a fán
- Ez semmi - mondta Ló Szerafin -, így egy gyerek is tud
verset csinálni, ha ugyan ez egyáltalán vers.
- Igenis vers! - jelentette ki Mikkamakka, akinek úgy
látszik, tetszett ez a bálömböki. - S ha azt hiszed, hogy olyan könnyű ilyet
írni, rajta, bizonyítsd be! Írj egyet!
- Nem is kell leírnom - mondta Ló Szerafin -, kapásból is
elmondhatom.
- És már mondta is:
kómirelű kőtyual
kamórile kütyőul
kumaróli ketyüől
kőmuraló kityeül
kőmürula kótyiel
kemürőlú katyóil
kimerülő kutyaól
kamórile kütyőul
kumaróli ketyüől
kőmuraló kityeül
kőmürula kótyiel
kemürőlú katyóil
kimerülő kutyaól
- Jó, jó, de ennek semmi értelme sincs. Mi az, hogy kimerülő
kutyaól? - szólt Aromo. - Kimerülhet egy zseblámpaelem vagy esetleg egy
hegymászó, de egy kutyaól!
- Esetleg elfárad - vetette közbe Vacskamati. - Miért ne
fáradhatna el egy kutyaól?
- Vagy a kutya nagyon nyomja belülről - kelt Bruckner
Szigfrid is Ló Szerafin védelmére.
- Rendben - mondta Aromo -, de a módszer, ahogy a verset
írtam, mégis az én találmányom.
- Ez igaz - hagyták helyben a többiek.
- Találmánynak nem rossz - epéskedett Nagy Zoárd -, csak
versnek.
Mikkamakka megint csengetett.
- Halljuk az utolsó versenyzőt!
Nagy pironkodva előállt Dömdödöm, akiről mindenki tudja,
hogy csak annyit tud mondani, dömdödöm.
Így szavalt:
Dömdödöm, dömdödöm,
dömdö-dömdö-dömdödöm
dömdö-dömdö-dömdödöm
- Nem ér! - rikoltozott Bruckner Szigfrid. - Akkor én meg
azt mondom, hogy:
Prampapam, prampapam,
prampa-prampa-prampapam
prampa-prampa-prampapam
- Nono - mondta Mikkamakka -, csak azért kiabálsz, mert nem
tudod, mit jelent Dömdödöm verse.
- Miért, mit jelent?
- Azt, hogy mindannyiunkat nagyon szeret.
- Engem is? - kérdezte gyanakodva Bruckner Szigfrid.
- Persze, téged név szerint is megemlített - mondta
Mikkamakka.
- Éljen Dömdödöm - kiáltott Bruckner Szigfrid -, adjuk neki
az első díjat!
- Adjuk! - kiabálták a
többiek.
Mikkamakka és Maminti egy babérkoszorút helyezett Dömdödöm
fejére.
- Te győztél - mondták neki.
- Majd kölcsönadhatod a krumplifőzelékembe - veregette meg a
győztes vállát Bruckner Szigfrid.
Dömdödöm meg boldogan elindult az erdő felé, és fennhangon
dúdolgatta a győztes verset.
Dömdödöm, dömdödöm,
dömdö-dömdö-dömdödöm.
dömdö-dömdö-dömdödöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése