Negyedszer futok neki a bejegyzésnek. Ismeritek azt az érzést, amikor írnátok valamiről, tudjátok, hogy ott van, ki fog jönni, meg fog születni az írás, de még várat magára? Hát így vagyok most én is. Tudom, hogy mit szeretnék írni (egy mesét), nagyjából tudom is, hogy miről, csak valahogy mégsem megy. Pedig a wordot is megnyitottam vagy háromszor, hátha.
Egy mesét szeretnék írni, egy mesét azoknak a barátaimnak, akik szomorúak, egy mesét arról, hogy "nem igaz most a tél", hogy mindig van kiút, hogy mindig jobb lesz, hogy érdemes bízni a jövőben, hogy a legkisebb királyfi/királylány legyőzi a démonokat, a gonoszt, hogy végül elnyeri a jutalmát és boldogan él, míg meg nem hal.
Egy mesét szeretnék írni a reményről, a barátságról, a kitartásról, a kalandokról, az utazásról, a levélről, a mágusokról, íjászokról, vadászokról, tolvajokról, bárdokról, a kalandozókról és a mesélőkről.
Egy mesét, aminek nincsen eleje és nincsen vége, ami a tükrön túli világban is játszódhatna, vagy valahol máshol,ami bármi megtörténhet. Ahol repülni lehet, vagy ülni a holdon vagy megfogni a napsugarakat, ahol nincsen lehetetlen, ahol az adott szó, az ígéret megszeghetetlen.
Egy olyan mesét, ami nem feltétlenül mindig vidám, ami nem nem egyszerű, nem kiszámítható, de mégis az, ami igaz, mint minden mese.
Egy mesét szeretnék írni, ami rólunk szól, nekünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése