A külföldön élés gondolata

25 nap múlva megyek haza. Ma amikor a lányokat hoztam el az iskolából, azon gondolkodtam, hogy most már nem is olyan idegen számomra ez a külföldön élés gondolata, mint régebben. Oké régen sem volt teljesen idegen a dolog, hiszen benne volt a pakliban, hogyha úgy alakul, akkor csomagolunk és indulunk, de sose indultunk.

Most már nem érzem annyira lehetetlennek, hogy külföldön éljek, és ha újra kijönnék, talán már nem is mennék haza csak nyaralni.

Persze iszonyatmód hiányoznának a családtagjaim, a barátaim, de semmi más nem köt haza. Ha idekint találtam volna valakit, aki szeret, lehet, hogy nem mennék most sem.

Kingával, egy másik éppen külföldön lévő lánnyal beszéltem, hogy hiába magyarázzák nekünk az otthoniak, meg mások, hogy használjuk ki a lehetőséget, hogy itt vagyunk,élvezzük, érezzük jól magunkat, ha a szívünk egy része még mindig otthon van (s neki jobban otthon van, mint nekem).

Nagyon jól fogalmazta meg Frodó Samunak. Nem húzhat a szíved mindig kétfelé, egynek és egésznek kell lenned.

Ha egyszer újra nekivágok a külföldnek, úgy szeretném csinálni, hogy egy és egész vagyok, hogy nem hagytam otthon magamból annyit, mint most. Hogy legyen merszem új barátokat, új ismeretségeket szerezni, megszeretni másokat. Mert itt kint azért sem tettem ilyet, mert úgyis hazajövök, ahogy a családot is igyekeztem nem megszeretni, mégis kötődöm egy kicsit hozzájuk.

Nehéz dolog ez...

Szeretném ha lenne kiért otthon maradni,  vagy lenne kivel kijönni, esetleg valakiért kijönni... Mert nekem mindegy hogy a világon hol élek, csak szeressen valaki... Legyek valakinek én a legfontosabb és legyen valaki nekem a legfontosabb... S akkor, akár még Izlandra is elmennék (pedig ott baromi hideg van).