Évösszegző

Mivel ez az év utolsó napja, így írok egy évösszegzőt. Mozgalmas év volt, nagyon sok változással.

Január: Azt írtam az új évtől nem várok sokat. Az elvárásaim közül egyedül a számítógép sikerült, a többi nem igazán. Bár ismertem meg új embereket is. Januárban döntöttem el, LEP szervezés után, hogy köszönöm, nekem egy időre elég volt az MTTből, az MTTs szervezésből és mindabból, ami ott megy. Beléptem a CPbe. Beteg is voltam januárban, és már akkor lemerültnek éreztem magam, pedig még éppen csak elkezdődött az év.

Február: A hugicám munkába állt, elmentem MTT farsangra, mert az nekem valamiért mindig is fontos volt. Egyetlen farsangot hagytam ki, amikor Genovában voltam. Februárban vettem észre, hogy valami nem stimmel a látásommal, hogy szellemképesek a gyerekek, hogy egy távolságon túl nem látok élesen (egyébként azóta ez romlik, vagy csak feltűnőbb, mióta szemüvegem van, amit rendszeresen elfelejtek magammal vinni, vagy felvenni, ami baj, mert tényleg hordani kéne). Ebben a hónapban mondták meg azt is, hogy ki fognak tenni.

Március: Elmentem végre lőni (azóta se sokszor sikerült sajnos), és baromira élveztem. Megalkottam a halál listát, amire felkerültek azok az emberek, akiknek, szerintem, járna egy kiadós verés, de minimum olyan megaláztatás, ami után esetleg, talán észhez térnek, és normális emberként viselkednek. Hazajött a Balázs, aminek én borzasztóan örültem. Voltam nyelvvizsgázni, ami meglepő módon nem sikerült. Már ekkor elkezdtem tervezni, hogy mit fogok csinálni, ha kirúgnak.
Ebben a hónapban történt az is, hogy Thereon és Tünde összevesztek, és azóta is így maradtak. Valahol sajnálom a dolgot, valahol meg nagyon ért már a dolog.

Április: Szavazás volt. A nyelvvizsga megint nem sikerült, és tök fölöslegesen mentem el TELCre meg fizettem be a rigót is. Volt húsvét is, ami olyan semmilyenül telt, és elmentünk Thereonnal Tropicariumba, ami nagyon nagyon jó volt. Helyettesítettem a kolléganőmet, és összehoztam az anyáknapi műsort. Megvettem az anyagot a szünetben a Janka takarójához (teljes titokban persze) és meg is varrtam.

Május: Ebben a hónapban kellett először kimondva választanom az MTT és a CP között. Bemásolom, amit akkor erről írtam, mert választ ad arra a vádra, miszerint, én tudatosan és szándékosan az mtt ellen  vagyok.

"Meg januarban beszeltem Felagunddal arrol, hogy azert szar, hogy az mtt es a cp kozott ilyen a kapcsolat, mert elobb-utobb el fog jonni a pillanat, amikor nekem majd valasztani kell, kivel vagyok, kivel dolgozom, kivel allok egy oldalon. Hamarabb jott el ez a donteshelyzet, mint gondoltam.  En osz kornyekere tettem az idopontot. Multhet hetfo ota agyalok ezen. Persze a valaszom, amikor a kerdes megerkezett, mind a ket oldalrol, egyertelmu volt. A lep utan kifejtettem(olvashato itt a blogon) hogy az mttvel en semmitse egy jo ideig, hogy 8 ev munkajanak, azt gondolom, melto lezarasa volt a Lep. Ettol meg az egyuttmukodest en szeretnem, mert azt hiszem, hosszutavon mind a ket tarsasag javat szolgalna, ahogy mind a ketto veszithet azzal, ha nem jon letre. Sajnalni fogom, ha nem sikerul. Lassan ket hete agyalok azon, mi lenne a legjobb mindenkinek. Mert mind a ket helyen a barataim vannak, mert mind a ket tarsasagnak ugyanaz a celja, csak az eszkozei masok, mert mind a ket tarsasagban vannak ertekes emberek. Kicsit olyan erzesem van, mint a tundek es az emberek kozotti kapcsolat Tolkiennal. Nekem mind a ket tarsasag fontos, de a jelenlegi helyzetben, es ezert elnezeset kerem mindenkinek, a CP mellett allok. Sok indokom van a miertekre, es ha valaki megkerdezi el is mondom, szemelyesen, egy tea mellett. "
Ebben a hónapban hoztam a frászt mindenkire, mert nem volt nálam a telefonom, és voltunk Flórálián is, ami megint csak jó volt. Akartam könyvespolcot venni, de végül másra kellett a pénz.

Június: Thereon eddigre már egészen CPssé vált. Még márciusban vittem be a társaságba, és rögtön sikerült belopnia magát az emberek szívébe. Ekkora már biztosan tudtam, hogy nem maradok a következő tanévre a munkahelyemen, és borzasztóan kiborultam miatta. Tulajdonképpen, ha végigolvasom a január-május blogbejegyzéseket, nagyon durván rányomta a hangulatomra magát ez az egész. Ekkor voltam tükrözésen, és ebben a hónapban született Janka is.

Július: Vettem magamnak gépet, és dolgoztam is, meg persze tanultam. Voltam babysittingelni egész sokat, találkoztam Balázs feleségével, aki akkor még nem volt a felesége, szerepjátszottunk viszonylag sokat. Állást kerestem vadul.

Augusztus: Az augusztus legfontosabb dátuma a születésnapom. Bár idén csendesen telt, mert nem tudtam volna úgy megünnepelni, ahogy szoktam. A számomra fontos embereknek mind volt valami jobb dolga, és nem tudtam volna összeereszteni a cpseket meg az mttseket egy helyre. A másik nagyon fontos dátum Balázs esküvője volt, ami nekem felért egy születésnappal. Nagyon boldog voltam aznap. Olyan volt, mintha a testvérem esküvőjén lennék. Nem tudom másoknak elmondani mennyire fontos volt nekem, hogy ott lehettem, mert általában félreértik.
Ebben a hónapban kezdtem az új munkahelyemen, és már akkor tudtam, hogy nem maradok majd sokáig. Ebben a hónapban volt a tábor is, aminek az előestéjét végig bőgtem, mert nem mentem el. Az én döntésem volt, de nagyon nehéz volt meghozni. Az MTT-Cp ellentét fokozódott, az én kicsi lelkem meg egyre jobban aggódott emiatt. Augusztus utolsó éjszakáján elmentünk az Állatkertek éjszakájára és nagyon jó volt.

Szeptember: Elmentünk Balázzsal teázni és vacsorázni és elbúcsúztunk egymástól. Csináltattam francia manikűrt (sanszosan soha többet, mert macera ha nem megyek vissza a műkörmöshöz). Megnéztük az Emlékek Őrét és utoljára voltunk együtt csak mi négyen a gyerekkori barátokkal. Brutálisan fura érzés volt.

Október: Lett egy magántanítványom, és megfogalmazódott bennem, hogy igazából nekem erre a vonalra kéne ráállni. Már utáltam a munkámat, utáltam bejárni. Felkerültek a könyvespolcok is a falra. Volt Halloween party is, ami tényleg jól sikerült.

November: Ez a hónap konkrétan gyomorgörcsben telt, a munkahely, az olasz, a párkapcsolat és az mtt-cp dolgok miatt. Voltam a térdemmel orvosnál. Felmondtam a munkahelyemen.

December: Az első hetet kapásból betegeskedéssel kezdtem, utána a főnököm kirúgott, de már rohadtul leszartam. Volt Hobbit premier, ahol sírtam, és ahol azt hiszem rendezőtek végre az ellentétek, legalábbis sok minden. Volt karácsony, ami nem méltó rá, hogy említsem, van gyász, és most megint nehéz.


Azt hiszem ez az év mosolygósabb volt ugyan, mint a 2013-as. Akkor sokkal többet sírtam. Most, minden nehézséggel együtt, sokkal több volt a mosoly és a nevetés az évben. De nehezebb is, főleg a vége. Nehezebb volt, a munka miatt, a nyelvvizsga miatt,amiatt, hogy azért sokszor nagyon nem egyszerű Thereonnal sem, a családommal, a barátaimmal sem.
De nagyon sok öröm ért. A fellépések, Janka, Balázs esküvője, a közös mozi, a könyvespolc, az, hogy szinte egész nyáron kerékpároztam, hogy megint sok mindenre rájöttem magammal kapcsolatban.


Hogy mit szeretnék 2015-től?

Tényleg eljutni Rómába. Akkor is, ha egyedül megyek és senki sem jön velem. Szeretném ha a nyaram nem álláskereséssel telne, ha végre meglenne a nyelvvizsga, ha rendeződnének az életemben a konfliktusok, szeretnék táborba is menni, de csak akkor, ha szervezek és tényleg szükség van rám. Szeretnék visszamenni lőni, és valami rendszert vinni az életembe, ami az idei évben nagyon hiányzott belőle. Sok magántanítványt.
Szeretném, ha jövő ilyenkor azt írhatnám le a blogomba, hogy ez egy kiegyensúlyozott, boldog év volt. 

Nevicaaaa!!!

Havazik!!!! Imadom amikor havazik, mert gyonyoru es csodalatos es tiszta. Amikor Genovaban hovihar volt, az emberek komplett idiotanak neztek, mert kimentem a viharba setalni es fotoztam es tancoltam a hoban es nevettem. Szeretem nezni a hoban a labnyomokat, erezni, ahogy a friss ho ropog a talpam alatt, hoembert epiteni vagy hogolyozni vagy szankozni. Ilyenkor minden gyonyoru. Remelem iden el tudunk menni hocsatazni Thereonnal. Meg szeretnek havas fotokat jelmezben meg csak ugy is. Mert a ho gyonyoru.

Van az a helyzet...

...amikor rohadt nehez. Amikor latod azon, akit szeretsz, hogy belul meghal  benne valami. Amikor azt kivanod barcsak meg mindig inkabb az exe miatt lenne ki. Amikor szeretnel varazsolni hogy inkabb neked fajjon. Amikor tudod, hogy a dofesek nem neked szolnak megis rohadtul faj, de akkor is ott kell lenned, mert te vagy az egyetlen akire ilyenkor szuksege van. Mert nem mondja, csak erzed. Amikor az ejszaka magahoz huz, amikor neked mondja el eloszor es elotted nem rejti a fajdalmat. Amikor latod hogy nem alszik nyugodtan, de ha megsimogatod kisimul az arca almaban. Es kozben megorulsz a tehetetlensegtol es legszivesebben addig utned ameddig minden fajdalom el nem mulik. Aztan eltelik egy kis ido es akad valami apro dolog amitol ujra latod mosolyogni csak egy percre, es akkor mindent megbocsatasz a vilagnak.

5 giorni

Megprobalhatnam leirni a kozepfolde napokat a corvinban, de nem sikerulne. Az elozetes feleleim csak reszben teljesultek. Brutalisan halas vagyok ezert azoknak, akik leszartak hogy ki melyik csapathoz tartozik es kozosen, egyutt dolgoztak. Jo hangulatban jottem haza. Csak szerdan sirtam, mert fajt ahogy Thereon bemondta h ez a mi rendezvenyunk es utana meg Gerivel is osszevesztem. De aztan minden tisztazodott. Rettento megtisztelo erzes volt, hogy Betti apukaja elkerte a szamomat, mert a lanya nalam aludt. Jol esett, hogy Thereon velunk jott haza(harman is siman elfertunk). Jolesett, hogy az egesz rendezveny alatt fokozatosa  csitultak az ellentetek es hogy kialltak a cp mellett az mttsek a megbeszelesen es viszont. Nagyon feltem ettol az egesztol. De most megnyugodtam kicsit. Nekem az mttbe es a cpbe is vannak barataim. Mtts es cps is leszek mindig, es nagyon remelem, nem kell ketteszakadnom emiatt.

Lo credo

Azt hiszem az a baj velem, hogy én nekem sosem volt fontos a titulus. Nekem nem számít, hogy valaki doktor vagy professzor vagy bármi ilyesmi. Mert nem attól lesz ember. Én nem félek a dékántól, nem félek a rektortól vagy a minisztertől. Nem arról van szó, hogy nem tisztelem, mint munkahiearchiában felettem állót, de nem félek tőle. Ugyanúgy viselkedem vele, mint egy oktatóval, vagy egy másik ügyintézővel, mert nem érzem úgy, hogy felettem állna azért, mert van valami pár betűs szó a neve előtt.
Már gyerekként sem éreztem úgy, hogy azért kellene valakit tisztelnem, mert idősebb nálam. Például a tanárokat. Ha hülyeséget beszéltek, akkor hülyeséget beszéltek.
Nem, tiszteletlenül kevés tanárommal beszéltem (de ők megérdemelték). Mert a tudást azt azért tiszteletben tartom.
De azt gondolom, hogy attól még, hogy valaki alattam dolgozik, nem kell vele úgy viselkedni, mintha a seggemből rántottam volna elő, és semmit se érne.
Ez ugyanolyan baromság, hogy a doktornak kijár a magázás, de a bolti eladónak már sziával köszönünk, az utcaseprűnek meg annyit se mondunk, hogy "bazdmeg". Pedig egyik munkája nélkül sem lennénk meg olyan könnyen.
Én a gyerekektől sem azért várok el tiszteletet, mert ÉN vagyok a tanító, hanem mert kivívom magamnak, de azt hiszem sokkal sokkal fontosabb számomra, hogy szeressenek velem lenni és szeretetből tegyék meg, amit kérek, nem pedig az autokratikus vezető által kiváltott félelemből. Ne azért tanuljon, mert különben fekete pontot kap, hanem azért, mert érdekli, amit olvas.

Sokszor azt gondolom én nem vagyok ezzel a felfogással ebbe a világba való.

A másik dolog amiről mostanában még viszonylag sokat gondolkodom az adok-kapok. Hiszem azt, hogy amit az életben másoknak adok, legyen szó fájdalomról vagy örömről, azt így-vagy úgy de visszakapom. Talán ezért is tudom magam viszonylag hamar túltenni azon, ha bántanak (csak elfelejteni nem felejtem el).  Azt látom, hogy a kölcsönösségen alapuló bizalom is borzasztóan elveszett. Ha én kölcsönadom neked a játékomat, akkor te is kölcsönadod az enyémet, és nem kérek érte semmi többet és te se tőlem. Ha én meghívlak egy fagyira, akkor egyszer majd te is visszahívsz engem, amikor neked lesz rá pénzed nekem pedig nem. Nálam ez valahogy sose volt kérdés. Ha én teszek egy szívességet, akkor előbb-utóbb biztosan visszakapom valahogy. Fel sem merül bennem, hogy még még még pluszba kérjek érte dolgokat.
Azt hiszem az is baj velem, hogy alapvetően mindenkiről a jót feltételezem és amikor ebben csalódom, az nagyon rossz. Azt hiszem, hogyha ez a kölcsönösségen alapuló bizalom helyreállna a világban, akkor a világ sokkal sokkal jobb hely lehetne.

Meno tre

Nem tudom pontosan mikor nottek a hasamra az anyajegyek. Egesz sokaig nem is erdekeltek, aztan nyomni kezdett a melltartopant de valahogy meg mindig nem igazan zavart.  Aztan ugy kb. harom eve elkezdett zavarni, bele is kaptam. Miutan hazajottem Genovabol elmentem dokihoz hogy hat szedjuk mar le. Nem ment bele, mert jo helyen van az ott. A batorsagomat harom hete szedtem ossze ujra, es akkor az engdelyt is megkaptam. Igy elballagtam a sebeszetre idopontert. Ma volt az elso kor. A hasamrol szedett le a doki parat. Brutal kedves volt o is meg a nover is aki bent volt. Borzasztoan  birom ha tuvel szurnak. Ugyhogy amin a lidocaint elkezdte beadni a doki en elkezdtem sirni es jajgatni. A nover neni meg fogta a kezem amivel en a gyurut szorongattam.  Aztan mar nem is ereztem semmit es hip-hop megvolt a nyiszatolas. Most van harom szep kek cernaval osszekotott vagasom. Holnap megyek a hatamrol is leszedetni kettot.  Thereon kozben kint  vart es holnap is eljon velem. :)

Ho paura dalla prossima settimana

Egy mai komment csak alatamasztotta azt, ami napok ota a fejemben van. Tartok a jovohettol. Ott leszek ket tuz kozott. Latni fogom a ronda, sanda pillantasokat, es erezni fogom elesben, ami most meg csak irasban nyilvanul meg. Gyulolom ezt a helyzetet. A kolcsonos lenezest, az utalkozast, az irigyseget ami az mtt felol a cp fele iranyul . Nekem barataim vannak mind a ket csapatban. Nekem faj amikor olyankor is egymast bantjak, elottem/nekem amikor semmi indok nincsen ra. Tartok a jovo het vegetol, mert lesznek ott emberek, akiket egykor a baratomnak vagy legalabbis jo ismerosomnek tudtam,  de ma mar nem az, megis, ahogy ismerem, oda fog jonni jopofizni. Nem akarom magam ugy erezni mint 2012ben es az azt koveto lepen, amikor legszivesebben meghaltam volna. Amikor csak azert nem sirtam, mert mast vigasztaltam es ez elvonta a figyelmemet sajat magamrol es az aktualis nyomoromrol. Nem akarom azt, hogy rondan nezzenek ram, ha odamegyek majd az mttsekhez es azt se, hogy olyan legyen mint a promos pentek volt. En az mttben is es a cpben is az embereket szeretem es nem azonositom a tarsasagot egy ket hulyevel. Szeretnek mar tullenni ezen es hazaerni, bebujni Thereon melle a takaro ala, es hozzabujva elaludni.  Elegem van mar a gyulolkodesbol ....

A férgekrol

Ultem a reggeli teammal a kezemben es azon gondolkodtam, hogy ketfele fereg ember van a foldon. Az egyik fajta az, aki elkoveti a feregseget, de utana oszinten megbanja amit tett (ismerek ilyet) es van a masik fajta aki elkoveti a feregseget, es nem banja meg. Sot. Tulajdonkeppen nem is erti, hogy feregseget kovetett el.  (Ilyet is ismerek). Elobbinek megbocsathato, de nem elfelejtheto, amit tett, a masikat..... hat azt maximum szanni lehet azert, hogy ennyire szegenyes lelkivilaga van.   Aztan elfogyott a team, es elkezdodott a nap.  De egyebkent almodni is erdekeset almodtam. Almomban egy nagy es regi hazban voltunk es volt ott egy srac, aki egyszerre volt az osszes fiu, akibe eletemben szerelmes voltam. Es tudtam, az agyammal, hogy nem szabad vele osszejonni, mert baj lesz belole. (Peldaul valami hatso gondolatban tudtam, hogy hazas.)  De aztan megiscsak osszebujtam vele es reggel igyekeztem ugy tenni, hogy neeem en voltam.  Aztan meg mindig almomban tele lett a padlas gigantikus poloskakkal es csoootanyokkal. Utana arra ebredtem, hogy Thereon cirogatja a vallam. 

Nosztalgikus bejegyzes

Itt van a Tauriel ruha az olemben egy ruhavedo zsakban. Errol eszembe jutott a szalagavtom. December 19-en lesz azt hiszem nyolc eve, hogy volt. Eletem egyik legszebb napjakent tartom szamon a mai napig. Akkor csillogtam es kiralylany voltam es a barataim eloszor lattak, hogy no vagyok. Es tancoltam es nevettem es gyonyoru voltam. Soha nem fogom elfelejteni Pok es Balazs arcat, amikor odamentem a hofeher habos-babosban es en voltam a legszebb az egesz teremben. Azota se, soha nem ereztem olyan szepnek magam, mint akkor.

Interju

Fel oraval korabban sikerult odaernem. Elsokent. Az anyuka elmondta mit var el, nekem kozben folyton az jart a fejemben, hogy ez total olyan melo mint Genovaban, csak a nap vegen hazamegyek. Ketszer is rakerdezett, hogy mikor tudnek probanapra menni. Remelem en leszek a megfelelo szemely, aki kell nekik. Annyit fizetne, hogy felre is tudnek tenni belole es csizmara is futna es az Alexandert se lenne gond kifizetni meg az olaszt se. Nagyon szeretnem, hogy osszejojjon.

Torokgyulladas

Tegnap a dokineni megallapitotta, hogy ez biza torokgyulladas. Ki is irt egesz hetre,sot mondta hogy lehet h csak kedden mehetek majd dolgozni. Utalom ha beteg vagyok. Olyankor atmegyek hiszis nyugos gyerekbe es az optimista remenykedo bizakodo enem is szabira megy es mindenbol a legrosszabbat latom es varom es ettol barmikor random elbogom magam.  Nem jo. Es minden faj. Es kicsinek es lathatatlannak erzem magam es a vilag is szurke es szomoru odakint.

PlayIT

Erre a hetvegere keszultunk kb. nyar kozepe ota. Nagyon jol sikerult. Nem csak azert mert sikerunk volt es rengeteg foto keszult, hanem mert Thereon megint kicsit kivirult es azt ugy szeretem nezni. Amikor latom rajta, hogy most jol erzi magat. Hetvegen vegig ezt ereztem. Es baromi jol esett, hogy tekintettel volt ram es forditott a szerbekkel kapcsolatban es a sok oleles es odafigyeles es nevetes. Es jo volt a hugomekkal gm hambit enni es vasarnap falat maszni es koncertet adni es tancolni es kicsit elengedni magam vegre. Talan ezert is ulok epp az orvosi rendeloben, mert elengedtem magam es a szervezetem ugy dontott akkor vegre beteg lesz egy kicsit. De most meg ez is jo. Most jo minden.

Dicséret és felmondás

Pár hete már érzem, ahogy olvashattátok is, hogy ez nem nekem való. Én nem vagyok ilyen ember, én ennél kreatívabb vagyok. Az utóbbi időben már bejárni sem szerettem, egyszerűen kezdett elhatalmasodni rajtam az az érzés, ami három éve a Kőbányai suliban. Hétfő este ért meg bennem, hogy elég volt ebből. Ma reggel szóltam a főnökömnek, hogy lenne-e rám tíz perce? Délután kettő körül volt is. Elmondtam neki, hogy nem szeretnék hosszabítani, mert ez a munkakör nem nekem való, nem csinálom jól, és ez nem jó se nekem, se a tanszéknek, se senkinek sem. Én ehhez túl kreatív ember vagyok, nem bírom, hogy egész nap csak itt ülök. Én a gyerekekkel szeretek lenni, beszélgetni, játszani, nagyokat nevetni.
Mondta, hogy örül neki, hogy én is így látom, mert ők is így látják és ma akart velem erről beszélni.
Mondtam, hogy de a próbaidőt még kitölteném és az utódomat szeretném betanítani, ha lehet, hogy ne járjon úgy, mint én, hogy azt se tudja mi merre hány méter. Elvileg lesz rá lehetőségem. Ha nem lesz, akkor színes-szagos útmutatót hagyok magam után.
Közben már jönnek a helyemre mások interjúzni, amit egyáltalán nem sajnálok. Örülök neki, hogy így történt, hogy nem csúnyán, veszekedve válunk el, hogy nem lettem lebaszva érte.

Úgyhogy most azért kell nekem drukkolni, hogy találjak másik állást, mert az olaszóráim miatt kell. Azokat nem tudnám miből finanszírozni, minden mást megoldok:))

A Döntés

A múlthét pénteki lebaszások után kezdett el bennem igazán formálódni, hogy felmondok. Aztán a héten jött még erre pár ilyen, amikor olyanért szúrtak le, amiről én nem tehettem, nem tudtam, hogy az én dolgom (még mindig nincs munkaköri leírásom), és nem látok bele mások fejébe.
Ma megkérdeztem aHR-st hogy ez hogy működik próbaidőnél. Merthogy eldöntöttem, hogy nem maradok itt a próbaidő után. Túl sok energiámat szívja el, nem tudok se a tanulásra, se Thereonra se a barátaimra úgy koncentrálni, ahogy szeretnék és nem tölt fel semmiféle energiával. Nekem ez így nem éri meg.
Nem, még nincsen hova mennem, de bízom benne, hogy találok valamit, ami kevésbé készít ki, mint ez, és még arra is marad időm, hogy tanuljak mellette.

Lehet, hogy butaság, de azt hiszem a saját érdekemben kell meglépnem, mert már érzem azt, amit anno az első munkahelyemen, hogy jön az arcüreggyulladás, hogy köhécselek, hogy fájogat a torkom, de csak akkor, amikor tudom, hogy dolgozni kell jönni...

Egy ujabb hazugsag...

Nagyon keves dolog van, amit nem birok, ami mely sebet tud rajtam ejteni es az egyik ilyen ha nem hisznek nekem, a masik ha hazudnak rolam. Most az utobbi tortent, es bar nem ejtett mely sebet, azert csutortok ota azon gondolkodom, hogy ha legkozelebb talalkozom az illetovel, akkor jo hangosan, ugy hogy mindenki hallja szepen elkuldom a manipulativ kurva anyjaba a hazugsagterjesztesevel egyutt. Persze igazabol ezzel csak magamat jaratnam le, de hogy oda fogok allni ele es megmondom, hogy tessek itt mondd a szemembe mindenki elott, hogy mi is a probad velem, ne a hatam mogott suttogd fulekbe egy olyan megbeszelesen, ahol ott sem vagyok, na az valoszinu. Rohadtul elegem van mar ugyanis ebbol. En mindig, mindenkivel oszinte vagyok es mindig az is leszek. A masik hetveget megalapozo elmenyem a penteki promo volt, ahol hat... iszonyatosan sajnalom Nyufit mert megint rajta csattannak masok hibai.  Szar hogy a kiszamithatatlan idojaras miatt nem tudok bringazni, mert minden feszultseg gyulemlik igy bennem es robbanok, mint ma delelott amikor konkretan remegve zokogtam Thereonnak, hogy elegem van mindenbol es legszivesebben mindenkit, aki valaha artot nekem, bantanek de ugy hogy egy eletre megemlegesse...

Lassan gyogyulo sebek

Egy ma kapott level kapcsan jutott eszembe, hogy nekem vajon melyik a leglassabban gyogyulo sebem? Egyaltalan van-e optimalis sebgyogyulasi ido? Azt hiszem nekem azok a sebek gyogyulnak a leglassabban, amiket csalodas okozott.  Csalodas valakiben vagy valamiben. Mert a serteseket hamar kiheverem, azt is ha megutnek es az eddig szerzett fizikai seruleseim is hamar gyogyultak.  De ha valakiben csalodom, foleg ha az egy szamomra fontos ember/dolog, akkor akar evek is kellenek hozza, hogy a seb begegedjen es ne gennyeddzen es verezzen tovabb es levehessem rola a kotest. Picike heg akkor is marad, mert semmi sem mulik el nyomtalanul.

Gondolatok a klinikan

Itt ulok az ortoped klinikan es varok es nem tudok olvasni, mert csak az olasz hobbit van nalam es akkora a hangzavar a gyerekektol, hogy nem tudok ra figyelni. Tegnap hazafele a bicajon ulve azon filoztam, hogy mennyire a donteseinktol fugg az elet? Hanyan nem tanulnak meg donteni es vallalni a felelosseget a donteseikert. Pedig azert ez nem annyira bonyolult feladat. Mindig van valasztasi lehetoseg, csak nem mindig merunk batrak es mereszek lenni es lepni. Kilepni abbol, ami nekunk nem jo. Aztan meg sir a szank, hogy nem ezt a lovat akartuk. Persze ez akkor is elofordul ha mertunk lepni csak epp n ugy alakult, ahogy szerettuk volna. De a dontes minden alkalommal a mienk, es a felelosseget se vallalhatja helyettunk mas.

Smaug pusztasága

Amikor elkezdtek kijönni a Hobbit filmek, én negyedannyira sem lelkesültem be, mint a többiek. Nem néztem meg az előzetest számtalanszor, nem tettem a telefonomra csengőhangnak a törpök dalát, és kétkedve fogadtam magát a filmet is. Közben persze kimentem Genovába és kisebb gondom is nagyobb volt, mint a hobbit film.
Aztán, amikor hazajöttem és megnéztük, és elvarázsolt és benne ragadtam a történetben, és a szívemhez kezdett nőni, akkor már fontos lett a számomra.
Tavaly már-már vártam a bemutatót, a premierre mégsem mentem el, több okból is(például másnap dolgoztam és akkor nem tudtam szabit kivenni).
Miután most megjelent az utolsó előzetes, amit már tizenötször láttam, a zenéje a telefonomon figyel, borzasztó lelkes lettem.
Tegnap este megnéztük a Smaug pusztaságát Thereonnal. Valahogy ez is olyan, mint a Gyűrűk Uráknál volt, hogy tulajdonképpen ez az igazi film. A bővített  verzió. Sok kis apróság van benne, ami kiegészíti a történetet, de ezek is kellenek. Sajnálom, hogy a moziba nem kerültek be.
Miután megnéztük azon járt az agyam, hogy annyian fikázzák ezt is, meg a Gyűrűk Urát is. Persze nem hibátlan film, melyik lenne az? (jó oké, tudok számomra hibátlan filmet említeni) De vajon, ha a törpök ábrázolása megmaradt volna Tolkien-hűnek, akkor élvezhető maradt volna a film is?
Ha a látványvilágot nem így dolgozzák ki, ha a történeten nem csavarnak ennyit, akkor is érdekes film lenne, ami leköt 3 órára egy nem Tolkien rajongót?
Elég csak megnézni a korábbi próbálkozásokat (tegnap tartottam belőle előadást), mennyire nem lettek sikeresek, pedig sokkal könyv hűbbek (például állandóóóaaan énekelnek bennük ÚRISTEN).

Nekem tetszik így, ez a történet, és nagyon nagyon remélem, hogy az utolsó rész nem fogja ezt elrontani. Hogy amikor majd december 17-én éjjel beülök a moziba, és elindul a film, akkor ugyanazt fogom érezni, mint eddig mindig, ha a Jackson-féle filmeket néztem.

Hogy a szereplői élnek, hitelesek, szeretnivalóak.

Hogy Középföldén vagyok.

Elmondom a frankot

Tegnap iszonyatosan rossz napom volt, mert az ejszakai almaim kihatottak az egesz napomra. Kicsinek es maganyosnak es vedtelennek ereztem magam. Aztan Thereon elem jott es atolelt es onnantol kezdett jobb lenni. Ugy kapaszkodtam bele vegig, mint aki attol fel hogyha elengedi a masikat, akkor lezuhan. Aztan fokozatosan, minden olelessel egyre jobb es jobb lett. Olelesekkel es csokokkal es kedves szavakkal es habos forro csokival szepen lassan feloldotta bennem a feszultseget es a rettegest. Mert szeret, mert fontos vagyok neki ahogy en is szeretem es fontos nekem. Es tegnap ejszaka mar nem almodtam rosszat. Es kipihenten ebredtem. Es most nyugalom van a kis lelkemben.

Az àgyból

Valamiert a legtobbszor lefekves utan jut eszembe mindenfele. Peldaul irni a kisfilmrol, amit Thereon megosztott aztan en is, es aminek a feletol konkretan potyogtak a konnyeim, sot most is homalyos lesz a szemem ha eszembe jut. Zsenialis. Foleg az utolso mondata: "Nezd szivarvany!". Biztos en vagyok a tulerzekeny, hogy ilyeneken bogni tudok. De hat el elbogom magam filmeken sot zeneken is. Peldaul az Into the Westen vagy a Praanon vagy ha olyanom van akkor nehany Hiperkarma szamon. Vegig bogtem a Zuhanas es a Faun Labirintusa utolso fel orajat is es kepes vagyok elsirni magam, amikor latom, hogy a szamomra fontos emberek szomoruak vagy boldogok. Sosem hasznaltam es sosem fogom eszkozkent hasznalni a konnyeimet, mert sokkal ertekesebbek annal.  Persze sirni sem sirok barki elott. Legalabbis igyekszem igy tenni. Egyebkent a multkor az egyik sorozat megrazo reszen es is bogtem es valahol duhos voltam magamra, hiszen az csak egy film. Visszaterve a kisfilmre, zsenialis ahogy utal, ahogy te, a nezo mar akkor tudod mi fog tortenni, amikor elokerul a diktafon.

Halloween

Már jó pár hete annak, hogy meg lettünk hívva a Buliba Geriékhez. Én nem vagyok valami nagy halloween fan, a farsangokat jobban szeretem, de azért vártam ezt az alkalmat. Azt tudtam, hogy melyik ruhát fogom felvenni, és hogy ahhoz kell majd valami smink, de több ötletem nem nagyon volt. Geri mondta, hogy ez náluk mindig oltári buli.
Igazából csak képek maradtak meg belőle. Sikerült nagyon nagyon jól éreznem magam, ami most rettentő fontos volt nekem, mert az utóbbi másfél-két hétben kevés dolog volt, amitől képes voltam mosolyogni. Erre a hétre kettőt is kaptam az egyik Dodie születésnapja volt, amit überkirályul összehoztunk, a másik ez a buli.
Szóval egy kisebb veszekedés után elindultunk felfele Budakeszire, Fent aztán rögtön elkapott a hangulat. A ház úgy volt kidekorálva, hogy én ilyet még életemben nem láttam. Minden apró részletre figyeltek a házigazdák. Kurvajól nézett ki.
Aztán nekiálltuk megcsinálni magunkat, engem Kinga kisminkelt, Geri meg egy akasztás nyomot alkotott a nyakamra. Thereonból olyan zombi kalózt csináltak, hogy űűű. Kicsit tartottam az ismeretlen emberektől is, de kiderült, hogy nem volt rá okom. Hihetetlen jókat beszélgettem, és nem volt egy perc sem, amikor úgy éreztem volna, hogy fölösleges vagyok itt.
Nagyon kellett már ez nekem, kellettek az ölelések, amiket kaptam, meg a tánc. Úr isten nem tudom mikor táncoltam utoljára, talán MTT farsangon.
A buli másnapján horrofilm nézés volt a program, namost rólam tudni kell, hogy nem nézek horrort, mert rosszakat álmodok tőle. NAGYON rosszakat. Most mégis ott maradtam a társasággal és két filmet is megnéztünk. Egy épületesen szart meg egy horror kategóriában egész jót. (Utóbbinak az a címe, hogy az Árva). Közben sokat nevettünk meg repkedtek a beszólások. Szeretek így filmet nézni.
Tényleg nagyon nagyon nagyon jól éreztem magam. Remélem ez most ki fog tartani egy ideig, mert nagyon nagy szükségem van rá.

Néhány embernek már mondtam, hogy ha mostanában érzékenyebben, hevesebben reagálok, akkor elnézést kérek érte, de megvan rá az okom. Apu kórházba került, mert kiújult a gerinc sérve és azt mondták meg kell műteni.
Az apukám 61 éves... És amióta az eszemet tudom nem műtötték semmivel. Kórházban volt már három éve is, de akkor én a nagymamámmal voltam elfoglalva.
Ha arra gondolok, amire nem akarok gondolni, akkor rögtön síróssá válik a szemem, és tudom, az eszemmel tudom, hogy egy sérvműtét nem veszélyes, de nekem csak egy apukám van.

Bocsanat

Van az a Jozsef Attila vers, tudjatok... De igazabol, most nem is arrol szeretnek irni, hanem a felelossegvallalsrol es arrol, hogy a tettek kovetkezmenye es a bocsanat keres es a megbocsatas. Egyszer nagyon regen volt egy fiatal lany, aki borzasztoan tartozni szeretett volna egy klikkhez, de nem vettek be. Nem volt eleg meno vagy vicces vagy csak nem tartottak felnottnek. Akkor ez annak a lanynak irgalmatlanul fajt. Foleg azert, mert a baratai egy resze viszont a klikk reszet kepeztek. Raadasul a klikk egyik hangado embere egyebkent is sokat bantotta ezt a lanyt. Aztan sok evvel kesobb, amikor mar igazabol nem is volt fontos, ez a hangado leult a lannyal es bocsanatot kert tole, mindenert amit elkovetett ellene. A rossz szavakert a kikozositesert, azert, hogy akkor kinevette. A lany pedig megbocsatott. Soha, ameddig elek nem fogom ezt elfelejteni. Akkor tanultam meg, hogy bocsanatot kerni soha nem keso. Hogy megbocsatani a masiknak soha nem keso. De ehhez az kell , hogy aki hibazott, aki bantotta a masikat, oszinten belassa hogy mit tett. Oszinten banja meg a buneit es oszinte legyen a bocsanat keres. Sokan bantottak mar eletemben, de egyetlen ember volt eddig aki tenyleg oszinten kerte hogy bocsassak meg neki, es az Kriszana volt. Es en tisztelem ot ezert, mert oriasi lelkiero, onismeret es batorsag kell ahhoz, hogy odamenjek a masikhoz es oszinten megbanjam neki azt, amit vele tettem. 

Istenem bazdmeg, ilyen nincs

Kezd átmenni a blogom dühöngőbe...
Történt, talán egy hete, hogy be lettem hívva egy esemény/csoportba, hogy fotózzunk mtt-s naptárat. Először is, baromira meglepett a dolog, hogy így a peremvidékről valakinek az eszébe jutottam, másodszor nagyon jólesett a gondolat, hogy gondoltak rám.
Írtam is Ytzaknak, mert ezt kérte, hogy én jövök szívesen, van némi tapasztalatom is a fotózással kapcsolatban, és fotósok szerint, könnyű velem dolgozni.
Aztán ebből az egészből lett egy hiszti, mert az emberek ostobák és sértődékenyek.
Például van, aki azon sértődött meg, hogy ő mért nem lett behívva ebbe, más meg azon, hogy nincs benne Ytzak listájában...

Komolyan... ÓVÓDA BASZKI....

Nem, nem azért mondom, mert én benne voltam a listában, mint írtam eleve meglepett, hogy rám is gondoltak. Azért írom, mert ez a hisztizés akadályozza a munkát, és mert elveszi Ytzak kedvét is az egésztől, pedig szerintem jó ötlet.

Sok kis királykisasszony, akik azt hiszik fontosak, pedig rohadtul nem azok, és akik úgy tesznek, mintha fontos lenne a többiek lelkivilágának épsége, pedig igazából nem tartják fontosnak, csak hát a látszat, kérem a látszat, az a fontos...

Pedig elvileg felnőtt nőkről beszélünk, akik állítólag értelmesek, meg jártak egyetemre, meg elvileg kellene legyen annyi eszük, hogy nem akadnak fenn egy PRIVÁT listán, nem szerepel a becses nevük.

GYÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Nem jo jo jo nekem

Tudom, hogy sokat irtam mar errol es biztosan fogok is meg. Ma jutottam el oda, hogy lehet, hogy nem varom meg a tanev veget, hanem ha sikerul, elmegyek tanitani minel hamarabb(vagy sitterkedni). Ugyanis azt vettem eszre, hogy minden reggel egy szenvedes. Nehezen kelek es bent sem erzem jol magam. Elkezdtem megint betegnek erezni magam es olyan mintha soha nem tudnam kipihenni a faradtsagot. Pedig a legkor nem rossz, egyszeruen ez a fajta munka nem nekem valo. Nem szeretem csinalni, es olyan faradt tole az agyam, hogy tanulni is nehezebb. Nem jo. Pedig igyekszem benne jot is talalni, de nem igazan sikerul. Raadasul fejetlenseg van es mindenki aprosagokert is baszogat. Nem vagyok en irodaba valo.

Bátorság!

3 éves már biztosan elmúltam, nem emlékszem rá pontosan mikor volt, de még nem jártam oviba, talán a harmadik nyáron. Apa hazahozta a zöld csodát. Kemény gumiból voltak a kerekei és nem bírtam felemelni, aztán közölte, hogy ma megtanulsz biciklizni. Biztosan sokat nyíghattam egy bringáért.
Lementünk hát az iskola elé, ahol sok gyerek volt még rajtunk kívül (akkor még nem voltak készen a játszóterek azt hiszem) és apa közölte, hogy üljek fel és hajtsam magam a lábammal. Én nekiálltam hisztizni, hogy de másoknak is van pótkereke ÉN IS AKAROK! Nem szerelte fel és seprűnyelet sem tett az ülés mögé. Nem tudom hányszor eshettem el, hányszor szaladt mellettem, de nem adtam fel. Meg akartam tanulni biciklizni.
Lehet, hogy nem pont ezen a délutánon tanultam meg biztonságosan menni, de megtanultam tekerni a pedált, és baromi büszke voltam magamra. Onnantól fogva nem lehetett igazán levakarni nyaranta a bicajról... Aztán kinőttem és az öcsém nőtt bele. Neki elég volt egyetlen délután. Aztán kaptam valahonnan egy igazi békebeli csepel bringát. Szép szürke színe volt, és kontrafékje meg állandóan lapos gumijai, úgyhogy tulajdonképpen az abroncson csattogtam végig a lakótelepen. Akkoriban jött be a BMX az országba és én baromira szerettem volna egyet. Nem tudom milyen okból kifolyólag kapott az öcsém egy királykék férfivázas (ja nekem női vázas összecsukhatós csepelem volt) BMXet. Életemben akkor találkoztam először nem kontra fékes bringával, aminek első fékje is volt, amit úgy sikerült meghúzni hogy lazán fejre álltam vele, ezzel a bringával sikerült legurulni a szigeten a dombról és felugratni a betonszínpadra, majd akkorát esni, mint az ólajtó. Később kölcsön kaptam egy barátnőm BMXét és azzal mentem suliba, azt dobta le a hülye BKV ellenőr is a HÉVről mert nem volt bérletem, és szakadó esőben nem akartam hazatekerni.
A 14. születésnapom környékén kaphattam az első saját montimat. Igazi nagy áruházi tescos monti volt, szép bordó. Évekig járkáltam vele nyaranta, szép időben.  Aztán túl sokat volt az erkélyen télen, mert télen ki az a hülye, aki biciklizik... Megette a rozsda, és egy lomtalanítás alkalmával könnyes búcsút vettünk egymástól.
Nagyon hosszú ideig nem volt utána bicajom. Talán 2006 környékén volt egy Critical Mass, amire kölcsön kaptam egy bicajt Lucától (női vázast, nem szeretem a női vázas bringákat) és azzal jöttem-mentem egy ideg, aztán visszaadtam, és megint nem volt bringám, viszont elkezdtem vinnyogni, hogy AKAROK egy bicajt és ha kell összegyűjtöm rá a pénzt. Ezt a vinnyogást hallotta meg a húgom exe a Marci, aki puszira odaadta nekem az évek-óta nem használt bicaját. Ez is bordó volt és fekete és én nagyon boldog voltam vele három évig. Persze ez sem volt minőségi darab, csak egy tescos bicaj és amikor elvittem a közeli bringaszervizbe, a szerelő közölte, hogy jobb lenne nem közlekedni ilyennel, mert kicsit életveszélyes. De azért még egy évig húzta. Akkor néztem ki magamnak az IC-t amivel most járok. 18 ezer kemény forintomba került és azt hiszem ez életem első saját kerékpárja a kis zöld csoda-óta. Nagyon nagyon hosszú ideig csak szép időben, kb márciustól-szeptember végéig jártam bicajjal. Ha esett nem indultam el. Ha úgy nézett ki esni fog, nem indultam el. Ha 20 fok alá ment a hőmérséklet, nem indultam el. ha már pulcsit kellett venni akkor nem feltétlenül indultam el. Szóval igazi nyári bringás voltam.
Egészen a tavalyi évig, amikor nyár elején futárkodtam, és menni kellett akkor is ha esett, de azért szerencsém volt és nem esett sokat. De tavaly már egészen sokáig jártam bicajjal, talán október eleje lehetett, amikor leraktam, és elég hamar pattantam rá újra, április eleje környékén.
Most, hogy 25 percre (bringával!!) dolgozom a lakhelyemtől, igyekszem minél többször menni, és már megfogalmazódott bennem az is, hogy ameddig nem lesz nagyon latyakos-ónós esős-csúszós idő, addig bringával megyek, mert a bkv... hát hagyjuk.. Ma három hetes busz mellett mentem el, ők a dugóban álltak.


Szóval azt hiszem szerda volt, amikor eső hangjára keltem hajnalban és nem az jutott eszembe, hogy na akkor ma is bkv.. hanem, hogy elég lesz-e a széldzsekim (szép lila, most vettem) vagy kelleni fog esőkabát is. Végül reggel nem esett. Aztán ma, amikor láttam, hogy esik megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy be kéne vinni a bicajt az irodába és másnap azzal hazamenni de most bkv... De aztán mégsem, mert már csak pötyörgött az eső és hamarabb odaértem így olaszra, mintha villamos+metróval megyek, meg nem is úgy voltam öltözve (széldzseki+aláöltözet pulcsi nem elég akkor ha nem tekerek). Úgyhogy tekertem és közben esett és mégis kurvajó volt. Nem tudok erre szebb kifejezést, hihetetlen jól éreztem magam közben. Mint egy nemnormális hülyegyerek. Persze baromira figyeltem az autókat, hogy ne legyen baj, meg lassabban is mentem, mint szoktam, mert a fene se tudja mennyire csúszik az út, de hihetetlen felszabadító érzés volt az esőben tekerni, úgy hogy közben az emberek mind borús arccal sétáltak. Én most egészen másképp láttam a világot. Láttam színeket, amiket amúgy ilyenkor nem vesz észre az ember, és minden olyan nem is tudom... Folyton az járt a fejemben, hogy életemben először most szeretem igazán az őszi időt. Mert ez igazi októberi őszi idő volt.
Utána hazafele már nem esett, sőt még a nap is kibújt és minden tiszta volt és olyan fények voltak meg színek, amiket, ha lenne egy jó gépem, talán akkor tudtam volna megörökíteni. Teljesen feltöltött az, hogy mertem, hogy elég bátor voltam esőben is bringázni.
De azért a csúszós-nyálas idővel még nem fogok megpróbálkozni.

Pattogó hülyegyerek

Kb. így érzem most magamat. Mint egy pattogó hülyegyerek.
Történt ugyanis, hogy hétfőn Bia elhozta nekem a kulcstartó alapokat, amiket rendeltem, és végre nekiállhattam gyurmázni. Nem mondanám, hogy hú de csodálatos dolgok sültek ki belőle (oda is égtek) de kezdetnek egyáltalán nem rossz. Plusz teljesen feldobódtam tőle, hogy gyurmázhatok végre.
Aztán tegnap voltam tanítani is, egy kissrácot készítek fel vizsgára és valami döbbenetesen jó érzés volt, és ahogy haladtunk az időben előre, láttam rajta ahogy feloldódik. A végén meg megbeszéltük a fogalmazást,amit házinak adtam és olyan nagyon jó volt. Mint egy hülye kis gumilabda mentem hazafele.
Aztán jöttek a kabátokért, meg cipőért, amit feltettem ingyen elvihetősbe és az is jó érzés volt, hogy odaadtam és örültek neki.
Utána festettem órát, ami meg azért volt nagyon jó, mert végre valami normális van a konyhában és szép is, és én csináltam és én nem vagyok azért annyira ügyes kezű, mint sok barátom, ezért ha valamim szépen sikerül, akkor annak mindig duplán szoktam örülni.
Meg most bringával járok, ahova csak lehet, és ez is feltölt egy kicsit. Már csak az íjászkodást kell valahogy visszavezetni az életembe (egyelőre pénzhiányban szenvedek ezen a téren) és akkor örömbódóttá lesz.:)

És amióta a könyvespolcok fent vannak, takarítani is több kedvem van a szobámat. Lassan tényleg újra otthonná válik a lakásom számomra. Így cirka egy év ott lakás után ideje.

Támaszkodás

A Csernus könyvben, Csernus azt mondja, az nem igazi párkapcsolat, ahol a pár tagjai egymásra támaszkodnak, és nem tudnak a másik nélkül megállni.
Már korábban is kifejetettem, hogy nem teljesen értek vele egyet. Persze meg kell tudnunk a magunk lábán is megállni, de együtt mégis könnyebb.

Talán ostobán hangzik, de én most a hétvégéimen töltődöm. Azokon a hétvégeken, amikor Thereonnal vagyok. Amikor átölel, és egymáshoz bújva alszunk el. Amikor ez valamiért nem sikerül, akkor nem tudom magam feltölteni a következő hétre.
Azok a kicsi pillanatok adnak erőt a napok túléléshez, hogy tudom, hogy jön a hétvége (vagy egy-egy találkozó másokkal hét közben).

Mert a munkám most nem tölt fel. Sőt... Nem tartom magam alkalmasnak hosszú távon arra, hogy ezt a melót csináljam, mert nem élvezem. Nem látok benne kihívást és nem érzem azt, hogy jól tudnám csinálni, vagy jobban, mint most. Persze, meg lehet tanulni, de nem is annyira érdekel. Valahogy érzem, hogy ez csak átmeneti időszaka az életemnek.

Ameddig a tanítás mindig feltöltött, akkor is ha éppen szar volt, és éppen a pokolba kívántam, soha egyetlen percig sem jutott eszembe a tavalyi tanévben, hogy felmondanék...

Ezért nehéz most. Mert a hétköznapjaim jó részét kitevő dolgot, nem élvezem. Pedig esküszöm igyekszem, de valahogy nem megy. Engem nem erre teremtettek.

Magyarország

Ahogy jönnek a választások (megint) azt veszem észre, hogy sokkal jobban előtörnek az emberekből az indulatok. Nagyon sokat olvasom, egy-egy problémánál "hogy persze mert ez Magyarország" meg hogy "bezzeg külföldön" meg mit vártok hát ez itt magyarország? (igen így kisbetűvel).

Valahol egy kicsit fáj ez nekem azt hiszem. Mert nekem Magyarország nem a politikusai, nem a politikai élete, nem a nyomor, hanem valami mást jelent. Persze nem könnyű itt élni, de máshol sem az. Máshol már problémák vannak, külföldön például ott a honvágy, az idegenség érzés, a nyelvi nehézségek, a "te egy bevándorló vagy és a kölykeid is azok lesznek" és még sorolhatnám. Talán az anyagi nehézségek nem olyanok, mint itt, de ebben sem lehet senki biztos.

Nekem Magyarország a városaiból, az erdeiből a hegyeiből a tájaiból, a dalaiból, a verseiből, a meséiből, a hétköznapi emberekből áll.
Abból, hogy tudom, hogy mivel hova fordulhatok (és ha nem tudom, van kit megkérdezni), hogy azokat a városokat, ahol már jártam így-úgy de ismerem, hogy a boltban forintban írják ki az árakat, a bkv vicces angolságából, a fényekből, a színekből.
Nem, nem igazán tudom leírni miért fájdítja a lelkemet, amikor bántják a hazámat, amiről ő igazából nem tehet. S főleg akkor fájdalmas ez, amikor saját magukat MAGYARNAK kikiáltott emberek teszik, akik ahelyett, hogy javítani akarnának a dolgokon (és változtatás az is, ha segítesz másoknak), helyette csak kiabálni meg rombolni tudnak.

Persze, lehet, hogy én látom rosszul. De én azt érzem, hogy egyre több magyar ember szégyelli azt, hogy ő magyar, és ez, azt hiszem sokkal nagyobb probléma tud lenni, mint az, hogy büdös a bkv és késik a máv...

Taní-tani

Tegnap éppen sétálunk Mogyival meg Bigfootal a nyugati felé, amikor csörgött a telefonom. Egy nagyon pörgős nyelvű nő szólt bele, hogy megtaláltak a neten és vállalnám-e hogy felkészítem a fiát felvételire magyarból. Én csak pislogtam, hogy ahha. De hazafele már órákat terveztem, hogy mit hogyan.
Heti egyszer, egy órában tanítani fogok.:)
Szerintem jobban várom, mint a gyerek:)

Mert ilyen régen volt

Előre hoztam egy kicsit a téli depressziót magamnak. Most nem igazán vagyok jól. Fáradt vagyok és elnyűttnek érzem magam. Nem szeretek reggel felkelni és bemenni a munkahelyemre, nem érzem benne a kihívást, hogy bemenjek, nem tölt fel, és nem köt le. Csinálom, mert muszáj. Azokat a részeit szeretem csak, amikor jönnek a hallgatók, hogy segítsek valamiben, vagy kérdeznek. Azt nem, amikor csak ülök és adatokat viszek be a gépbe és várom, hogy teljen az idő és mehessek már hazafele.
Elfáradtam az elmúlt egy hónapban, pedig nem is nekem volt vizsgaidőszakom, hanem Thereonnak, de az ő feszültsége átragadt rám is.
Szomorú vagyok, mert a Balázs megint elmegy és talán sose nem is jön többé haza, és nekem még mindig szükségem van a barátságára. A múltkor, amikor együtt ebédeltünk, majdnem mondtam neki, hogy már csak ketten vagyunk akiknek nincsen gyereke. De nem mondtam. Mert mire legközelebb találkozunk, neki biztosan lesz, és talán nekem is. Vajon ha lesznek gyerekei, akkor is haza fognak jönni néha?
Kicsit úgy érzem magam, mint aki egyedül maradt a nagy és gonosz világgal szemben, pedig az eszem tudja, hogy ez nem igaz.
Próbálom kimozogni magamból a dolgokat, most bicajozom, mert szép az idő, csak hűvös. Amikor annak idején tekerni kezdtem, ilyen időben már nem ültem bringára, mert 15 fok alatt fázom.
De most jólesik. Az meg főleg jólesne, ha nem lennének ott az autók és a buszok és a csendet hallgathatnám reggelente, amikor dolgozni megyek.
Meg persze gondolkodom embereken is, hogy mit miért tesznek. Miért állítanak egymásról olyan dolgokat, amik nem igazak. Miért nem járnak utána, mielőtt vádaskodni kezdenek? És miért mosolyognak egymás szemébe, ha nem kedvelik egymást?
Az egyik oka ez volt annak, hogy ma mégsem mentem ruhacserélősre. Mert tudom, hogy a házigazda nem kedvel. Bár soha nem mondta ki, de tudom a reakcióiból. Olyan helyre pedig nem megyek, ahol nem kedvelnek, mert fölösleges. Alig pár ember volt ott, akiket én kedvelek, a felszínes cseverészésből meg eleget kapok a munkahelyemen.
Most nem vagyok jól magammal, és kevés sikerélmény ér, ami hosszú távon is megmarad.
Szeretnék kicsit megint gondtalanul szaladgálni a tengerparton, érezni, ahogy a tengervíz mossa a bokámat, hallgatni ahogy morajlik, beszívni az illatát, becsukni a szemem és a napfény felé fordítani az arcomat.
De erre még jó sokáig nem lesz lehetőségem.
Addig marad a bicaj, a séták a fák között, a gesztenyék,
Meg az álmok.

Szultel mar ma?

Bar az ominozus posztot, ami kiboritott nehanyakat, nem lattam, de a cikket olvastam. Azt hiszem azok, akik mar szulok kicsit maskepp ertelmezik es nem ertik miert kell leirni nehanyaknak az indokot, akar durva formaban is. Pedig ez egyszeru. Mert nem tartjak oket normalisnak. Mert amikor kimondom, hogy nem szeretnek gyereket(momentan) akkor jonnek a pillantasok, a de hatmiertek? Nem csak nekem, masnak is. Amikor allandoan megkapom, hogy Te ezt nem tudhatod sose szultel,akkor osszeszorul kicsit az oklom. Azt gondolom sokkal tobb tapasztalatom van azzal kapcsolatban, hogyan kell egy gyereket gondozni es tanitani es nevelni, mint sok embernek, aki belevag ebbe. Mert bar teny, soha nem szultem, de 8 honapig anyja voltam egy gyereknek. Ultem aggodva az agya mellett amikor lazas volt, meseltem neki meset, neveltem, hozzam szaladt ha fajt valami, nekem mutatta meg ha tetszetz valami, elmeselte az almait es az en szobamba jott be, amikor szornyek voltak a szobaban. 16 eves korom ota dolgozom gyerekekkel, elotte pedig ott voltak a testvereim, foleg a hugom, akihez en is felkeltem hajnalban, ha anyu nem hallotta. Vittem korhazba, hoztam haza ovibol es vigyaztam ra. Es sok mas gyerekkel is ez a helyzet. A vita kapcsan eszembe jutott, az a Varatlan Utazas resz, amikor Hetti nenit es Saraht bantjak mert nem verszerinti anya-gyerek kapcsolatban vannak. Vegul is mi hatarozza meg ki a szulo? En neha 10-20 gyerek szuleje vagyok, bar egyet se szultem.  Fajo es banto nekunk gyerekteleneknek az a hozzaallas amit a mar gyerekesektol kapunk, es azt hiszem az az iras emiatt szulethetett. Mert nem kell kimondani, hogy kevesebbnek ereztek vagy nem becsultok minket,mert mi valamilyen okbol nem szultunk, de a burkolt es sokszor eszre sem vett celzasok is elegeket. Kevesebb az a no, aki a szakmajaban talalja meg a kiteljesedest es nem adja fel ezt egy gyerekert? Mondjuk feltalalja a rak ellenszeret cserebe? Vagy a tanar aki tobb szaz gyereknek adja at a tudast? Vagy az orvos? Ameddig az anyukak otthon allnak helyt, mas nok, akiknek nincs talan epp eletet mentenek vagy egy ujabb kisbabat segitenek vilagra. Ok akkor nem ernek annyit? Es ha nekem valamilyen okbol sosem lesz sajat akkor haragudni fogtok ram?

Az Emlékek Őre

Most egy olyan film-véleményt fogok írni, ami sok sok spoilert tartalmaz, úgyhogy, aki nem látta/olvasta még a filmet és szeretne meglepődni az ne olvasson tovább.




Az Emlékek Őrét kb. 15 évesen olvashattam, valahol a Harry Potter 4. kötet után. Talán karácsonyra kaptuk meg, már nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy nagyon megfogott, a világa, a története, a szereplői és a gondolat, hogy érzelmek nélkül hogyan lehet élni (már akkor is érzelem vezérelt emberke voltam...)
Sokat beszélgettünk róla a barátaimmal, Qkával, Mogyival, Balázzsal, hogy mekkora jó filmet lehetne belőle csinálni. Akivel csak tudtam elolvastattam a könyvet az utóbbi időben (párban Ende Momojával). Nem mindenkinek tetszik persze, van aki szerint unalmas, meg olvasott már ilyet. Akkor még nem tudtuk, hogy van folytatása a történetnek, és úgy van lezárva, hogy nem tudod megmondani mi történt a főhőssel.

Aztán tavaly jött a hír, hogy film lesz belőle. Nagyon reméltem, hogy nem fogják elszúrni, hogy nem úgy jövök ki a moziból, hogy ÚRISTEN MÉRT??? A trailer alapján féltem, hogy például az egész film színes lesz.

Aztán tegnap elmentünk megnézni és a végén majdnem tapsoltam.
A film fekete-fehérben kezdődik, ahogy a könyvben is leírják, hogy nincsenek színek. Fokozatosan térnek vissza, ahogy a főszereplő Jonas is látni kezdi őket. Szerintem zseniális ahogy a srác arcán megjelennek az érzelmek (nem érzések, ezt nagyon jól hangsúlyozza a film, hogy mi a különbség az érzések és az érzelmek között). Az egyik kritika azt hozta fel hátránynak, hogy a karakterek arcán nincsenek érzések és mindenki fapofával játszik, hát persze, hiszen ez egy ilyen világ. A látványvilág nekem nagyon tetszett, a lassan bekúszó színekkel, a fényekkel, azzal, amikor Jonas hajókázik és olyan éles a naplemente összes színe. A sztori vezetéssel se volt bajom, szerintem a változtatások is a helyükön vannak, még a szerelmi szál is. Nem erőltetett, nem sok.
A Másholba bocsájtós jelentenél, majdnem szóltam Mogyiéknak mellettem, hogy most ők ne figyeljenek, és jó volt a tippem, hogy hogyan fog hatni rájuk. Bár olvastam a könyveket, mégis izgultam, hogy hova fog kilukadni a történet.

Ami még szerintem jól sikerült, és erről egyetlen kritikában sem olvastam még, az a zene. Most is azt hallgatom, mert tele van érzelmekkel, magával ragadó.

Ajánlom ezt a filmet, ahogy a könyvet is, mindenkinek, és szeretnék róla sokakkal beszélgetni.

NapiHappy

Valamikor februarban ellezdtem a 100happydays kihivast. Pont jo idoszakban, mert tel is volt a kedvem is nyomorek volt. Kellett  par napja elkezdtem Mai boldogsag cimszoval harom napi dolgot kiirni, ami oromet okoz. Valahogy ugy ereztem kell . Thereonnak vizsgaidoszaka van, es aki parjanak mar volt ilyen az tudja h az nehez. Kozben a munkahelyem is olyan hogy jo hogy van, de hianyoznak a gyerekek, sokat gondolok rajuk es valamiert Genova is sokat jut eszembe. Viszont a napi  boldogsagposztokkal mindig gondolnom kell az aznapi apro oromokre es ettol jokedvem lesz es jol erzem magam es ugy fekszem le aludni, hogy szepeket almodjak. Mar nem tudom ki mondta vagy hol olvastam arrol, hogyha rossz kedved van, akkor az aznapi jo dolgokat kell felidezni. Hatasos..
:)

Kicsit nocis

Azt hiszem Momoek eskuvoje-ota szerettem volna francia manikurt csinaltatni es most vegre megcsinaltattam es ettol boldog a kis szivem. Ranezek a kezemre es mosolyogni tamad kedvem.

Sok Huho

A Sok Huho semmiert a kedvenc Shakespeare muvem. A Kenneth Branagh feldolgozast meg kulon szeretem. Par napja ujra neztem es az jutott eszembe, hogy milyen zsenialisan abrazolja az ifjonti fellangolo rozsaszin szerelm es az erett felnott szerelem kozti kulonbseget. Nem is a szavakban, hanem a mozdulatokban, gesztusokban.Kozben olvasom a Hercegnot Cassandra Claretol, ahol egy kamasz szerelmi haromszog van es az jutott eszembe, hogy orulok, hogy ilyenben sose volt reszem. Fajos viszonzatlanban meg kinek nem? Mivel a rajongos viszonzott( vagy annak tuno) rozsaszin szerelmet sose eltem at, az aggodo felto szerelmet viszont igen, amikor minden rossztol megovnad a masikat, igy nem tudom mit vesztettem vagy melyik a jobb, de azt hiszem, hosszutavon az utobbi. Mert a rajongas elmulhat es a rozsaszin is kifakul idovel.

Erőszak

Megpróbálom megfogalmazni azt, amin mostanában sokat gondolkodom, úgy, hogy ne az jöjjön le, hogy áldozathibáztató vagyok vagy egyetértek a dologgal vagy akármi.

Szóval az utóbbi időben nagyon keményen előtérbe került a médiában a nemi erőszak, a fajtalankodás, a szexuális visszaélés.
Beszélni kell róla. Sokat. Sőt. Még is úgy érzem, hogy azzal, hogy a csapból is ez a téma folyik, valahogy elveszti a komolyságát, és már nem lesz fontos. Ismerek olyat, akit bántottak (vagy próbálták bántani) és tudom, hogy a rendőrség semmit sem csinál ilyen esetben. Én is találkoztam mutogatós bácsival, és ajánlotta nekem 12 éves koromban (még mellem se volt) egy fiatal srác, hogy könnyen pénzt kereshetek a bokorban (én meg kiröhögtem és elszaladtam). Teljesen tisztában vagyok vele, hogy ez egy nagyon durván komolyan vevendő téma, és ha egyszer gyerekeim lesznek biztosan megtanítom nekik, hogyan vigyázzanak magukra.
De amit most a média csinál azzal azt hiszem, pont az ellenkezőjét éri el. Lassan ott tartunk, mint az amerikaiak a rasszizmus témakörében, hogyha azt mondom egy fekete srácra, hogy meglökött a buszon, akkor már rasszista vagyok. Félek tőle, hogy el fogunk menni a másik irányba és azt is nemi erőszaknak kiáltják majd, ami nem az, és ahol pedig tényleg erőszak történik azt meg nem fogják komolyan venni, mert csak egy lesz a sok közül.

Azt hiszem, hogy a megelőzés elsődleges terepe nem a média, hanem a szülői ház, ahol megtanítják a gyerekeknek (igen a fiúknak is) hogy mit kell csinálni akkor, ha valaki úgy ér hozzájuk, hogy ők azt nem akarják, hogyan kell torkuk szakadtából üvölteni, hova kell rúgni, hogy csípjenek, karmoljanak, harapjanak, hogyan használják a saját testük súlyát. Hogy tudják kitől lehet segítséget kérni, hogy legyen annyi önbizalmuk, hogy ne higgyék el, hogy értékesek és nem tehet velük bárki, bármit.
Én biztos vagyok benne, hogyha az én gyerekem jönne azzal, hogy valaki bántani akarta, akkor a szemét kikaparnám az illetőnek, akkor is ha ismerem, családtag vagy barát.

A dolog egyébként dühít. Engem szerencsére sosem bántottak, és ha valaki megpróbálná, akkor addig élne, mert én magam fojtanám meg. De tudom, hogy sok embert bántanak napi szinten, férfiakat és kisfiúkat is, és azt gondolom, hogy minden erőszaktevőt legalább ugyanannak kellene kitenni, amit az áldozata élt át.

Búcsú?

Már éppen azon gondolkodtam, hogy elvonulok aludni, vagy nekikezdek a takarításnak, amikor írt a Balázs, hogy ráérek-e délután, mert teázhatnánk. Mondtam neki, hogy persze, mindenképp!
Értem jött kocsival és elmentünk a Siriusba. Nem is tudom mikor jártam ott utoljára, de nem mostanában az biztos. Ittunk egy-egy teát és közben mindenféléről beszélgetünk, leginkább a múltról-jövőről-esküvőről. meg megkérdezte, hogy hogyhogy idén nem volt nagy születésnapom ünneplése. Elmeséltem neki, hogy, a CPsekkel megünnepeltük, viszont nem tudtam, hogy ki az, aki eljönne velem meginni egy cidert azok körül, akiket például tavaly hívtam, meg hát ráérni se nagyon  értek rá az emberek, így idén nem volt nagy hepaj. Aztán megkérdezte, hogy én éhes vagyok-e mert hogy ő igen. Mondtam, hogy hát nem annyira, de majd biztos leszek! Erre mondta, hogy menjünk el vacsizni, mi az, amit én ehetek? Háttőőő... Indiait ehetek-e? Mittudomén, hát biztos.

Úgyhogy átsétáltunk az utca másik végébe, abba az étterembe, ahol a múltkor az MTTsek voltak. Erre akkor jöttem rá, amikor beléptünk és a hely elrendezése ismerős volt, és mogyi mesélte, hogy ez nyílt annak a helyén, ahol BF annak idején megkérte a kezét. Ezt rögtön el is mondtam a Balázsnak.
Leültünk, rendeltünk, és amikor kihozták, az ételt, akkor mondta a Balázs, hogy hát akkor tőle én ezt kapom a születésnapomra, és ne haragudjak, hogy ennyivel később. Mondtam, hogy nyugi a családommal csak holnap ünnepelek, és így is baromi boldoggá tett ám. Isteni finom volt, amit ettünk, ha egyszer meghalok indiai férfiként akarok reinkarnálódni, de valami maga kasztban. Közben beszélgettünk tovább, és mondta, hogy október elsején megy vissza és nem tudja mikor jön haza legközelebb. Aztán mindenféle vidámságról beszélgettünk, meg arról, hogy jöjjön ő is huszadikán megnézni az Emlékek Őrét (és szerinte is fekete-fehérben kellett volna leforgatni a filmet).
Aztán hazahozott, és valahogy olyan búcsú hangulata volt az egésznek. Kicsit olyan, "köszönök mindent" érzésem volt.

Nagyon jólesett, amikor mondott nekem, és hogy mennyire fontos neki a barátságom (egy ideig azt hittem csak nekem fontos a barátságunk, de kiderült, hogy nem). Kis pattogó gumilabdaként jöttem be a lakásba.

Ma egyébként is pattogó gumilabda napom volt, mert megmasszíroztattam magam talptól-tetőig, aztán volt egy jó telefonbeszélgetésem, aztán még Thereonnal is tudtam reggel facebookon beszélni (iszonyatos borzalmas álmom volt, feküdtem az ágyamban, el akartam aludni és éreztem, hogy valami mászik a kezemen, és amikor felkapcsoltam a villanyt meg felemeltem a takarót, azt láttam, hogy mindenhol bogarak meg férgek meg csúszó-mászók vannak és undorító, és elkezdtem csapkodni a takarót, meg rázni, és arra riadtam, hogy a tök sötétben ülök az ágyban és csapkodom a takarót). És most este is tudtunk skypolni egy kicsit és most boldog az én kis lelkem.  Most úgy jó a világ.

És mindjárt szerda lesz. Mindjárt.:)

Politika mentes politika

Van egy regi ismerosom,aki jelolt az egyik keruletben. Tegnap felrakott magarol egy fotot, ami ala kommenteltem neki az oltozkodesevel kapcsolatban. Erre ram irt a baratnoje, hogy en hogy jovok ehhez es ne bantsam a sracot es hagyjam beken . En meg csak pislogtam, mert maskor is kommenteltem mar oda, sokkal durvabbat is, igaz akkor meg nem jartak, meg hat kb14 eves korunk ota ismerjuk egymast a sraccal... Ket dolog jutott eszembe az egyik, hogy szegeny csaj, nem tudta mit vallal, amikor politikust valasztott a parjanak, a masik, hogy ha nem ismerek egy kozszereplot, akkor az fogja eldonteni, szimpatikus-e hogy hogy nez ki. Es ha igenytelennek hat az oltozeke, lehet barmilyen jo programja, a tobbseg nem fog ra szavazni.

Mi?

Tulajdonkeppen regebb ota fogalmazodik bennem ez az iras. Hogy mi a boldogsag nekem? Peldaul az, amikor reggel kinyitom a szemem es ott alszik mellettem, vagy amikor almaban atolel, vagy megfogja a kezemet, megsimogatja a vallamat, az ujjaimat, amikor azon a hangszinen beszel, amibe beleszerettem, amikor megallit seta kozben es megcsokol, amikor magahoz huz a tabortuz mellett, amikor o is mosolyogva ebred, amikor latom orulni, amikor enekel, amikor zenel, amikor meglep, amikor sikerelmenye van, amikor mesel, amikor nezhetem ahogy jatszik es kozben magyaraz... Sok pici apro dolog,  amikert nagyon megkuzdottem, kuzdottunk mind a ketten, de ugy erzem nem volt hiaba. Mert ha ra gondolok mosolyognom kell. Es ez jo. :)

Állatkertek éjszakája

Pénteken este elmentünk az Állatkertek Éjszakájára, ami nagyon nagyon jó volt. Találkoztam egy régi ismerőssel is (Lilivel) és csevegtünk egy kicsit, majd megállapítottuk, hogy basszus de öregek vagyunk, hiszen a HPC-s társaság többségének már felesége, férje gyerekei vannak. 

Majd mi Thereonnal elindultunk először a fókááákaat megnézni. Előre közöltem vele, hogy ne lepődjön meg ha én ma este visszamegyek gyerekbe. Komolyan úgy ugráltam ott, mint egy kislány. Aztán nézegettünk állatokat, és jól eltévedtünk, én itt kezdtem először érezni igazán, hogy fáj a térdem, de nem akartam hagyni, hogy ez elrontsa az esténket. Láttunk mindenféle állatot, és én már el is felejtettem, hogy ilyen érdekes tud lenni az állatkert (gyerekként nem szerettem állatkertbe menni...) . A sok körbe-körbe séta után megtaláltuk a Varázshegyet, ahol Lili előadást tartott a gigantikus tengeri állatokról, és szerintem baromi jól csinálta, fejből nyomta az egészet, és rögtön tudott reagálni a gyerekek-felnőttek kérdéseire, közbevetéseire. Csinált rólunk fotót, aztán mi még átmentünk a Holnemvolt parkba, ami egy kicsit megfacsarította a szívemet. Én nagy vidámparkozó voltam gyerekként. Aputól azt kértem, hogy minden névnapomon vigyen el, csak engem, és menjünk Vidámparkba. Talán tíz éves lehettem az utolsó alkalommal, később már a barátaimmal mentem el néha. Utoljára nem is tudom, talán Mogyiékkal voltam egy május elseje alkalmával, utána mindig el akartunk menni, de valamiért sosem jött össze. Most nagyon nagy üresség van ott, ahol régen a játékok voltak. Persze átköltözött egy csomó állat, de nekem valahogy hiányoztak a megszokott, régi játékok. Van egy kiállító terem/fényképezős terem, ahova be lehetett menni és kicsit nosztalgiázni. Az egész érdekes volt, de valahogy szomorú lettem tőle. A gyerekkorom része volt a Vidámpark és szembesülni azzal, hogy nincsen már, kicsit tényleg szívet facsarító volt. Azt hiszem Thereon is így lehetett vele, mert elég gyorsan indultunk el utána kifelé a parkból, meg nekem már kezdett nagyon fájni a bal lábam, és már nem csak a térdem. A villamospótló busz megállóhelye kb. 10 méterrel van előrébb a többi busz  megállójánál, így majdnem lekéstük újra a buszt...
Otthon még szenvedtem egy ideig, mire sikerült elaludni, és sokszor felébredtem rá, hogy fáj.

Szombaton felmentünk forgatni Geriékhez, ami nagyon mókás volt tulajdonképpen, utána meg tök sokat és tökjókat beszélgettünk a tűz mellett.

Mosolygós hétvége volt.:)

Egyszer volt...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, aki megálmodott egy csodálatos világot. A Jóisten tehetséged adott neki, hogy ezt a világot elmesélje másoknak. Talán soha nem is gondolta, hogy mennyi ember életére lesz hatással, hogy mennyi mindenkit fog inspirálni a műve, hogy mit fog jelenti mások számára, hogy lesznek, akik újra és újra elolvassák majd a könyveit. Azt sem gondolta, hogy társaságok jönnek majd létre a művei miatt. Nem gondolta, hogy tábortüzek mellett fognak vitatkozni emberek arról, hogyan is áll pontosan a Szilmarilokban az a rész, amikor... és nem hiszem gondolt rá valaha, hogy majd megszemélyesítik egy-egy karakterét (a filmre gondolt azt tudom, és irtózott tőle). Nem hiszem, hogy eszébe jutott volna, hogy lesznek, akik "belőle" írják majd a diplomamunkájukat, hogy ugyanolyan dolgozatokat írnak majd róla, a történeteiből, mint amilyennek a hátuljára ő kezdte el inni annak idején a Hobbitot.
De azt hiszem, gondolom, talán egy kicsit örülne neki, hogy embereket hozott össze, hogy egy kicsivel több szeretetet találunk a világban, csak azért, mert vannak emberek, akik szerint fontosak az alkotásai és ezek az emberek találkoznak egymással és barátok, szerelmek, családok lesznek.

Kicsiny hazánkban két ilyen társaságról tudok, róluk szeretnék egy kicsit mesélni most.

Az egyik társaság, az MTT, nagyobb múltú, régi banda, sokan nőttünk fel a berkeiben, sokan éreztük a második otthonunknak és sokunknak fáj a szíve, azért ahogy látjuk mivé lesz. Az MTT elsősorban ismeretterjeszt és a közösségre fordítja a hangsúlyt. Ez nagyon jól látszik a rendezvényein (mindegyik közösségi rendezvény).

A másik társaság a Cosplay Club. A CP nem jöhetett volna létre, ha nincsenek a filmek, nem is olyan régi, alig másfél éve működő csapat. Kevesen is vagyunk, és nem titkolt, hogy nem engedünk be akárkit, mert a CP-hez való tartozás alapfeltétele a kiváló jelmez. A CP célja nem az ismeretterjesztés, nem a közösség létrehozása (bár, akik benne vannak, egy közösséget alkotnak), nem akar direktbe vonzani új embereket sem. A CP a külsőségekkel hívja fel a figyelmet Tolkienra és a műveire, színpadi produkcióval, fényképekkel, videókkal.

Egy ideális világban, a két társaság tökéletesen tudna együtt dolgozni, mert kiegészítik egymás céljait.

De nem tud.

Nem tudom pontosan hol csúszhatott el először a dolog, talán tavaly decemberben, amikor a LEPet szerveztük és leültünk egymással beszélgetni, én akkor még az MTT képviseletében, Ankalimonnal. A beszélgetés alatt-előtt folyamatosan azt éreztem, hogy Ankalimon szeretné, ha a CP az MTT berkein belül működne, és nem egy különálló társaságként, ahogy szeretne. Akkor, az együttműködés, nyögvenyelősen, de létrejött. Nem kevés munkám feküdt benne, hogy amennyire csak lehet, zökkenőmentes legyen a dolog. Aztán jött az ötlet, hogy dolgozzunk együtt továbbra is. Én a magam részéről örültem volna neki. Ez volt, valamikor januárban, a LEP után. Aztán az MTT részéről síri csend. Én jeleztem többször is (fogalmam sincsen miért, valamiért úgy érzem a mai napig, hogy egy kicsit kötelességem a két társaság közötti kommunikációban részt venni, hiszen az MTT-ben nőttem fel, elég sokat tudok róla), hogy például vinnénk szórólapot az április mondoconra, a táborról, meg az mttről, ha kapok. Frisset, aktuálisat. Végül egy olyat kaptam, amit ha kinyitottak az emberek a LEP programja volt benne. Kiraktam, mert azt gondoltam ártani nem árt, de nagyon gáznak találtam, és találom a mai napig is, hogy több hét alatt sem készült valami frissebb anyag (olyan március eleje környékén szólhattam először, és akkor még csak választ sem kaptam). Ketten voltak lent a tavaszi talin is fellépni, és nem kértek érte semmit (igen szoktunk pénzt kérni a fellépésekért, ennek az az egyszerű oka van, hogy mindenki saját maga állja a jelmezei költségét, csak az enyém kb. 80 ezer forintnál tart most).

Aztán egyszer csak jött egy, azt hiszem mail, de lehet, hogy a telefonhívás volt előbb, hogy akkor kössünk szerződést a leppel kapcsolatban és kössünk szerződést. Akkor meg lett tőlem kérdezve, hogy a jelen helyzetben kit képviselek, és én minden gond nélkül mondtam, hogy a CP-t. Persze rohadtul szeretném, ha létrejönne a megállapodás. Ez talán április közepe lehetett, de utána megint néma csend volt hetekig. Majd megérkezett egy olyan szerződés verzió, amire még én is közöltem, hogy hát ezt basszus akkor se írnám alá, ha aktívan MTTznék(azt hiszem ezzel nem árulok el titkot, de például erősen korlátozta volna az egyéb megjelenési lehetőségeinket). Nem azért, amennyi pénzt kínált benne Ankalimon, hanem azért, mert borzasztóan egyoldalú volt és kvázi rabszolgamunkát kért, egy külsősnek számító társaságtól. Sok ideges telefon és e-mail váltás után (és az idegesség nem csak a CP részéről volt érezhető)  nagy nehezen megszületett az elfogadható verzió, amire a CPsek többsége igent mondott. Kb. egy hét telt el a végleges verzió megszületése és a borzasztóan követelőző "deazonnalírjátokaláésküldjétekelésazonnalésMOST" után végül megköttetett a megállapodás. Ez valamikor május közepe környékén történt. És.... és aztán csend volt... Egy árva szó, egy e-mail, egy semmi se jött. Nem csak nekem nem, Másnak se. Vagyis, elnézést, jött néhány levél, amit én, mint kapcsolat tartó csak továbbküldve kaptam meg, Geritől. (Geri a CP vezetője.) Ezekben kvázi sikeretlen tárgyalás volt. Bár ezt nehezményeztem párszor, hogy helo, ha én vagyok a kapcsolat tartó, nekem is járnának azok a mailok. Szóval semmi se jött. Eljött az augusztus elseje, amikor is írtam egy levelet a vezetőségnek és Ankalimonnak, hogy hát akkor ugye tudnak róla, hogy lejárt a szerződés? Erre jött egy válasz, hogy neem járt, de jogkövetkezmények nélkül felmondhatjuk, de léci léci léci, várjunk még pár napot, mert épp tárgyalás van helyekkel és léci léci. És léci léci, mi vártunk. És.... semmi. Csend van és némaság. Annyi se jön, hogy hát még tárgyalunk ezzel,vagy amazzal. Ja mindezt úgy, hogy elvileg mi közösen lépnénk fel a tárgyalásokon.

Én borzasztóan sajnálom, hogy ez a helyzet, ugyanis ez az egész azt eredményezi, hogy a CP nem szívesen dolgozik együtt az MTT-vel, mint szervezettel, mert nem tartja megbízhatónak (A Lep körül is voltak mizériák anno, de erről azt hiszem írtam, ha nem, akkor kérdezzetek rá, elmesélem.). És ez szerintem szomorú dolog. Szomorú, mert mind a két társaságban vannak jó emberek, és mind a két társaság ugyanannak a mesternek a műve köré szerveződött, és együtt, talán mind a kettő hatékonyabb is tudna lenni (de nem úgy, hogy a CP betagozódik az mttbe, csupán a külsős rendezvényeken segítve egymást).

Nem tudom megjavítható-e ez még valamennyire.


S, hogy miért írtam le mindezt? Azért, mert mind a két oldalról hallom a fújolást a másikra, hallom, hogy fúj CP, konkurencia, fúj fúj, és hallom, hogy fúj MTT, mert milyen emberek vannak ott, mert jaj de nagyra vannak magukkal, úgy, hogy igazából egyik sem ismeri a másikat, nekem viszont nem esik jól, amikor az egyik társaság-beli barátaim, szidják a másik társaságot, meghallgatom és tudom, hogy sokszor van benne igazság (az első ilyen a LEP utáni első CP-s tali volt, ahol nem tudtam megcáfolni Krisztián szavait, amikor sorolni kezdte a rendezvényszervezéssel kapcsolatos hibákat). Nem tudom hányan olvasnak, nem is ez a fontos, csak szeretném, ha azok, akik igen, látnák, hogy egyáltalán szó sincs itt konkurálásról, hiszen mások a célok.

Nem tudom megfogalmazni jól, azt hiszem, amit még mondani szeretnék a dologgal kapcsolatban. Talán kicsit olyan ez az egész, mint a törpök meg a tündék. Más a céljuk, más teremtette őket, a közös teremtőjük valahol mégis ugyanaz, nem is nagyon barátkoznak, de azért akad néha kivétel.

Non sto bene

Nem vagyok jol. Marmint igy nagyon nem. Az egesz valamikor 15-en penteken kezdodott, amikor mar ereztem, hogy valami nem kerek, de a parlagfure fogtam. Faztam is. Van egy bizonyos fajta fazas, amikor tudom, hogy utana beteg leszek. Szombat reggel mar taknyosan keltem es egy kicsit kohogtem. Szombat ejjel ket takaro alatt es Thereon mellett is razott a hideg. Vasarnap mar rendesen kohogtem es olyan elesett nyomoreknak ereztem magam. Igy dolgoztam vegig a hetet. Kohogtem, taknyoztam, es az alvas meg a folyadek igenyem a triplajara nott(az alvas igenyem eleve nem kicsi..) szerdan nem is mentem tuzijatekot nezni, mert nem akartam meg jobban megfazni, helyette otthon Skyrimoztam(en vagyok Tamriel legjobb bergyilkosa!). Csutortokon a kolleganom kozolte h borzalmasan nezek ki. Mondtam, hogy ugy is erzem magam. Az olaszt is lemondtam, annyira borzasztoan ereztem magamat. Pentekre az esti neocitranok nemileg rendbehoztak, igy csak el tudtam menni mogyiekkal kijutos jatekra, pedig feltem, hogy nem fogok tudni. Azt nagyon sajnaltam volna. Viszont elotte aludtam Thereonnal egy orat es miutan hazaertem hozza, is csak arra vagytam, hogy odabujhassak, mint egy kis gomboc, o meg babusgasson. Szombatra ez fokozodott, ataludtuk kb. a napot. Hazajottem es vasarnap olyan szarul lettem, mint mar baromi regen. Konkretan ugy gondoltam, hogy el fogok halalozni. Szedultem, fajt a fejem, a szemem, a borom, a mindenem, es olyan hanyingerem volt, hogy a wcben csoveltem vagy fel orat ( es kozben azon filoztam, hogy ma tanulni es takaritani alartam es ur isten fel kene mosni mielott lefekszem a foldre, igy utolag ez baromi vicces) es kozben Thereon online tartotta bennem a lelket, mert atjonni nem tudott. Egy orokkevalosgnak tuno ido utan valahogy magamba eroltettem egy algoflexet es bezuhantam az agyamba, es elaludtam, de mint akit fejbevertek. Ebredes utan ehes voltam es sokkal jobban ereztem magam. Igy legalabb a dolgok felet meg tudtam csinalni, amit terveztem. Viszont tovabbra se vagyok igazan jol. Kohogok, tusszogok es iszonyat gyengenek erzem magam. Es nem tudom, hogy mi az istent probalok itt labon kihordani... De peldaul szerdara mar jol kell lennem, mert talalkam van Idhrennel.:)

Az én pici szívem:)

Pom, pom poropomom

Az úgy indult, hogy én elmentem aludni csütörtökön este fél12-kor mert addig bírtam ébren lenni. Egyszerűen nem ment tovább, pedig istenbizony próbáltam, okulva a tavalyiból, amikor éjfélkor az összes rokonom felhívott. (Ez ilyen hagyomány nálunk). Éjfélkor csörgött is a telefonom, Thereon hívott mosolygós hanggal, és Boldog Születésnapot kívánt. Ezután én mosolyogva aludtam vissza. (Ezúton is köszönöm a családom többi tagjának, hogy nem keltettek fel). Reggel felkeltem, kivettem az előző nap vett sütit a hűtőből (a másikat bent hagytam Mikinek) aztán mentem dolgozni és nagyon vártam már az egy órát, hogy leléphessek Dodieval csini dolgokat vadászni. Mindenkinek elmondtam, hogy születésnapom van, mint egy kisgyerek. Aztán fagyiztunk, meg vettünk nekem egy nagyon helyes kis szoknyát, egy felsőt, szóval jól lejártuk a lábunkat, de találtunk csinos dolgokat.
Utána mentem Thereonhoz, akivel még hazajöttünk az íjamért, mert másnapra kellett, és hazafele sikerült belefutni egy olasz szigetlakóba, meg vicceseket látni a kerékpárúton, a 86-os ablakából.
Szombaton baromi sokáig aludtam, és fel se tűnt, hogy Thereon nem akarja, hogy átmenjek vele a másik házba a cuccokért, hanem hagy prüntyögni, meg hogy annyira sietteti az embereket, hogy érjünk már fel, meg hogy előre megy, mert annyira normálisan éreztem, hogy persze előre megy, hát sok a cucc a hátán. Meg nem fordult a fejemben, hogy valamire készül. Tavaly se nagyon vittük túlzásba az ünneplést, meg tudom, hogy ő nem szereti ünnepelni az ünnepeket (ettől még én nem fogok róla leszokni).
Telt is az este szépen, a saját medrében, beszélgettünk, iszogattunk, sütögettük a kis kajánkat, aztán egyszer csak Geri meg Thereon eltűntek, és hoztak tortát Kingának, akinek szintén mostanában volt a születésnapja. Én azt gondoltam, hogy hát egy torta van, végül is tök normális dolog, én eleve majdnem vittem fel magammal, hogy ne a többieknek kelljen vele szenvedni, hogy szerezzenek nekem. Aztán megint eltűnt a két fiú és én is kaptam tortácskát.:)) És akkor már kicsi boldog buborékká váltam, és ott vigyorogtam összee-vissza. Mint kiderült, a torták voltak a szatyorban, és azért sietett felfele Thereon, hogy nehogy elolvadjon, és nem is a szomszéd lakásba ment,  hanem tortáért.
Utána, mikor már kezdett hideggé válni az idő, felmentünk a házba, és még beszélgettünk egy kicsit a fiúkkal, és akkor Thereon meg Geri összenéz, hogy na itt az idő, és Thereon letérdelt elém, hogy Boldog Születésnapot! És átadott egy dobozt, bennem meg megállt az ütő egy pillantra, hogy mostezmiezmostez? A dobozban meg egy gyöönyörű karkötő volt, ami azért érdekes, mert csak a húgomnak szóltam róla, hogy szeretnék egyet kapni, mert nincsen karkötőm, és szeretnék. Ők meg szépen összeszövetkeztek Thereonnal és így lett nekem.:) És most már nem kicsi boldog buborék, hanem naaagy boldog buborék lettem.:)

Aztán elmentünk aludni, és arra aludtam el, hogy a többi srác kint még beszélget elalvás előtt és néha nagyon röhögtem magamban azokon, amiket mondtak, és olyan jó volt reggel kijönni a szobából és leülni kávézni a többiek közé, és reggelizni és olyan kis idilli volt a lelkemnek és egy kicsit azt éreztem, hogy nyár van, és hogy megint tartozom valahova, ha csak egy kicsit is, és ez jó érzéssel töltött el.

Szóval most boldogság van a kis lelkemben.:)

Köszönöm!:)

Onzoseg

Olvasom a Ferfi cimu konyvet es egyre inkabb ugy erzem, Csernus szerint az onzosegen at vezet az ut a boldogsaghoz. Ha senkit es semmit se veszunk figyelembe a sajat boldogsagunk erdekeben. En nem sokszor voltam eddig onzo, ilyen ertelemben. Rosszul is erzem magam ha az vagyok, illetve mindig kiderult, hogy rosszul tettem azt, hogy onzoen viselkedtem. Fajdalmat okoztam masoknak es magamnak is, es igazan az elobbi miatt ereztem magam baromi szarul, sot van olyan, ami miatt a mai napig lelkiismeretfurdalasom van, pedig mar regen tortent. Lattam peldakat arra, amiket ir, amikor emberek a sajat boldogsaguk erdekeben mindenki mast leszartak, es nem ertettek, miert okoznak ezzel fajdalmat es miert nem erti meg oket senki. Persze, onzo vagyok en is, nem is kicsit, de annyira utalok fajdalmat okozni masoknak, hogy sokszor inkabb lemondok valamirol, es a vegen eddig mindig kiderult, hogy jol dontottem.

Uj melo es a kis rozsaszin felho

Penteken kezdtem itt, azzal, hogy pakoltunk egy csomot, aztan a heten betanultam. Az egesz nagyon kinai nekem, nagyon tavol all tolem ez a fajta munka. En ahhoz szoktam, hogy kicsi emberekkel foglalkozom, nem ahhoz, hogy leveleket irok, ugyintezek, szabikat irok ki-be, oktatokkal, professzorokkal, felnott emberekkel egyeztetgetek, hogy leveleket iktatok es a neptunban hirdetek meg dolgokat. Rettentoen idegen ez nekem. Nagyon remelem, hogy ha mar beleszoktam, akkor elvezni fogom es szeretni. De a tanitas, az iskola legkore mar most nagyon hianyzik. Hianyzik hogy, amikor beerek mosolygos gyerekarcok fogadjanak, hogy hallgassak a meseimet es a nagy beszelgetesek veluk. Az iskola, akkor is ha nem ismertem a helyet magat, mindig ismeros terep volt a szamomra. Mindig tudtam, vagy sejtettem mit hogyan kell csinalni. Itt minden idegen. A rendszer a legkor, minden. Ez azert kicsit ijeszto is. Persze ha meg tudtam birkozni egy osztallyal meg a szuleikkel es a kollegakkal, akkor itt is menni fog. Es azert az jo, hogy itt van sajat gepem, hogy a belvarosban vagyok(20perc alatt ertem ma be) hogy elsore neheznek, de nem lekuzdhetetlennek tunik, ami itt van es hogy amikor kilepek az ajton nem kell a masnapra keszulni. Csak becsukom az ajtot es helo. Meg az a szerencse, hogy ket csaladhoz is jarok szitterkedni es ha megvan a nyelvvizsga akkor magantanitast is fogok vallalni es akkor nem fog annyira hianyozni a szakmam(viszont milyen kiralyul fog mutatni az oneletrajzomban). De most meg el vagyok anyatlanodva. A cim masodik fele pedig arra utal, hogy vasarnap ota kis boldog buborek vagyok megint.:) Es mar nem faj annyira, hogy nem vagyok taborban, mert rengeteg minden mast csinalunk helyette, es a kis lelkemnek ez jo.

Boldogság

Ha meg lehetne jelölni egy napot az idei évből, amire azt tudom mondani Ma egész nap Boldog voltam, akkor ez a mai nap lenne.
Mert boldoggá tud tenni, hogy a Kedvesem a nyakkendőjével bíbelődik tíz percen keresztül, és öltönyt vesz magára, mert a húgommal tölthettem a délelőttöt, mert a legjobb barátom megkért, hogy mondjak el egy verset a fogadalmuk közben én magyarul. Mogyi angolul, (amire ugyan később nem került sor, de sebaj), és ettől én olyan hihetetlen módon meghatódtam, hogy már a szertartás kezdete előtt sikerült bőgni egyet, mert a menyasszony megölelt, mert a szertartás gyönyörű volt és megható (igen azt is végig bőgtem, elvégre a Balázs nekem kicsit olyan, mintha lenne még egy fiú testvérem), mert a gyerekkori barátaim szinte mind egy helyen voltak, mert a Kedvesem végig figyelmes volt velem és gyönyörűnek éreztem magam, mert az egész estéből áradt a szeretet és az öröm és ez totálisan átragadt ránk is, mert azt láttam, hogy élvezi az estét, mert elkapta a harisnyakötőt, mert mindenkit folyamatosan mosolyogni és nevetni láttam, mert a Balázs még mindig zseniálisan táncol (szerintem soha senkinél nem láttam ilyen csípőmozgást sosem :D)), mert én lehettem a magyar hangja a menyasszony tanújának, mert a Kedvesem és a barátaim beszélgettek egymással, mert ez volt az egyik esemény, amit nagyon vártam a nyáron, mert fontos volt nekem, hogy ott lehessek annak az embernek az esküvőjén, akit 14 éves korom óta ismerek, aki az egyik legmeghatározóbb férfiak közé tartozik az életemben, aki tartotta bennem a lelket, amikor Genovában voltam, akivel bármikor ugyanúgy tudunk beszélgetni, mint, amikor kamaszként átsétáltuk a várost, és aki a világ legszebb, legkedvesebb, legmosolygósabb amerikai nőjét találta meg magának az élete párjának.

Most nagyon nagyon boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a napnak, és még sokszor fog könny gyűlni a szemembe tőle.:)

Nagyon nagyon nagyon sok boldogságot kívánok nekik innen is!:))

Mi dispiace

Olaszul igy mondjak, hogy sajnalom. Reggel kaptam egy uzenetet, hogy lejart a szerzodes. Es valahol orulok neki, mas szempontbol meg borzasztoan sajnalom. Orulok, mert igy nem vagyunk kotve, nem vagyunk alarendelve az mtts lep szervezes anomaliainak. Es sajnalom, mert szegenyebbek leszunk elmenyekkel. Sajnalom az mtts barataim miatt is. Es sajnalom, hogy igazam lett. Mert az nem modszer, hogy az egyik szerzodo fel kovetelozik es aztan, amikor megkapja amit akart, akkor se kep se hang. Sajnalom, mert valahol, az eddigi tapasztalataim alapjan tudhattam volna elore, hogy ez lesz. Es sajnalom mert ez megint csak hozzaad ahhoz a negativ kephez, ami az mttrol kialakult.

Gondolatok egy konyvrol

Szandi ajanlasara olvastam el a Csernus A No cimu muvet. Erdekes volt. De nem ertek egyet minden gondolataval. Facebookra nem irtam annyit a dologrol, mint amit ide szanok most. Szoval ha a sajat, es a korulottem elo nok eletet figyelem meg, a most-ban, akkor az igencsak erdekes. Az hogy en hogyan jutottam el oda, ahol most vagyok azt csak en tudom megmondani. Sokaktol kaptam meg, miutan Genovabol hazajottem, hogy felnottem kint. A lanybol, aki kiment, egy no jott vissza. Csernus szerint a valtozashoz meg kell jarni a poklot. Jelentem, en megjartam. Senkinek, soha nem kivanom azt a 4 honapot, amit en ateltem kint. Brutalisan maganyos volt, amirol persze en is tehettem, hiszen nem akartam kozelebbi baratsagokat kotni, de nem is igazan talaltam olyanokat, akikrol azt ereztem, hogy a heloszian kivul erdekelnem oket. Valahol sajnalom egy kicsit, de nem banom. Ha a korulottem elo noket nezem, minden kategoriara tudok peldat mondani, amit az iro felhoz. Nem fogom itt most felsorolni, de erdekes felismeres. Erdekes latni, hogyan futnak bele a hibabakba az emberek. Amivel nagyon nem ertek egyet, az a korulmenyek figyelmenkivulhagyasa. Mert igenis nagyon szamit. Nem mindegy ki hova szuletik, milyen emberek, felnottek, gyerekek veszik korul, hogy kik tanitjak, miket olvas, miket nez. Nem mindegyek a tapasztalatok. Csernus azt irja, hogy mindig vannak figyelmezteto jelek, de ha valakinek nincs tapasztalata, honnan ismerne fel oket? Ha sosem talalkozott elotte ilyen szituacioval, emberrel? Azt is irja, hogy ha egy kapcsolat nem mukodik jol, akkor donteni kell es nala a dontes a kapcsolat megszakitasa. Nem am megprobalni, egyutt, megjavitani. Nem. Arrol valahogy szinte nem is ir, csak arrol, hogy a nok tobbsege egy gorcs, akit elnyomnak es megalaznak es birkak. Mintha csak azt a not lehetne tisztelni, aki abszolut egocentrikus. Pedig szerintem ez sem igaz. Persze az szerintem is borzaszto, amikor egy no a gyereke megszuletesevel megszunik no lenni es csak anya lesz. Nagyon sokszor beszeltem mar errol es mindig le vagyok hurrogva, hogy nincs igazam, mert nincs gyerekem, nem tudhatom. De tudhatom, mert latok ellenpeldat. Latom hogyan lehet nem elveszteni sajat magunkat a kulonbozo szerepek kozott, mint az anya a dolgozo, a testver, a gyerek, az onallo no. Persze ehhez tisztaban kell lenni a szerepekkel es az arcokkal, amiket ilyenkor viselunk es, ez a masik, amit allandoan hangsulyoz Csernus, hitelesnek kell lenni. Ebben egyetertek vele. A legjobb pelda erre a dohanyzo tanar, aki arrol papol, hogy de te ne csinald! Vagy a fiu/lany aki a husegrol es az igaz szerelemrol beszel, mikozben megcsalja azt akivel epp egyutt van. Vagy aki eliteli a hazugsagot de nem tud igaza mondni es sajat maganak is hazudik. Abban is egyetertek vele, hogy sok ember nem hisz onmagaban es ettol frusztralt es hiteltelen. Nem tudom masnak mi kell, hogy onmagaban higgyen, azt tudom, hogy nekem mi adja meg az alapot hozza es a csaladom. Az anyukam es az apukam, akik sosem hazudtak nekem es arra tanitottak, en se tegyem. Akik mertek elottem veszekedni, mertek felvallani a hibaikat, a gyengesegeiket, es mindig valaszoltak minden kerdesemre, azokra is amiket sose mondtam ki. A tesoim, akikkel megvivtuk a harcainkat es igy megtanultunk kuzdeni es osszetartani. A barataim, akiket az ejszaka kozepen is felhivhatok. Kell egy hatter szerintem mindenkinek, hogy amikor osszeomlik legyen hova menekulni, ne maradjon egyedul. Akinek ez a hatter nincs meg, annak sokkal nehezebb. Talan erre gondol Csernus amikor a tamaszkodasrol beszel, de szerintem nincs igaza. Mert attol meg, hogy a hatter megvan, az eletemet en elem, en dontok, egyedul, esetleg kikerem masok velemenyet, de a dontes az enyem. Az en felelossegem. A kovetkezmenyeit is en vallalom. Most majd elolvasom mit ir a ferfiakrol, mert baromira erdekel hogyan latja o a sajat nemet. Mit gondol roluk.

A táborról

Azért írom meg ezt a posztot, mert a helyére akarok tenni dolgokat.

Pár nappal ezelőtt derült ki számomra, hogy látogatónapra sem fogok tudni lemenni a táborba. Nem fogok tudni, mert dolgozom, új munkahelyem van és nem merem megkockáztatni azt, hogy az első teljesen saját, önálló napomon esetleg megfázva, betegen menjek be (a sátorban alvás, nálam eddig szinte mindig ezt okozta), és hogy fáradt legyek. Nagyon kell majd figyelnem az új helyemen, mert még soha nem dolgoztam ilyesmit, és nem szúrhatom el amiatt, mert az előző hétvégén nem volt alkalmam kipihenni magamat.
Aztán láttam, hogy Fq kitette, hogy szobatársakat keres és ettől annyira összeszorult a kicsi lelkem, hogy megfogalmaztam egy kérést, azok felé az emberek felé, akiket a barátaimnak tartok, hogy ha lehetséges, akkor én ne lássam a posztjaikat a táborról. Egy egyszerű kérés volt, amit valaki vagy tiszteletben tart, vagy nem, de nem kértem alá kommenteket, hogy baszdmegrabynhogykérhetszilyethájdoljteminket.
Kb. egy hete hideoltam egy linket, pont a táborral kapcsolatosat, erre ma feldobta nekem a facebook, hogy "bár tudom, hogy hideoltad, de nem akarod mégis látni?" Nem köszi, nem akarom, pont azért töröltem. Játék felkérésekkel is csinálja ezt, meg posztokkal. Mert ha sok ismerősöm kedveli, akkor a facebook azt hiszi, hogy engem is biztosan érdekelni fog. A táboros csoportok bejegyzéseit se követem, mégis feldobja, sőt felajánlotta, hogy legyek én is a Gondor hősei szervezői csoport tagja (kétszer is felajánlotta, kétszer utasítottam el).
Saját magam miatt kértem ezt, mert az én kicsi lelkemnek fáj, hogy nem tudok ott lenni, pedig szeretnék. Nem tudok, mert már februárban tudtam, hogy nem lesz állásom a nyárra (többek között emiatt sem vállaltam volna szervezést sem), és a tanítós állásokra ilyenkor lehet jelentkezni és interjúkra járni (az más kérdés, hogy végül nem a szakmában leszek), már akkor mondtam mindenkinek, aki vette a fáradságot, hogy megkérdezzen, hogy ha nem szervezek, akkor nem fogok lemenni, mert nem akarok én lenni a problémás ex-szervező SMT, mert nem tudnám már úgy élvezni a tábort mint régen, főleg, hogy minden barátom szervező, egyszer 2012-ben kipróbáltam, és akkor is azokkal töltöttem az időmet, akik szintén ex-szervezők voltak, és abból állt a táborunk nagy része, hogy a hibákat, amiket a szervező barátaink elkövettek, elemeztük ki, hogy mi hogyan csinálnánk másképp, mit rontanak el, mit csinálnak jól, de akkor voltak nem szervező-ex szervezők, akikkel ezt lehetett, meg akkor nem egy erős keretjátékkal rendelkező tábor volt, amit nem cseszett szét az, hogy láttuk a hibáit, láttuk, hogy a barátaink beledöglenek a szervezésbe, és próbáltunk nekik nem keresztbe tenni.
Idén erre nekem nem lenne lehetőségem, mert mindenki, aki egy kicsit is fontos a számomra, szervez. Az új emberekkel (mert tudom, hogy sok lesz) nyilván nem beszélném ki, hogy "bazdmeg, hogy lehettek ekkora lámák, 2003-óta ez a hiba MINDEN évben előjön, és persze idén se készültek fel rá" nem tudnám adni azt az erőt, amit sokszor elvárnak egy régi motorostól.
Aztán szépen kitaláltam magamnak, hogy no problem, lemegyek látogatni, akkor egy kicsit élvezhetem hogy mások fújják a gumifotelt, láthatom a barátaimat, talán még segíthetek is nekik.
Aztán felvettek és én realizáltam, hogy basszus nem fogok tudni lemenni látogatni, mert nem merem vállalni azokat a dolgokat, amiket fentebb már leírtam.
Ettől még kurvaszar érzés, hogy nem leszek ott, idén először, semmilyen formában sem. Mert nincs rá lehetőségem, hogy ott legyek.
Mert szerettem volna ott lenni, készítettem rá a lelkemet, hogy ott leszek, hogy majd beszélgetek emberekkel, hogy bulizunk egy nagyot.

S csak egy pici, egy icipici empátiára vágytam volna, azoktól, akikről úgy gondolom, hogy a barátaim, nem köteleztem, kértem... egy szívességet... Ha hozzászólás nélkül hagyják, az lett volna a legjobb... Mert volt, aki úgy reagált rá: Oké, igyekszem figyelni, de ne haragudj, ha elfelejtem, és volt, aki úgy, hogy hát tőlem ilyet ne kérjél, nem fogok rá figyelni, és volt, aki szerint mindenki más azt gondolja, azért kértem ezt, mert hisztis picsa vagyok...

Tavaly egy barátom kért meg ugyanerre minket. Ő más okokból, de megtettem neki, mert a barátom és mert fontos volt számomra, hogy ha lehet én pluszba ne bántsam őt... Ennyi figyelmességet szerintem mindenki érdemelne... Mert ez csak egy gombnyomás, de kurvajól tud esni...

Tipikus felnott erv...

A facebookon folyt, folyik egy vita, apukam, anyukam az ocsem es koztem. Persze masok is beszalltak a vitaba es szerintem kutluralt, eszervekkel alatamasztott vita volt. Aztan beszallt egy magat felnottnek gondolo felnott es elkuldott minket(ocsemet ees engem, mi voltunk az egyik oldal) a picsaba hogy hogy jovunk mi ehhez a stilushoz es mit tettunk le az asztalra... Nem akartam nagyon csunyakat visszairni arrol, hogy o mit tett le es mit ert, pedig majdnem dupla annyi idos, mint en. Gyulolom azt, amikor a felnottek ezzel jonnek elo egy vitaban. Minek szolsz bele? Gyerek vagy! Kussolj! Csinald amit elvarunk toled! Duhos leszek tole, mert nem gondolom, hogy ez egy jo hozzaallas. Hozza kell tennem, o is egy olyan felnott, aki csak azert nem tiltotta el tolem a gyereket, amikor kamaszok voltunk, mert annyira nem vittem rosst iranyba a lanyat, sot a tanulassal kapcsolatos elvarasokat meg segitettem is. Mert hat volt olyan, nem is egy, a gyerekkori barataim kozul, akit eltiltottak es nem tudok olyat mondani, akinek a szulei jo szemmel neztek a baratsagunkat. Nem szeretem, sohasem szerettem ha kisgyerekkent kezelnek. Mar kisgyerekkent sem. Sohasem tartottam ervnek, hogy kussolj, mert te csak egy gyerek vagy. Azt hiszem ez is az oka annak, hogy annyi elbaszott felnottet ismerek. A szuleik es a kornyezetukben elo felnottek sosem vettek oket komolyan, sosem vettek felnott szamba es nem osztottak meg veluk a felnott gondolataikat a vilagrol. Hihetetlen halas vagyok a szuleimnek azert, mert engem mar akkor is komolyan vettek es meghallgattak, amikor meg beszelni is alig tudtam. Sosem ereztettek velem egy beszelgetesben vagy vitaban, hogy nem lehet igazam mert a gyerekuk vagyok, hogy nem csinalhatom jol, mert gyerek vagyok. Ha hibaztam is mellettem alltak, mindig, minden korulmenyek kozott.

Póz

Vasárnap volt egy rövid eszmecsere a pózokról, hogy mindenkin van valamilyen póz, amibe belehelyezkedik.
Ez tény.
Viszont vannak pózok, amik szerintem már póznak is borzasztóak. Ilyen például ha valaki nagyon szélsőjobbos, vagy nagyon mély magyar, minden mögöttes tudás nélkül (volt ilyen osztálytársam, akinek nagy Magyarország térkép volt a padján, de a Himnuszt nem tudta elmondani végig), és osztja az észt és még büszke is rá, hogy osztja az észt. Azért gondolom, hogy ez ártalmas, mert amikor olyan réteg jut hatalomra, akik ezt komolyan vallják, akkor kiderül, hogy mi van a póz mögött.
Az utóbbi időben gyakran gondolok arra, hogy az ismeretségi körömbe lévő, ilyen pózokat felvett emberek közül, ki az, akinek ez tényleg póz és ki az, aki komolya gondolja, és ha komolyan gondolja, akkor hogy tud együtt dolgozni, táborozni, olyan emberekkel, akik annak a népcsoportnak a leszármazottjai, vagy tagjai, akiket ő megvet és gyűlöl és a halálukat kívánja, az az idea, aminek a pózában ő leledzik. (Nem tudom érthető-e, amit írok, kérdezni nyugodtan lehet, ha szeretnétek).
És akkor erre szoktak az olyan válaszok jönni, hogy de ő nem olyan, ő nem olyan cigány, zsidó, arab, akármi, ő más. Miért más? Mert őt ismeri? Mert vele barátok? De hát ugyanúgy zsidó, cigány, arab stb, mint az ismeretlen.
Nem mondom, hogy nekem nincsenek előítéleteim, mert vannak, mert mindenkinek vannak, de azt például nem tudom, és soha nem is fogom megérteni, hogy értelmes, okos, művelt emberek, hogy lehetnek ilyenek és hogy tudnak maguk közé fogadni ilyen embereket, akik azt vallják, akár csak pózból is, hogy írtuk ki a másik embert, csak azért mert ő más mint mi...

Nem értem... És foglalkoztat a kérdés és szeretnék róla beszélgetni másokkal, mert szerintem érdemes erről beszélgetni, főleg mostanában.

Mert néha komolyan félni kezdek tőle, hogy ha megint ott tartanánk, mint 1938-ban, akkor ki lenne az az ismerőseim közül, aki fegyvert fogna rám és ki az, aki elbújtatna vagy segítené a szökésemet, hogy életben maradhassak.

Hazafele

Ulok a buszon hazafele es azon gondolkodom, milyen borzaszto kevesre van szuksegem a boldogsaghoz. Egy nem vart csoki(bounty, mert tudja, hogy szeretem) egy oleles, egy csok, egy kezfogas, dicsero szavak, es en mar boldog vagyok. Pedig ezek olyan kicsi, apro dolgok, es megis nagyon fontosak. Nekem.

Fagyi?

Úr isten nem is tudom mikor írtam utoljára gépről blogot. De most végre ide tudtam ülni, úgyhogy írok.
Ma elmentem anyuékhoz és egyszer csak csörgött a telefon, hogy merre járok, mert hát a Balázs be szeretné nekem mutatni a menyasszonyát. Mondtam neki, hogy épp anyuéknál, és ezért visszafordultak útközbenről és eljöttek. Nagyon aranyos, kedves, helyes szimpatikus lányzó a Kathy. Folyton mosolyog és olyan nagyon nagy szeretettel néz a Balázsra, és a Balázs is őrá, hogy ilyet nagyon ritkán látok. Azt hiszem a Balázs barátnői között ilyet nem is nagyon láttam korábban. Nem éreztem feszélyezve magam velük, pedig Kathyvel nem beszélünk közös nyelvet. Fagyiztunk is, és feljöttek megnézni a lakást (ami továbbra is rém csodálatos...) meg mutattam képeket Kathynek, amin még kölykök vagyunk Balázzsal.
Jó volt.

És nagyon jólesett, hogy nekem mutatta be a menyasszonyát először a barátai közül a Balázs. Akkor is, ha ennek mondjuk csak annyi oka van, hogy tuti ráértem. De ettől még jólesett.

Ja és Kathy nagyon szereti a magyar fagyit.:)

Egyébként nagyon érdekes hétvége volt, volt benne békülés, részegség, sírás, beszélgetés, sétálás, idegeskedés, düh, nevetés, vidámság, lelkizés, szóval jó sok minden.

Holnap pedig állásinterjú.